Csak én utálom a saját anyámat amióta értelmesen gondolkozom? 15/L

Igen te csak azt látod, hogy veled méltánytalanul bánik sokszor. De azt nem mérlegeled, hogy előtte mások esetleg már jól felhúzták, akiknek meg egyszerűen nem teheti meg hogy visszaszóljon, a felgyülemlett feszültséget meg rajtad adja ki. Ahogy írtam korábban is a nők többsége sokkal rosszabbul kezeli a stresszt.

Próbáld ki egy hétig azt, hogy ha lehet ne konfrontálódj anyukáddal felesleges, ne adj neki támadási felületet (pl. ha csúnyán beszél veled, ne szólj vissza).

Tökéletes recept nincs. Nők azon is ki tudnak akadni, hogyha a hisztizésükre a férfi nem reagál, mert akkor meg úgy érzik, hogy szóra sem méltatják őket.

szerintem ez a lehető legrosszabb hozzáállás.mi az,h utálod őt?ő nevel,etet,stb stb. nem h 1 kis tiszteletet mutatnál felé.

23múltam,de minden nap örülök,h vele lehetek,láthatom,ölelhetem.ha meghal,akkor is ezt fogod gondolni?undorító gondolatmenet,1 kis sértett pics@ lehetsz,aki mellesleg most kamaszodik,és azt sem tudja,kit vádoljon a saját baromságai miatt.

vannak rossz szülők,de te erre nem panaszkodhatsz.

és ha 2óráig cseszeget dolgokért?majd megtanulok.engem is piszkált,üvöltöztünk is,de imába foglalnám a nevét. (ha hívő lennék...)

és ha bajba kerülsz,ki fog segíteni?ja,apuci,tudjuk.

pff,persze azt még nem próbáltad,h normálisan leüljetek,mi,de az üvöltés aaaz bezzeg ott van a toppon

.grat.bár ne lennének hozzád hasonló hálátlan kis fruskák

lehet lepontozni,lesz@rom

Ennyi idősen én sem voltam jóban anyukámmal. Mindig veszekedtünk, pedig én úgy éreztem, hogy mindent megteszek, hogy normálisan működjenek a dolgok otthon. Ekkor váltak el a szüleim és a tesóimmal anyummal maradtunk. Végülis így visszagondolva érthető, hogy feszült volt. Teljesítenie kellett a munkahelyén (amit nagyon utált), nevelnie minket és még a férjétől is vált. Persze ez akkor nekem nem esett le, apámat istenítettem. Aztán ahogy 18 lettem el is költöztem otthonról.

Most, 21 évesen a párommal lakom, de minden héten meglátogatom az anyukámat és majdnem mindennap beszélünk telefonon. Bármi gondom van, ő segít és ott áll mellettem. Most is van, hogy ideges vagy hülyeségeket gondol, amivel nem értek egyet, de egyrészt tolerálni is tudom, hogy egy másfajta személyiségű ember, és meg is kérdezem a problémáiról. Így sokkal egyszerűbb és sajnálom, hogy erre előbb nem jöttem rá. Szerintem mindenképpen próbálj meg néha normálisan beszélgetni vele! Ő is máshogy fog hozzád állni! Tanulj az én hibámból, ne később a sajátodból...

14-es, nincs igazad.

Semmi nem jogosít fel egy szülőt, hogy így viselkedjen a gyerekével.

A kérdezőről, és családjáról gyakorlatilag nem tudsz semmit, csak szemétkedsz.

Kedves kamasz(odó) lány!

Te nem vagy pics@! Az írásodból úgy tűnik, hogy egy nagyon is jól nevelt, szófogadó kislány (vagy nem is annyira kislány vagy.)

(Ha már a pics@ jelzőnél tartunk, tény, hogy nem szép dolog bárkire is jelzőket aggatni, de bizony vannak olyan tizenéves lánykák, akik kiérdemlik...)

Az életkor, amiben vagy nem könnyű. Se neked, sem az édesanyádnak.

Anyukád nem tökéletes, erre valószínűleg épp most jössz rá. És mivel ráadásul ő is éppen krízisben van, hiszen aggódik miattad, hát még kevésbé tud előtted jó színben feltűnni.

Ezen a korszakon, úgy tűnik, a legtöbb ember keresztül megy, de ha már így kérdezted, hátha megkönnyíti a helyzeted, ha egy kicsit megpróbálsz Te is felnőtt fejjel gondolkodni, tehát...:

1. megszokta, hogy ő irányít Téged és ez így rendben is volt eddig. Most elkezdted kritizálni a döntéseit, tehát attól fél, hogy kiesik a kezéből a gyeplő és akkor te elkanászodsz, útszéli lesz előled, elsüllyedsz a romlás mételyében...

2. esetlen vagy, ami irritálja őt, mivel azt hiszem legalábbis ő elég maximalista, gondolom otthonról hozta, és nem lennék meglepődve, ha kiderülne, hogy annak idején őt is kritizálták, megszégyenítették, ha nem jól teljesített. (kérdezd majd meg tőle, ha egyszer majd bizalmas hangnemben tudtok végre beszélgetni.)

3. oda az ő copfos kicsi lánya, hogy múlik az idő...neki meg csak szaporodnak a ráncai, fiatalabb már nem lesz és hamarosan kirepültök a fészekből. Az idő múlásának gondolatai is megijeszti.

4. nem érzi biztonságban magát, úgy gondolja bárkivel pótolható. Részedről sem kap visszajelzést a szereteted felől és úgy érzi édesapád is szeretőt tart...azért ezen is elgondolkodnék.

5. az hogy a munkahelyén fűnek-fának rólad beszél azt jelenti, hogy egyfolytában RÁD gondol...az más dolog, hogy miket gond, nyilván az aggodalmait beszéli ki magából ily módon.

6. ha sok ember közt dolgozik, sok rémtörténetet hallhat a kamaszproblémákról...joggal fél, én is félnék.

7. alkohol. Ha ebben van valami, akkor az megoldandó probléma, emiatt ne mérges légy, hanem járjatok a végére!

Nem gondolom, hogy édesanyád problémáit neked kell megoldanod, de! ahogy írod is: klassz családod van, ahonnan nem elmenekülni kell, ahogy rögtön javasolta is valaki, hanem meg kell becsülni, mert nagyon nagy érték a mai világban.

Tedd meg kicsi lány, ami a személyiségedtől telik, ami a korodnál fogva tehető: legyél egy kicsit cicája anyának is és nem csak apának. Hadd kapjon édesanyád is egy kis önbizalmat ahhoz, hogy nyugodtan tehesse a dolgát nap, mint nap. És ha látja, hogy minden oké veled, nem lesz olyan szigorú talán és akkor mondhatod neki, hogy "jó, anyu, igazad van, takarodó, de ugye, nem bánod, ha olvasok/tévézek még egy kicsit."

Az élet adok-kapok és jó esetben ez a kölcsönösség szépen egyensúlyban tart mindent.

Néha a gyereknek kell okosnak lennie...légy most te jó diplomata, az érzéked megvan hozzá, a profit pedig a tiéd lesz, amikor majd később (sokkal később) a gyerekednek szükséged lesz egy jó nagymamára.

Bocsánat, hogy hosszú voltam!