Miért fáj az másoknak, ha valakinek gazdagok a szülei és lakást meg autót vesz neki?

Mert irigyek és mert azt hiszik, hogy az illető egy elkényeztetett kölyök aki nem érdemli meg. Bezzeg ők megérdemelnék :-)

Én nem kaptam sem lakást, sem autót, de nagyon remélem hogy a gyerekeimnek fogok tudni adni, vagy legalábbis valamennyi pénzt tudok nekik adni erre a célra.

Kocsit nem, azért dolgozzanak meg :-)

Szerintem többnyire abból van gond, ha valaki ezt a lakás-kocsi dolgot mások orra alá dörgöli.

De ez egy sima fizetésnél is így van, ha valaki kérkedik az átlagnál jobb fizetésével, könnyen szerezhet ellenségeket magának.

Én is kaptam lakást, de erről sokan nem tudnak. Sőt, tulajdonképpen nem is az enyém, mert a szüleim nevén van (az ő házuk meg az enyémen, mert egyke vagyok és akkoriban még volt öröklési illeték).

A nagyon közeli barátokon kívül - akkor is csak kérdésre - inkább azt mondom, hogy a szüleim lakásában élek, mert ők nem használják. Az már nem tartozik másokra, hogy szóban megállapodtunk, hogy ha eladnám, akkor nem gördítenek akadályt az eladás elé.

Más elfogadni és más visszaélni vele, és élősködni a szülőkön, akik azért jómóduak, mert kidolgozzák a belüket. Nekem is segítettek, vettek lakást, de mindig tudtam, hogy hol a helyem, ugyanúgy dolgozom, mint ők, ettől eltekintve eltartom magam.

A gond azokkal van, akik huszonévesen sem dolgoznak (nem is tanulnak!), hanem a szülőkön élősködnek és elégedetlenkednek, hogy kevés a pénz cigire, és 2 hónapja nem vettek új bakancsot.

Miért fáj? Hát mert nekik senki nem vett és maguknak kell megszenvedni érte.

Igen, nekem is "fáj" mikor valakinek látom hogy mindene megvan, pedig semmit nem tett érte. És vigyorgó fejjel menőzik az új kocsijában amiért sose tett semmit. Igen fáj ez nekem, mert én sose kaptam kocsit, se lakást mert csórók vagyunk. Lehet rossz a gondolkodásom, de én nem akarok másnak jobb életet mint nekem van... szenvedjenek ők is ha én is azt teszem.

Mert a legtöbb embernek mindig van valami rossz tapasztalata ez ügyben :)

Az ilyen gazdag család csemetéi imádnak felvágni azzal hogy mi van nekik, és milyen fiatalon.

Nekem nincs gondom ezzel. Anyám kivágott rajtam kívülálló okok miatt, a saját mentális problémáinak hatására 19 évesen, pár szatyornyi ruhával.

Sosem irigykedtem senkire, büszke vagyok rá hogy megállok a saját lábamon.

Viszont a páromnak van egy haverja, aki mindenáron belebeszéli a párom fejébe hogy nekem milyen hülye dolgaim vannak (mégis lábra álltunk anyagilag, lakás is van).

Naná hogy jobban tudja, még életében nem rakott keresztbe egy szalmaszálat, huszonéves fejével teljes mértékben az anyja szoknyáján lóg.

Na, én most az ilyen emberektől vagyok rosszul - nem irigység, hanem undor az okoskodásától.

A legtöbb ember így van a fent említett "gyermekekkel", ezért szidja őket mindig.

A többi meg csak irigykedős, azzal nem lehet mit csinálni :))