Nektek, akiknek a szülei negatív értelemben "megalapozták" a gyerekkorát, verbális, fizikai bántalmazással, és még felnőtt önálló emberként is kiderülnek olyan dolgok amik ellehetetlenítik az önálló életét, ti hogy éltek?

hát, én nem fogadom meg hogy nem emelek rá kezet, mert kaptam én is, de több volt a jogos mint a jogtalan... 1 eset volt amikor azért kaptam mert meg akartam védeni magamat, de a többit jogosnak gondolom ma is.

Szóval azért úgy gondolom hogy az időben adott pofon, mi egy más aranyat ér.. és nem kell itt nadrágszíj meg tudom is én milyen brutális eszköz. De alapvetően én se attól lettem sérült lelkű felnőtt mert olykor jogosan eltángálta, hanem mert közben olyan szavakat, kifejezéseket, hozzáállást és stílust alkalmaztak, amiket egy családban soha nem lenne szabad.

De annyi olyan gyereket látok akire ráférne hogy egy kicsit erősebben fogják, de épp azért nme, mert valszinleg volt az anyukának/ apukának valami gyerekkori emléke, ami miatt meg tévesen azt gondolja, hogy akkor a gyereket csak nagyon finoman lehet kezelni...tudom hogy vannak sérüléseim, és emiatt azt is tudom, hogy emiatt hajlamosabb leszek rá hogy a gyerekemet majd lazán fogjam, de az meg neki nem lesz jó. Meg nekem sem, nehéz megtalálni azt a normálisnak ítéálhető hozzáállást ami kellene, de oda kell figyelni... az biztos.

utolsó: én megmondtam neki gyerekként, hogy a gyereke vagyok és nem a haverja és ezért nem beszélhet velem ugyan így mint veled... alaposan meglepődött -és volt fogantja, onnantól változott meg a kapcsolatunk jó irányba, hozzá teszem akkor kaptam először és utoljára igazságtalanul egy bazi nagy sallert (lefejeltem a fürdőszoba ajtó kertét, és eyg szép csík lett kersztbe a homlokomon...) apámtól, hogy én nem beszélhetek így anyámmal. De volt értelme, mert anyámmal legalább sikerült rendezni a viszonyunkat...:) .

De ha most beszélne így velem anyám,akkor is simán megkérdezném hogy miért teszi ezt velem?