Tényleg van olyan, hogy túl komolyra fordul egy kapcsolat?
Egyik ismerősöm (18/F) mesélt nekem az előző kapcsolatairól. Azt mondta hogy legutóbb azért szakított valakivel, mert állandóan együtt voltak, és már kezdte rosszul érezni magát a nagy érzelmek miatt, úgy érezte még nem áll készen erre.
Ezek után felvetődött bennem a kérdés, hogy van-e olyan helyzet, amikor egy kapcsolat egyszerűen túl komolyra fordul, és ez problémákhoz vezet. Ha van saját történetetek, azt is leírhatjátok.
jaj, dehogyis!
csak ő még abban a korszakában van az életének, amikor nem akar éjjel-nappal együtt lenni a lánnyal, kell a haverozás, különlét.
aztán 25 felé lehet, hogy szívesen összeköltözik majd az aktuális barátnőjével, és nem fogja zavarni, hogy sokat vannak együtt.
ha igazán szeretsz valakit, akkor nem zavar, hogy mindig melletted van.
Szerintem beteges állandóan együtt lenni a párunkkal, néha igen is kell a "haverozás", vagy elmenni külön szórakozni, esetleg pár napra pecázni, vagy kikapcsolódni a cimborákkal.
Nálunk ez működik, és a párom sem igényli hogy non-stop egymás nyakán lógjunk, ő pl minden évben a barátnőivel megy a Balaton Soundra, és mi is voltunk csak haverok Horvátban nyaralni. Normális kapcsolatban nincs ezzel gond.
Nem állt rá készen.
Amúgy nem beteges dolog, hadd döntse el mindenki, hogy neki mi a jó...
jaaaj Digo, én sem azt mondtam, h egymás popójából kell kilógni! :D
én is járok külön bulizni, barátnőzni, párom is haverozik, bulizik, sportol, tanfolyamra jár.
csak azt mondom, hogy pl. ennyi idősen még normális, hogy teher lenne az együttélés, hogy közös problémákat kell megoldani, hogy félre kell tenni a saját érdekeket a közös miatt, hogy meg kell tanulni együtt beosztani a pénzt.
1. voltam :D
A környezetemben van olyan pár ahol a lány nem tud létezni a pasi nélkül, együtt mennek mindenhová, és szegény srácnak nem hagy 1 perc levegővételnyi időt is. Amikor a srác besokalt és szakítani akart a lány öngyilkos akart lenni, na ez az ami beteg.
Amúgy 18 évesen még nem kell túl komolyan venni a dolgokat szerintem se.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!