Nektek, akiknek a szülei negatív értelemben "megalapozták" a gyerekkorát, verbális, fizikai bántalmazással, és még felnőtt önálló emberként is kiderülnek olyan dolgok amik ellehetetlenítik az önálló életét, ti hogy éltek?

Egyik barátnőmnek alkesz apukája volt, ok nélkül vegzálta rendszeresen, de elkövetett olyan mókát is, hogy öngyilkosságot kísérelt meg részegen, miközben a lánya szigorlatokra készült. Halasztania kellett az összes vizsgáját, stb.

Azóta sikeres vállalkozó lett a barátnőmből, abból él meg, amit szeret csinálni-képzőművészet. Magabiztosnak látszódik, de belül nagyon bizonytalan, egyáltalán nem bízik meg az emberekben, mindenre "rá tud parázni". Én vagyok az egyedüli barátja. Erős lány, de szegény sokat szenved még most is, önértékelése a béka feneke alatt.

Miért, téged is bántalmaztak, Kérdező?

Engem az édesapám csak lelki terrorozott, és verbálisan alázott, de az elég volt, hogy totálisan összezavarodott, komplexusos emberke legen nulla éntudattal. 30 évesen.

Jah, az én apám öngyilkos is lett, iszonyat.

Nálam a "tünetek":

- mindent túl komolyan veszek, mindenre képes vagyok rágörcsölni

- abszolút semmi önbizalom, nulla hit magamban, emiatt a legegyszerűbb beadandótól is ki tudok készülni, lsd. első megjegyzés

- kívülről túl merevnek/komolynak/feszültnek tűnök ismeretlenek számára, "furcsa" kisugárzásom van (sokszor megkaptam már azt is, hogy milyen magabiztos, határozott vagyok, pedig ez abszolút nem igaz)

- mindenben a nehézséget, a buktatót látom, és félek, hogy meg tudom-e oldani az adott problémát

- furcsa módon az emberekhez jóhiszeműen állok hozzá, illetve vegyes érzelmekkel: mindenkinek segítek, aki kéri, nem vagyok rosszindulatú/előítéletes, DE mégis mindenkivel távolságot tartok, amit magamtól nem hidalok át, és akit egyszer megutáltam, az örökre elásta magát nálam

Boldogulni nehezen boldogulok, magamnak való vagyok, csak a boldog párkapcsolatom az, ami segített picit feloldódni, azóta leheletnyivel könnyebben boldogulok (de így is nagyon nehéz).

Uh kirázott a hideg.

Engem is gyakran azért "talált be" édesapám, mert nő vagyok, vagy mert gyerek, és ezért buta, lealázandó is.

Emlékszem, amikor el kezdte kifejteni, hogy nőként nem lehet sikeres, ezt, meg azt nem csinálhatom jól. Vagy amikor tévét nézett, és női műsorvezetőt látott politika műsorban, esetleg egy fiatal szakácsnőt valami főzős csatornán és undorral megjegyezte: ki ez a pics@?

Közben édesanyám tartotta el jó sokszor, valószínűleg ezért is volt frusztrált.

Ezek az emberek maguk is sérültek és azt adják át, amit kaptak, nem tudnak fejlődni sem.

Engem mindenhogy bántottak, ahogy csak lehetett, de sokat tanultam belőle, nem mondom, hogy egészséges felnőtt vagyok, de nálunk nincs hangos szó, nincs fenyegetés, nincs fizikai és verbális bántalmazás, sem semmilyen más fenyítés. Ha valamit nem szabad volt, kezecskére legyintettem, gyerekem megértette, és nem csinálta többet.

Egy ilyen családi háttér után az ember megtanulja, hogy milyen szülő nem lesz, és azt is megfogadja, hogy nem emel a gyerekére kezet.

28N