Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Felkeresnétek a szüleitekkel?

Felkeresnétek a szüleitekkel?

Figyelt kérdés
10 éve jöttem el otthonról, mert választás elé állítottak, hogy vagy ők vagy a párom. Kis faluban éltünk, a párom is onnan származik. Az anyukája meghalt kiskorában, az apja meg a mostohaanyja alkoholisták, erőszakosak, nem dolgoznak, úgymond a falu szégyen foltja az a család. Nehéz gyerekkora volt a páromnak, és kamaszkorában neki is voltak ballépései, de mikor már elkezdtünk járni (23 évesek voltunk akkor) nem volt vele semmi gond, nem is otthon élt. A szüleim mégis tiltakoztak ellene, állították, hogy ha még nem is, de később olyan lesz mint az apja. Tudom, hogy sok az ilyen eset, de szerelmes voltam nem érdekelt. Hát eljöttem vele messze otthonról. Azóta eltelt 10 év, úgy hogy nem kerestük egymást. Van egy 2 éves és egy féléves kisfiunk, amióta a nagy megszületett, gondolkodok rajta, hogy jó lenne újra felvenni a kapcsolatot. De ők nem keresnek, gondolom sértettségből. Én úgyszintén ezért, és bár úgy gondolom, hogy nekem van igazam, néha rám tör az érzés, hogy mennyire nincs ez jól. Máskor meg úgy gondolom, hogy lezártam, boldog vagyok, ez a lényeg. Ti felkeresnétek a szüleiteket ilyen helyzetben?

2012. szept. 27. 10:50
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
100%
Mindenképpen keresd fel őket! Rengeteg évet kihagytatok, atya ég! Csak nehogy késő legyen. Nem számít a büszkeséged... a lelkiismeretedre hallgass, de jóval hamarabb meg kellett volna már tenned. Természetesen ez nem csak rád vonatkozik! A szüleidnek is van pótolni valójuk!
2012. szept. 27. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:
100%
Kedves kérdező. Ha nem volt rossz korábban a kapcsolatotok, akkor biztosan hiányoznak is. Vegyél egy mély lélegzetet és tedd meg az első lépést. Ha nem tennéd meg, lehet, hogy egész életedben ezen rágódsz majd. Ha esetleg nem reagálnak a megkeresésre, akkor is tudni fogod, hogy nem rajtad múlt, hogy ne legyetek újra egy család. És legalább nem gyötröd magad a mi lett volna ha, gondolatokkal.
2012. szept. 27. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 A kérdező kommentje:

10-es biztos vagyok benne, hogy valóban arra számítottak, hogy egyszer hazamegyek, sűrű bocsánatkérések közepette, hogy nekik volt igazuk. Nem bűncselekményekre kell amúgy gondolni. Vagy legalábbis nagyon kismértékű, nem testi sértés, lopás, hanem pár hülye lépés, kamaszos vergődés 14-16 srác, aki otthon nem kapott semmi nevelést (helyette kapott mást). Ha nem lettek volna hülyeségei, akkor sem tartották volna hozzám méltónak, helyesebben a családunkhoz.

Nem gondolom egyébként továbbra sem hogy hibáztam, azzal hogy nem kerestem őket. Nem én alakítottam ezt a helyzetet. És amíg nem voltak gyerekeim nem is nagyon gondoltam arra, hogy fontos a család

2012. szept. 27. 11:25
 14/21 A kérdező kommentje:
Ahogy telnek az évek, és magam is "öregszem" érzem úgy, és rádöbbentem arra, hogy mennyi idő is eltelt, kavarod bennem, hogy nem tudhatom meddig élnek. Vagy mi lesz a másikkal ha meghal egyikőjük. Ezért is érzem, hogy lépnem kellene
2012. szept. 27. 11:29
 15/21 anonim ***** válasza:
81%
Esetleg valami olyasmivel lehetne kezdeni, hogyha voltak is köztetek nézeteltérések, arról a gyerekek nem tehetnek, és szívesen megismerkednének a nagyszülőkkel. Aztán majd meglátod, hogy erre mit reagálnak, hogy ők is találkoznának-e.
2012. szept. 27. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:
100%

Mindenképpen felkeresném őket, főleg , hogy ennyire sok év eltelt:-(

Nekem sincsen rózsás viszonyom főleg apuval, sok rosszat tett nekem és a családomnak, de nem tudnám úgy lehajtani este a fejem, hogy haragszom rájuk. Nem tudom, mennyi az az idő, míg láthatom őket.

Túl sok időt vártatok már így is, szerintem minél előbb vedd fel velük a kapcsolatot.

10 év alatt semmit nem tudtál róluk?Hogy pl:mikor voltak betegek, most hogyan élnek?

2012. szept. 27. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
81%

Én is felkeresném, nem is értem, hogy bírtad idáig. Helyedbe fognám a gyereket és elmennék hozzájuk, ne hagyd az időt elvészni hisz kevés van belőle, nézd a gyereket is kell neki nagymama. Veszteni valód nincs legrosszabb az lehet, hogy elküldenek, na bumm.. eddig se beszéltetek max ezután se fogtok.

Testvéred van? Rokonok? Azért érdeklődsz róluk máson keresztül? Élnek e vagy halnak? (isten ments!)

2012. szept. 27. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 A kérdező kommentje:
Tudok róluk. Vannak barátaim,rokonaim ott, akikkel tartom a kapcsolatot. És egyébként ők is tudnak rólunk, mert van ismerősöm, aki mondja, hogy szokott rólunk beszélni nekik. Szóval nem leléptem, és azt sem tudják, hol vagyok, tudják kin keresztül kereshetnének, ha akarnának
2012. szept. 27. 14:09
 19/21 anonim ***** válasza:
100%

(Én írtam a 10-es hozzászólást, 36F)


Ez esetben még könnyebb a helyzeted, ugyanis nincs miért bocsánatot kérned. Ajtóstul azért nem rontanék rájuk, ahogy korábban írtam, első lépésként célszerű lenne levelet írnod, majd telefonon beszélhetnétek újra. Ha véletlenül elutasításba ütközöl, akkor meg nem kell erőltetned a békülést. Racionálisan nézve 10 év múlva már inkább a szüleidnek lesz nehéz az élet nélküled.

2012. szept. 27. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 A kérdező kommentje:
Ha valakit érdekelne: Megpróbáltam felvenni a kapcsolatot a szüleimmel, elküldtem egy levelet és egy fotót a gyerekekről, de nem reagáltak rá. Úgyhogy ennyi volt a nagy családi békülés..
2012. nov. 23. 20:48
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!