Ezzel csak a gyerektémát akarja halogatni?
Mielőtt valaki megkérdezné, a páromat is megkérdeztem, de ezt nem mondja meg. Szóval 4 éve vagyunk együtt, mondtam neki, ha arra kerül a sor, hogy gyerek, én csak házasságba szülök, sőt férjezetten szeretnék teherbe esni. Azt mondta ok. Ugye telt az idő (neki amúgy vagy egy 5 éves gyereke), és mondtam, hogy szeretnék babát és kb mikor, azt mondta, felőle akár most is jöhet. Csakhogy lánykérés sehol. Mondtam, hogy én majd akkor ha már házasok vagyunk.
Szóval nem tudom, hogy ezzel csak áltat, hogy szeretne gyereket, ezért még várjak, esküvőre, addig is várok ugye, vagy esküvőt nem akar (bár azt mondta az elején ő teljesen egyet ért azzal, hogy gyerek csak házasságba). Egyszerűen nem nyilatkozik. Mennek az évek, és én biztosan szeretnék gyerekeket, ezért nem tartom fairnek, hogy nem mond semmit, mert jogom lenne tudni, hogy várjak-e, meddig, vagy ne is.
Vagy én vagyok sietős, hogy 4 év után konkrétumokat szeretnék?
Az én páromnak is van gyereke,házasságban született,de végül elváltak.
Én megkérdeztem a párom,hogy akar e tőlem gyereket,azt mondta igen.De nősülni nem akar,ezt meg mondta a kapcsolatunk elején.
Szerintem is most beszélj vele este,hogy mi lesz,nem akarsz örökké várni.Ha meg még sem akar feleségül venni és neked tényleg annyira fontos,akkor jobb,ha külön mentek.
Szokták mondani, hogy nem a szavak számítanak, hanem a tettek. Mondani bármit lehet. Akármilyen szépen is mondta ezt vagy azt, azt nem biztos, hogy komolyan is gondolta. Vannak jó színészi képességekkel megáldott emberek, akik képesek bárkivel elhitetni bármit.
Csak az számít, mit tett eddig, és ezután mit fog.
Az mitől hóbort, ha sok éve vagyunk együtt, és leültünk megbeszélni a gyerekkérdést, és mindketten szeretnénk?
Mert ha ez hóbort, akkor mindenkinél az...
Az hogy a meglévő gyereke ilyen fiatal, annak köszönhető, hogy az akkori barátnő mindig mondta (még másoknak is, több embertől hallottam vissza), hogy sosem akar gyereket, meg utálja őket, nem neki való, erre tessék, aztán azt mondta ő egyedül is vállalja, a barátjának nincs beleszólása (a jaj, elfelejtettem szólni, hogy én már nem szedek gyógyszert egy fél éve... eset állt fenn). Ezekután a gyermeket mi neveljük, szóval, pont nem felelőtlen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!