Most akkor kaptam szeretetet vagy nem?

Én sem kaptam ölelést az anyukámtól már évek óta. 20 éves vagyok. Sőt én arra sem emlékszem, hogy mondta volna valaha, hogy szeretlek. Egy kisgyerekkori videón hallottam csak:)

De nem érzem, azt sem, hogy nem szeretne... még annak ellenére sem, hogy a 10éves tesóm ezeket mindennap megkapja..:) Néha rosszul esik persze, de volt időm hozzá szokni.

Nem vagyunk egyformák, testi kontaktus nélkül is lehet szeretetet adni. Az én anyukám pl. szeretett megölelni, puszit adni stb., de én ezeket nem szerettem. Most is csak azért engedem meg, hogy örüljön, de csak mértékkel. Közben meg kiráz a hideg. A páromon kívül senki mástól nem szeretem.

Nagyon szeretem a testvéremék gyerekét, de nem nagyon szoktam ölelgetni, puszilgatni. Viszont imádok vele játszani, zenélni neki.

Nincs saját gyerekem, nem tudom, vele hogyan viselkednék, de biztos nem ölelgetném/puszilgatnám annyit, mint az átlag. Persze mikor még kisbaba más, akkor nagyon fontos a testi érintés is, bátyámék gyerekét is sokszor ringattam, stb.

Szóval az ölelés, puszi hiánya nem jelenti azt, hogy nem szeret és nem próbálta kimutatni, lehet, hogy ő másképp fejezte ki ezeket.

Biztos kaptál...

Nálunk úgy volt, hogy imádtam a lányomat puszilgatni, ölelgetni,kézen fogva menni...

A fiamat is,még kisebb volt.

De ahogy kamaszodtak,nem hagyták,ciki volt nekik biztos.

Aztán leszoktam róla...ennyi.

Attól,hogy nem ölelgetjük, puszilgatjuk egymást,még lehet szeretet.

Egyébként ,én se emlékszem, hogy a szüleim dédelgettek volna.

De mikor leérettségiztem sikeresen,apukám olyan büszke volt rám,hogy megpuszilt:)

Attól még szeretett ő is biztos.

Van, aki a közeli ismerőseit is ölelgeti, mondja neki, hogy szeretlek, stb. Más meg a legközelebbi rokonának sem tesz ilyen kijelentést. Én utóbbi vagyok, anyukám is ilyen volt, mégis nagyon közel áll hozzám, és meg sem fordult a fejemben, hogy nem szeret annyira. Én úgy vettem át tőle ezt a magatartást, hogy tudom: a szeretetet nem szavakkal és érintésekkel kell elsősorban kifejezni, hanem tettekkel, gesztusokkal, azzal, hogy biztos háttér vagyunk egymás számára. Az egyetlen, akit ölelgetek, az a párom, de ez nyilván más tészta. Ő ilyen ember, de az, hogy szeret-e vagy nem annyira - nyilván ezt nem tudhatjuk, nem ismerjük a kapcsolatotokat.

(Sok hamis ölelést meg szeretleket kaptam már. Családtól.)

Sziasztok!Én nem emlékszem,hogy egy puszit is akár,vagy ölelést kaptam-e.Mondjuk velem nem is viselkedett szeretetteljesen anyukám.Van egy 6 évvel fiatalabb hugom,őt viszont nagyon szeretgették.nyuszika,mokuska minden volt.és hát elég szarul esik az mikor egy 6-7 éves kislány azt nézi végig,hogy a kis tesóját már-már istenitik,úgy imádják.(nem vagyok féltékeny a hugomra,nagyon szeretem és szerintem különleges ember lett belőle)

Nekem ez sokszor hiányzott nagyon is.rosszúl esett,hogy anu neki ad puszit ,átöleli,munkába menetel előtt nekem meg odatol egy sziát,meg ne rosszalkodj..!:/

Nekem van egy 6 éves kisfiam, és talán ezért, vagy nem tudom, de nagyon sokszor próbálom kimutatni,hogy imádom,ölelgetném,puszilgatnám,na túlzásba nem viszem, de ő meg alapból nem az a fajta aki ezt szereti,már most 6 évesen sem.Mindig mondja,hogy jajj,anya én is szeretlek,de most nem megyek oda.:)Lehet olyan lesz mint anyum, vagy nemtom.:)

Na a lényeg,hogy attol,hogy valaki nem öleli meg a másikat még érezheti,hogy szeretik,vagy nem.Anyámnál sajnos ezt sokszor nem éreztem,sőt úgy éreztem idegesitem.A kisfiam meg tudom,hogy nagyon is szeret,csak nem az a típus,aki ölelgeti a másikat.:)

Hú én nem a másik oldal vagyok, hanem úgy vagyok, mint te.

Bár nekem nem csak 19 évesen esett le, hogy másoknál így van, hanem minden példa nélkül egyszerűen csak hiányzott anyám úgy, hogy valójában ott volt...

Nagyon pici koromban élt a nagymamám, hozzá mindig odaszaladhattam csak úgy játékból is, ha rossz dolog történt, akkor is mindig ölébe ültem, simogatott.

Anyám ezzel szemben egy rideg kiskirálynő volt, mindig csak dirigált, elvárásai voltak. Jó, ha beteg voltam ő is ápolt, de ilyen odabújás, hogy csak a szeretetét érezzem, olyan soha az életben nem volt. Mindig rettegtem tőle, már ha egy 4-est kaptam kisiskolában, akkor is rossz voltam neki.

Aztán meghalt a nagymamám, és ezzel megszűnt minden szeretet. A nagypapámmal jókat játszottunk, de az mégis más volt. Apám meg ugye nem volt, mert gondolom őt sem tudta szeretni anyám...

Szóval mindig csak vártam, hogy hátha egyszer lesz anyámmal őszinte kapcsolat, hátha embernek tekint. (Persze tiniként már nem az ölelésére vágytam, csak hogy beszélgethessek vele mindenről anélkül, hogy leszidna.) De mindhiába. Ő nem ilyen. Rá kell hagyni és menekülni tőle.

Egyszer voltam külföldön cserediák egy családban. Hát az valami álom volt! Sok gyerek volt a családban, és egy igazi anyuka és vidám apuka. Az anya egyszer percekig simogatta a 24 éves fia fejét. Annak meg ez teljesen természetes volt. Néha én is kaptam egy ölelést, mikor reggelikészítés után a gyerekekkel indultunk a suliba. Nagyon jó volt!

Hát az biztos, hogy ezeket nem felejtem, és ha egyszer talán gyereket szülök, akkor én is jó anya leszek!