A nővérem 23 éves és még soha sem volt barátja. Kell érte aggódni?

nekem is volt egy ilyen korszakom, csak nem 23 évesen. 16-17 éves koromban elég gátlásos voltam, főleg az előnytelen külsőm miatt. szó szerint féltem a pasiktól, mert úristen, mi lesz ha a szexről esik szó, és én ott állok tudatlanul. aztán lefogytam, megjött az önbizalmam, lefeküdtem egy sráccal, és onnantól mintha kicseréltek volna.

ha a tesód közösségbe kerülne, akkor javulna a helyzet, mert kénytelen lenne beszélgetni az emberekkel.

nem kell aggódni érte. vagy talál egy ilyen "epekedős" pasit, vagy pár év múlva megunja és ő fog felszedni egyet.

figyeld majd meg

én 18 éves koromig mesevilágban éltem, ilyen Ynuiasha-kba meg Sirius Black-ekbe voltam "szerelmes" meg Johnny Depp-be és hasonlók :D

vártam hogy majd jönnek és udvarolnak a csodafiúk...hát nem jöttek.

én meg szépen leszálltam a felhőkből és felszedtem egy áltag pasit. odamentem hozzá, dumálgattam mindenféléről, aztán egy-két átnetezett-beszélt este után megkérdeztem van-e kedve szexelni velem.

aztán így összejöttünk.

simán lehet hogy majd ő is így lesz. én se vagyok nagyszájú sőt, elég félénk vagyok.

de ha az a pasi nem hajt rám akit kinézek, én megyek oda és hajtok rá! eddig az összes "királyfit" én szedtem fel mert mindig csak a rondák próbálkoztak, a szépek lusták :D

szóval, csak rájön ő is hogy lépnie kell.

vagy jól érzi magát még így. elvégre van még ideje párt találni, nem 44 éves, nem ez az utolsó éve klímax előtt :D

Az utolsónak igaza van. Van még ideje a nővérednek, de azért jó lenne elmondani neki, hogy a számára vonzó férfiak lehet lusták vagy félénkek is, szóval azoknál neki kell kezdeményezni. Ezt elmindhatod neki, mert lehet ő csak várja a lovagot passzívan, és lehet hogy vágyna kapcsolatra, csak nem tudja hogyan kezdje el, és így pazarolja az idejét, és később meg fogja bánni.

Én is olyan voltam, mint a nővéred meg mint az utolsó, 25 éves koromig! Még kezét se fogtam senkinek, semmi nem volt. Tudom, gáz. Nagyon félénk voltam, azt hittem, hogy akik iránt én epekedem, azok majd bevágtatnak az életembe fehér lovon, és élünk örökké boldogan. Aztán rájöttem, hogy a vonzó férfiak, akik személyiségre is aranyosak, azok általában vagy félénkek, vagy lusták, vagy nem akarnak tolakodóak lenni, ezért nem kezdeményeznek, vagyis NEKEM KELL KEZDEMÉNYEZNEM!

De persze nem felajánlani a testemet, hanem valamilyen ürüggyel barátkozni, aztán miután megvan a barátság, utána szépen továbbmenni. Én eddig minden barátommal így jöttem össze.

Tudom, hogy ideális esetben a férfi kezdeményez meg minden, de ha valaki már benne van a korban, és nincs ideje sok, és a kiszemelt fiú se túl bátor, akkor bizony meg kell ragadni az alkalmat és kezdeményezni kell a nőnek, különben még 60 évesen is várni fogja, hogy egy fiú megszólítsa!

Van itt olyan, aki félreértette az epekedést. A nővéred akar epekedni és nem azt akarja, hogy a pasi epekedjen, illetve hogy ne azonnal. Egyébként a legtöbb nő és legtöbb férfi ilyen. Mindig arra vágyunk, aki elérhetetlen. Ismerek olyan srácot, aki azonnal lerohanja azt aki tetszik neki, biztosítja a csodálatáról, stb...nem is becsülik őt semmire a lányok, csak kihasználják, kísértetik magukat ide-oda vele 2 fiú között, aztán lazán lepattintják, amikor valakivel összejönnek. Nem kell a kutyának se, és pont azért, mert olyan szinten nem védi saját magát, hogy az már természetellenes. Ki van akadva ezeken a lányokon, de mondtam neki, hogy ő ugyanezt csinálja, olyan lányok után fut, akik levegőnek nézik és aki szóbaállna vele, azt észre se veszi.

Nincs ezzel baj egyébként, én is azt gondolom, nem jó azonnal kitárulkozni, biztosítani a másikat, hogy mennyire imádjuk, mert akkor nem fog becsülni, mert túl könnyen megkapott minket. Olyan, mintha az első percben ledobná a ruháit mindenféle gátlás nélkül. Kell egy kis titokzatosság.

Én se álltam szóba pasikkal 26 éves koromig. Plátói szerelem az volt, abban túl kitartó voltam, ezért is tolódott az egész 26 éves koromig. Akkor úgymond lejjebb adtam és összejöttem ezzel a nyomulós sráccal, aki fél évig levakarhatatlanul udvarolt és végülis beletörődtem, hogy ő legyen a társam. Ennél jobb döntés lett volna vénlánynak maradni, mert mindig hiányérzetem volt mellette, undorodtam vele a szextől és soha nem engedtem hogy megcsókoljon. Ráadásul barátként is csalódtam benne, mert úgy gondolta, az asszony verve jó. 29 éves koromban lettem először viszonzottan szerelmes, szakítottam az előző sráccal és azóta sokkal boldogabb vagyok. 29 éves koromig vártam, mire megtaláltam azt, akivel kölcsönösen szerelmesek voltunk egymásba. Ma már a férjem. Benne volt elég titokzatosság, hogy legyen időm beleszeretni. Egyre több időt töltöttünk együtt, anélkül hogy elhatároztuk volna. Mint két mágnes, mindig megtaláltuk egymást. És volt egy pont, amikor már nem volt értelme titkolni. Először csak apró jeleket küldtünk. Pl. egyszer egy nagy közös virtuális tanulás során (fősulisak voltunk levelezőn) hajnaltájt írt nekem magáról egy két oldalas listát, amiben felsorolta a jó és rossz tulajdonságait. A sok rossz közt pl. azt, hogy nem bírja nézni a szülést. Biztosított róla, hogy szerinte a világ legszebb dolga, ha az embernek lehet gyereke, de a szüléstől irtózik. Mondtam neki, hogy én is, úgyhogy kvittek vagyunk:)

Nagyon meglepett ezzel a listával, mert azért ilyen dolgokról még nem beszélgettünk, nem is tudom hogy jutott eszébe ez a lista, talán mert valahogy szóba került, hogy nem ismerjük igazán egymást. Mellbevágó volt a levele, majdnem lefordultam a székről. Olyan fiú volt, akire mindig számíthattam, ha hajnalban krepált be a nyomtatóm, őt bátran hívhattam, hogy nyomtassa már ki nekem, stb...Fölnéztem rá, mert okosabb volt nálam, támaszkodhattam rá.

A lényeg, ennek már 5 éve, de még mindig úgy érzem, érdemes volt 29 évet várni rá. Nem tudnám még egyszer lejjebb adni, csak mert rossz a magány. Tapasztalatból tudom, hogy a magány megmarad akkor is, ha lejjebb adod. Nem mondom, hogy nem voltak kríziseink. Volt, nem is kicsi. Hogy túléltük, és nem menekültünk azonnal máshoz, az szerintem annak a lángoló nagy szerelemnek köszönhető, amivel kezdtük.