Tönkretesz minket az öcsém! Mit csináljunk?
Kiskora óta az apjával lakott (nem egy apánk van) de nyáron visszakerült anyámhoz, így most velünk él. Én már nem bírok vele egy házban élni mert elegem van belőle de észrevettem már, hogy anyám se bírja annyira. Lóg suliból, büdös cigi/pia szaga van meg a szobájának is, minden tele van az ő cuccaival, szó nélkül lelép és azt sem tudjuk, hogy él-e még egyáltalán vagy hol van. Nem zavartatja magát, hogy ki van takarítva, ő bemászik a nappaliba sáros bakanccsal, ledobja a cuccát és elmegy, vagy az üres dobozt visszarakja a hűtőbe/szekrénybe, nem pakol el maga után, mindig szemetet hagy maga után. Rajta kívül mi is itt vagyunk hárman és pihenni is szeretnénk néha de nála egész nap üvölt a rock zene és már fáj tőle a fejem. Apám szokott vele beszélni, hogy álljon le de nem érdekli, én nem tudom ő hogy mer így viselkedni apámmal, régebben ha rosszat csináltam akkor féltem tőle pedig sose bántott :D
Ő teljesen más környezetben nőtt fel, az apja tipikus csöves, motoros, koncertre járós, piálós rocker ugyanolyan haverokkal, az öcsém ezt szokta meg. Nem várjuk el tőle, hogy megváltozzon de igazán észrevehetné már, hogy nem egyedül él és érdekel minket, hogy mi van vele. Szeretnénk ha kicsit javulna a viselkedése de nem tudjuk, hogy mit tehetnénk, nem akarjuk, hogy rossz élete legyen. Mit csináljunk?
16 éves.
19/L
1 ha kap zsebpénzt akkor megvonnám tőle
2 ha nem jön haza időre kizárnám
3 dilidoki
4 keményen és erélyesen kell bánni vele ultimátumot adni neki
attól nem lesz rossz élete h megtanul viselkedni
A gének ott vannak mindenkiben. Lehet, hogy a srác ugyanilyen lenne, ha kezdettől a normális családban nő fel.
Hallottam ilyenről, hogy nagyon jó család, jó tanuló volt a gyerek általánosig és aztán 180 fokos fordulat és alkoholista nulla lett még mielőtt 18 éves lett.
A szülei eleinte büntetéssel próbálkoztak, akkor lelépett.
Aztán időnként felbukkant nagyon lepukkantan és nem volt szívük nem beengedni.
A srác nem változott semmit.
A szülők nem tudtak már mit tenni, felnőtt lett, neki kell felelnie magáért.
Szerintem sokat kell próbálkozni a helyes utat mutatni és ötletesen (pl. fejhallgató jó), hátha alapon. Ha meg nem változik meg felnőtt korára, engedni kell szabadon, mert valószínűleg ilyen típus, ez jön be neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!