Nagyon kellemetlen számomra, hogy a férjem hirtelen többszörösét keresi az én fizetésemnek. Hogyan tegyem ezen túl magam?

Érdekes válaszok, bezzeg ha egy férfi tette volna fel a kérdést... A nő nem érezheti rosszul magát ha nem ér el semmit a munkahelyén, neki nem az a dolga, pfujj, csúnya rossz karrierista vadmacskák, maradjon csak otthon a gyerekkel, ha a gyereknevelés nem elégíti ki minden vágyát akkor már rögtön baj van az értékrendjével. Kb. ez jön le a válaszokból. Pfff.

Kérdező: Szerintem a legegyszerűbb, ha szépen folytatod ahol abbahagytad és előbb-utóbb te is elérsz majd oda, ahol a férjed van. Én értem a problémádat, de felesleges emiatt rágnod magad, azzal nem jutsz semerre.

Az nem merül fel korábban, hogy legalább részben ő maradjon otthon a gyerekekkel?

Tudom magamról, hogy hasonlóan éreznék, ezért még most, gyerekvállalás ELŐTT megbeszéltük a férjemmel, hogy én fél évet maradok otthon, utána ő átveszi.

20.54. A kérdező NEM azért érzi rosszul magát, mert ő még nem olyan sikeres a munkájában, mint a férje. Hanem azért, mert a férje sikeres. Ez igen nagy különbség. Írigység, vagy önbizalom hiány.

Ha a férjed nem érezteti veled, hogy ő különb nálad, akkor Ostobaság ezen problémáznod! Csak rajtad múlik, ha eltávolodtok egymástól! Nem az a legfontosabb egy házasságban, hogy ki keres többet, mert a jövedelem KÖZÖS. Hanem a szeretet, a megértés a és közös dolgok megbeszélése.

Nem azért, de vannak itt elég rosszindulatú válaszok. Egy olyan nő számára, aki szereti a munkáját IS, ez nagyon is valós probléma, és a kérdező egyáltalán nincs egyedül az ilyen gondokkal.

Igen, szerintem is önbizalomhiánya lehet. És ez érthető is! És könnyen lehet, hogy a férjecske burkoltan lekezeli - nem ez lenne az első eset a világtörténelemben!

Csak azt tudom mondani, amit én átéltem. Az én karrierem is megszakadt, mikor megszülettek a gyerekek. Próbáltam kézzel-lábbal kapálózni minden ellen, egyszerre törődni a családdal és fejlődni a munkámmal. De eleve nem is úgy kezeltek, eleve nem is bíztak rám komolyabb feladatokat.

Mérges voltam - ugyanakkor hálás, mert tényleg nem tudtam volna megcsinálni.

Az egészből az lett, hogy depis lettem. Különösen a második gyerek után. Észre se vettem, valójában mások figyelmeztettek rá. Nem tudtam mit tegyek, hogyan lábaljak ki belőle.

(Azt hozzá kell tennem: a férjem és én teljesen más területeken dolgozunk, neki sikerült egy kicsit előbbre lépni, több pénzt keresni, mint én. AZONBAN NAGYON RENDES, CSODÁLATOS EMBER, ÉS SOHA DE SOHA EZT NEM ÉREZTETTE VOLNA VELEM!)

Tudom, sokan hülyének fognak tartani, de elmentem egy jósnőhöz. Meg akartam tudni, mi az életfelaatom, merre induljak el. Az rám nézett, és jól lecseszett. Azt mondta: amíg a gyerekek 14 évesek nem lesznek, az a te nagy életfeladatot, hogy egészséges lelkű felnőttet nevelj belőlük!

Nem tudom miért, de akkor megnyugodtam. Mindezt addig is tudtam, de akkor a tudatomig is eljutott, hogy fontos, amit csinálok. És elfogadtam a tényt, hogy a munkám területén még néhány évet várnom kell a "nagy robbanásig", mert hogy vannak álmaim és terveim... Negyvenöt évesen még fiatal az ember - hát istenem, majd akkor. Addig is tanulok, fejlesztem magam, szép csönben, és megelégszem a kisebb sikerekkel.

Viszont ajánlanék valamit. Ha a párod esetleg lekezel,

állj ki magadért! Lehet, hogy érdemesd lenne valami jobb féle párkapcsolat-fejlesztő könyvet beszerezni, akár szétnézni, hogyan adhatod le magadról a stresszt. Nekem a kineziológus sokat segített!

- Most hol vannak akik mindenkinek azt tanácsolják, hogy "RÚGJA KI"

- Amúgy tényleg megoldódna a problémád, ha kirúgnád.

- Egy dolgot nem értek: te most dicsekszel, vagy panaszkodsz??!!