Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ezzel csak a gyerektémát...

Ezzel csak a gyerektémát akarja halogatni?

Figyelt kérdés

Mielőtt valaki megkérdezné, a páromat is megkérdeztem, de ezt nem mondja meg. Szóval 4 éve vagyunk együtt, mondtam neki, ha arra kerül a sor, hogy gyerek, én csak házasságba szülök, sőt férjezetten szeretnék teherbe esni. Azt mondta ok. Ugye telt az idő (neki amúgy vagy egy 5 éves gyereke), és mondtam, hogy szeretnék babát és kb mikor, azt mondta, felőle akár most is jöhet. Csakhogy lánykérés sehol. Mondtam, hogy én majd akkor ha már házasok vagyunk.

Szóval nem tudom, hogy ezzel csak áltat, hogy szeretne gyereket, ezért még várjak, esküvőre, addig is várok ugye, vagy esküvőt nem akar (bár azt mondta az elején ő teljesen egyet ért azzal, hogy gyerek csak házasságba). Egyszerűen nem nyilatkozik. Mennek az évek, és én biztosan szeretnék gyerekeket, ezért nem tartom fairnek, hogy nem mond semmit, mert jogom lenne tudni, hogy várjak-e, meddig, vagy ne is.

Vagy én vagyok sietős, hogy 4 év után konkrétumokat szeretnék?


2012. aug. 30. 16:30
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%
elolvastam a kérdést a férjemnek, hogy Ő pasi szemmel mit mond. Azt mondja, hogy a párod nem érdekli a házasság, konkrétan lesz.rja. Gyerek meg jöhet, ha annyira akarod.
2012. aug. 30. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:
Ezt a "ha annyira akarod"-at nem értem, azt mondta ő is szeretne, ő is úgy gondolja itt az ideje, nem én nyaggatom vele, csak megkérdeztem, mert ugye az alap, hogy közös megegyezéssel lenne csak gyerek. A házasságról meg azt mondta, hogy ő is úgy gondolja, hogy akivel majd (tervezetten) vállal gyereket, az a felesége lesz (azért így mondta, mert ugye van egy gyereke, de az egy sima barátnő hóbortja miatt van, és nagyrészt mi neveljük, meg a nagymama).
2012. aug. 30. 16:38
 3/18 anonim ***** válasza:
100%
Az előző válaszoló nagyon korrekt volt,igaza van a férjének,szerintem is ez a válasz.Lépj tovább,ha úgy gondolod,hogy csak házasságba akarsz szülni,ugyanis e a pasi nem érdemli meg,hogy várj rá!
2012. aug. 30. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
100%
Attól tartok, már nem annyira sürgős neki a házasság. Ül a témán, mint tyúk a tojáson. Ha volt köztetek egy szóbeli megállapodás, tartsd magad ahhoz és ne szülj házasságon kívüli kapcsolatban. Lehet, hogy csak az éveidet pazarolod rá. Sajnos ez nagyon is gyakori dolog. Ne légy vele durva, de végleg tisztázzátok ezt a kérdést. Amennyiben hárít, beleunt a kapcsolatba és maximum tudomásul venné a gyereket, de nem igazán akarná. Gondold meg, megéri-e a fiatal szép éveidet így eltékozolni.
2012. aug. 30. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
43%

"akivel majd (tervezetten) vállal gyereket, az a felesége lesz (azért így mondta, mert ugye van egy gyereke, de az egy sima barátnő hóbortja miatt van, és nagyrészt mi neveljük, meg a nagymama)."


Szerintem te is tudod,hogy 2 emberen múlik a gyerek..ha a pasid nem akarta volna,akkor ott sem lett volna gyerek.."barátnő hóbortja"..atya világ..

2012. aug. 30. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
100%
Nem a gyerektémát halogatja, hanem a házasságot. Sőt, szerintem a háta közepére kívánja az egészet. Várja, hogy majd egyszer besikerül valahogy és akkor úgy se veteted el aztán valahogy eldismásolja a házasság témát. Engem sem lehetne rávenni, mert totál feleslegesnek tartom, és csak a nyűgöt látom benne. Ha ezt nem érti meg akkor én se fogom azt, hogy neki ez "milyen" fontos. Mert el tudom képzelni. Csakhogy a nem csinálni semmit és a csinálni valamit között hatalmas a különbség.
2012. aug. 30. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
100%

Igazad van, nem vagy sietős.

De ha ő nem mond konkrétumot, akkor nem is akar. Nem halogat, nem akar! nagy különbség...

2012. aug. 30. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
100%
Én 5 évig voltam egy kapcsolatban ami nem tartott semerre. Szerettem volna én is gyereket, a volt párom halogatta. Elhagytam, kerestem olyan társat aki kész a családra idővel. Esküvőnk ugyan nem volt, és nem is lesz, (mert papír nélkül is boldog, stabil kapcsolatunk van, de ezt hosszabban is ki tudnám fejteni) de van egy kisfiunk, és már 4 éve együtt vagyunk teljes megértésben. Nem bánom egy percig sem, hogy mertem lépni anno.
2012. aug. 30. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
100%

Ezen nincs mit tovább beszélni, csak egyszerűen szegezd neki a kérdést ma este, hogy akkor mikor óhajtja megkérni a kezed? Ha csodálkozva néz, mondd meg neki, hogy hétvégén menjen, és vegyen egy gyűrűt, teremtse meg rá az alkalmat, és egy héten belül kérje meg a kezed. Majd bejelentkeztek az anyakönyvvezetőhöz.

Ha nem tetszik neki, lapát.

2012. aug. 30. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 okoska31 ***** válasza:

az előző gyereke házasságban született? mert akkor lehet, hogy egyszerűen csak a házasság intézményében csalódott.


alapvetően nem kell a házassági papír két ember boldogságához, megfordítva: a házasság nem garancia a boldogságra (hajjaj...).


Ha azért nem akarsz szülni neki még, mert nem vagy biztos az érzéseiben, akkor egyetértek.


ha pusztán a technikai okok miatt, és kvázi ki akarod erőszakolni, hogy elvegyen - azzal meg nagyon nem.


pasiként mondom:) 32 évesként:)

2012. aug. 30. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!