19 éves vok és leszeretnék költözni a barátomhoz, de a szüleim nem engedik. Mit csináljak, hogy ne legyen veszekedés?

Persze, hogy ő hozza a szabályokat, ha látja a gyerekén, hogy papucs. Hatalmasakat szoktam nevetni, mikor látok egy olyan kérdést, hogy "Hogy győzzem meg anyukámat, hogy csak 10-re kelljen hazamennem este? 19/L". Meg is érdemlitek, komolyan... :D Mert az egy dolog, hogy olyan szabályt hoz, hogy ki mosogat, ki takarít, és ki megy el bevásárolni. Bár erre szabály sem kéne, ez teljesen alapvető, hogy aki egy háztartásban él, az besegít annak vezetésében. De az ilyen önállótlan majmoknak vajon mikor enged az anyuci családot alapítani? Mert ebből szokott a következő kérdés születni: "Miért veszi el anyám a pénzemet? Már két éve dolgozom de még nem tudok elköltözni... :(", vagy: "Van megtakarított pénzem, de anyukám nem engedi, hogy elköltözzek, mert azzal fenyeget, hogy kitagad..." stb. Szerencsétlenek az ilyen szülők is, de a gyerekeik is. 0 önállóság. Szép élet elé néztek.

Szerencsém van, a szüleim mindig is sokat foglalkoztak velem, és azt is fontosnak tartották, hogy időben megtanuljak önállósodni. 18 évesen kerültem el tőlük 200 kilométerre albérletbe a főiskola miatt. Eleinte ők fizették, de szerencsére találtam magamnak munkát, és ezután már nem volt tovább szükségem a segítségükre. Ebben az albérletben fél évig laktam. Ezután összeköltöztem a párommal egy másik albérletbe, amit már felesben fizettünk. Szóval az önelégült barmot a szemétláda szülei megtanították két lábra állni, nem pedig csak a szájuk sírt, hogy nem költözhet el otthonról, valamint a pénzére sem tartottak igényt soha. :)

Ja, a korom lemaradt, 24 éves vagyok. A mai napig hálás vagyok a szüleimnek azért, ahogy felneveltek, mert ha úgy neveltek volna, mint titeket, burokban, akkor ma nem itt tartanék. 24 évesen saját házam, autóm van, amit nem toltak a fenekem alá, és folyamatban van a családalapítás, amit sokan még 35 évesen sem engedhetnek meg maguknak, mert nem tudnák eltartani a gyereket. És lehet, hogy önelégült baromnak tartotok, de én meg inkább vagyok ez, mint anyuci szoknyáját rángató óriásbébi. :)

Egy percig sem állítottam, hogy pénzesek a szüleim. Amim van, magamnak teremtettem meg. Nem luxusalbérletet fizettek nekem a főiskola elején, csak egy lyukat, mint sok más főiskolásnak akit nem vesznek fel koliba. Ezért is kerestem munkát, hogy ne kelljen nekik ezzel bajlódniuk. Ha annyira jól éltünk volna, akkor valószínűleg nem albérletet kapok, hanem lakást, és lehet, hogy még a mai napig nem jutott volna eszembe, hogy munkába álljak. Attól, hogy valaki elér valamit az életben, nem biztos, hogy milliárdos családból indult neki, sőt. Azok tudnak a legjobban harcolni és feljebb-feljebb jutni, akik azért küzdenek, ami még sosem volt nekik (szép nagy ház pl.). Én küzdöttem, és elértem a célom. De ezt a szüleimnek köszönhetem, mert (lelkileg) ők támogattak, és ők segítettek át a nehéz időszakokon, valamint fantasztikus neveltetést kaptam tőlük. Az önelégült barom... :)