Szüleim szerint pszichiátriai eset vagyok. Mit tehetnék?

Valamilyen mértékben mindenkinek vannak hasonló "mániái".

Neked több van, mint egy "átlag" embernek, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy beteges lenne.

Ahogy itt már írta valaki: amíg nem gátolnak téged semmiben ezek a dolgok, addig semmi gond.

Nekem is van ám rengeteg kényszeres dolgom, de mivel nem akadályoznak semmiben, ezért együtt tudok élni velük, nem tulajdonítok nekik jelentőséget.

A kulcsokat például mániákusan egy irányba fordítom, vagy sokszor számolgatok (kortyokat, mikor iszom, lépéseket, vizes palack, vagy pohár töltése közben a vizet mondjuk adott "számszor" nyitom meg stb.).

És még sorolhatnám.

Szóval, ha megnyugtat, nem vagy egyedül :).

L/25

Kényszerbetegségnek hívják és általában jól kezelhető, ha szakemberhez fordulsz.

Olvass utána a neten.

Figyelj, detto ugyan ezek a tüneteim voltak kiskoromban és bizony a végén kényszerbetegséggel kezeltek. Én pszichiáterhez jártam, több évig szedtem gyógyszert, mondjuk nálam elég súlyos volt, már az őrület határán voltam és én kértem, hogy segítsen már valaki mert ez gáz.

Ha úgy érzed segítségre szorulsz keress fel egy pszichiátert. Sajnos akik nem estek át ilyenen nem midig értik meg mi is ez valójában és hülyének néznek, de nem vagy az, csak az agyad frontális lebenyében kicsit alacsonyabb a szerotonin szint mint náluk. Amúgy nem feltétlen kell gyógyszer, manapság már nagyon jó viselkedés terápiák vannak, és a betegség felismerése, megismerés is sokat javíthat a helyzeten, hiszen tudni fogod, hogy ezek a kényszergondolatok nem igazi veszélyt jeleznek, hanem egyszerűen az agyad melléktermékei.

Hát akkor elég sz@r helyen voltál, vagy nem szedted a gyógyszert rendesen. Egyértelműen kényszerbetegség, nem túl bonyolult diagnosztizálni sem és kezelni sem, főleg ha nem bánod, ha SSRI-ven tömnek. Az, hogy egyszer elmész azt csókolom, megint csak kevés. Ha igazán zavarna a probléma akkor addig járnál utána amíg nem találnál normális orvost, és ahhoz is kitartóan járnál.

Ennél többet nem tudsz tenni, vagy erőt veszel magadon, nem parázol. De gyakorló kényszerbeteg révén tudom, hogy ez a nehezebb, olyan nincs viszont, hogy egy normális pszichiáter nem segít, főleg ha beteg is szándékozik meggyógyulni. Ha neked így jó, akkor meg kell tanulnod ezzel együtt élni.