Hogyan lehetne ész érvekkel meggyőzni egy ilyen anyát?

Köszönöm a válaszokat. Hivatalos válás nem történt, mert ugyan benyújtották a papírokat, a 18 éven aluli (17,5 volt) gyerekre hivatkozva azt hiszem 4 hónapos kötelező gondolkodási időt rendeltek el, nem mondták ki azonnal a válást. Lényegében amióta szétköltöztek a "gyerekek" semmiféle anyagi támogatást nem kapnak az anyjuktól.

Pontosabban azt mondta az anya, hogy "ha pénz kell szóljanak", de amint szóltak, hogy edzőtáborra kéne pénz és apa nem tudja állni vagy bármi, adott ugyan 1-2 ezer forintot, de mindig hozzátetette, hogy rendszer ne legyen belőle, mert nincs rá keret. Az autót elvitte az anya, párszor meg lett kérve, hogy pl osztálykirándulásra megy a gyerek, reggel vigye már be a suliba, ne kelljen 5 km-en cipekednie (amúgy bicajjal járnak nem probléma), hát megtette, de hozzátette, hogy ne szokjon rá, mert nincs pénze sűrűn tankolni... A gyerekek már nem is szívesen kérnek ha kell, mert tudják, hogy egyrészt nem ad szívesen, másrészt kapják a beszólásokat érte!

Ugyanolyan szakra jelentkezett, mint én (mérnöki szak) én dolgoztam egy darabig suli mellett, de fél év után feladtam és rájöttem, hogy vagy ez vagy az. A kettő egyszerre nem megy és akkor inkább küzdök az ösztöndíjért, minthogy éhbérért tönkretegyem magam és a tanulmányaimat. Őszintén szólva én javasoltam, hogy első félévben tapasztaljon, rázódjon bele, tanuljon jól az ösztöndíjért és majd a későbbiekben meglátja talál-e mellé olyan munkát, ami nem megy a tanulás rovására. Ezzel érdekes mód anyuka is egyetértett, csak arra nem volt ép ötlete, hogy ha tőle nem kap, az apja nem tud mindent állni és dolgozni sem dolgozik, akkor még is miből fog élni?

Én azt mondom ha kell, akkor tanuljon hitelből, ne adja fel az álmait. Csak nem tudom felfogni, hogyha egy anya megteheti anyagilag, hogy akár csak kevéssel is, de támogassa a gyerekét, akkor miért ennyire önző?

Én ilyenkor áldom a szüleimet és vagyok nekik eszméletlenül hálás.

Ez eddig eszünkbe sem jutott, megbeszélem unokahúgommal, hátha legalább erre hajlik. Köszi a tippet! :) Valamennyit spórolhatna ezzel is a kaján. Egyébként most a nagyink főzött annyit hétvégén, hogy pár napig elég legyen, úgy lett elcuccolva a koliba. Mindent amit hirtelen kellett az apja kifizette (kaució, kolidíjat odaadta unokahúgomnak, heti zsebpénz, stb), de szerencsétlen így is mondta este, amikor hazaért, hogy még se jegyzet, se semmi és van 3 hét a hónapból, fogalma sincs miből oldja meg. Az a szerencse, hogy mivel én is mérnöki szakra járok komolyabb dolgokat talán nem kell majd megvenniük, tudja az enyémeket használni (pl. tusok, körszőszett, stb. ez is kisebb vagyon lenne, révén hogy egy valamire való tus 6 ezernél kezdődik)

Az apukát is sajnálom valahol, mert mindent megakar adni a gyerekeinek, de hát így nehéz. Nagyon lelkiismeretes, közös tervet dolgoztak ki a gyerekekkel, amikor egyedül maradtak, hogy hogyan és min spórolhatnának, hogy néha "extrákra" is teljen, mint osztálykirándulás, vagy új ruha, vagy bármi. Be is tartották, ez annyira jól működött, hogy sikerült összespórolniuk ekkora fizetésből egy öreg, használt autóra is. Én büszke vagyok rájuk tényleg, mert a legsz*rabb helyzetből is kihozzák valahogy a legjobbakat, ránk és a nagyinkra pedig tényleg MINDENBEN számíthatnak.

Igen, tényleg arra vagyok leginkább kíváncsi, hogy fog-e ez változni valaha az anyukában, vagy mindig a fogához veri a garast majd. No meg, hogy várhatja el egy anya, hogy a gyerekek szeressék annyira, mint az apjukat, úgy, hogy havi egyszer áthívja őket ebédelni és ezzel el is van intézve a gyerek téma!? Soha egy új nadrágot nem venne nekik, vagy ha még is, azt kérésre és húzza a száját... Lehet én láttam túl jó család modellt, nem tudom, de már ott tartok, hogy szívesen beolvasnék neki ÉN!