(Hogyan) lehet együttélni egy mániákus depresszióssal?
Amikor összekerültünk, még nem volt ennyire durva az állapota, de az elmúlt 10évben egyre súlyosbodik, kezeltetni nem hajlandó. Az együttélés vele pedig lassan teljesen felőrli az idegrendszeremet. Van 2 gyerek is, tehát a válás nem a legjobb megoldás.
Hogyan kezeljem?
N
10 évvel ezelőtt csak annyi látszott belőle, hogy itt van ez a hihetetlenül okos, végtelenül kreatív és tehetséges ember, aki időnként elszomorodik, ha nem úgy sikerül valami, mint azt ő megérdemelné.
Ma már néha komplett nyaralásokat a szobában tölt, mert nem akar kijönni sem. Sokat beszél arról, milyen jó lesz, ha ő meghal, éshogy minden rossz ami körülötte van,MINDEN.
Volt magán pszichiáternél - közdokihoz nem hajlandó menni, mert rosszak a tapasztalatai - aki rögtön az elején megmondta neki, hogy mi a baja, éshogy ezt nem csak gyógyszerrel kellene kezelni. Ebből a férjem azt hozta ki, hogy nekünk annyi pénzünk nincsen, hogy a doki is azt mondja el, amit ő maga is tud....
Ha nem volna beteg, már elhagytam volna, így viszont féltem őt. De egy ideje már magunkat is, lelkileg, idegileg.
Nem tűnik fogyatékosnak, sőt, egészen zseniális a jobb időszakaiban.
Fizikailag sosem volt fenyegető a vele való együttlét. Inkább lelkileg őröl fel, amit csinál/beszél.
12 évet pazaroltam egy mániákus depressziós férfira.
Az első két-három évben szinte semmi nem tűnt fel, egyrészt mert a féltékenységén kívül nem volt problémám vele, másrészt pedig nem is igazán voltak gyanúsak a hangulatváltásai, nem csináltam belőle nagy dolgot. Aztán egyre durvább lett a helyzet, ha valami nem úgy történt, ahogyan ő akarta, egészen a tettlegességig elment, hogy elérje, amit akar. Iszonyatos hisztériás rohamok törtek rá, pedig az ég világon mindene megvolt érzelmileg és anyagilag is. A családja is és én is, mint a párja szinte kinyaltuk a fenekét. Talán ez volt a baj, mert mint írtam, évről-évre egyre rosszabb lett. Mikor úgy döntöttem, hogy véget vetek az általa okozott lelki nyomoromnak, olyan dolgokat kezdett el művelni velem, amit soha nem néztem volna ki belőle. Még négy évvel a szakításunk után is zaklatott, de nem akárhogyan. Nem szeretnék példákat írni, de egyben biztos lehet a kedves kérdező! Ez csak rosszabb lesz! A gyógyszerek sem segítenek egy idő után! Sőt, csak függőséget okoznak!
Én 12 évet pazaroltam valakire, pont a fiatal éveimet, amit már utólag visszagondolva tudom, hogy sokkal szebben és értelmesebben is tölthettem volna, de én egy beteg emberre pazaroltam, mert szerettem és hittem benne, hogy gyógyulóképes. Sajnos ebből kigyógyulni nem lehet és nagy szerencse, ha megmarad egy szinten, de amit én tapasztaltam, az folyamatos romlás volt, amivel nem csak engem, a családját is kicsinálta.
Lépni kell, amíg még van remény a boldogságra. Minél mélyebbre süllyed valaki a mocsárban, annál kevesebb az esély, hogy kikerül belőle!
31/N
Köszönöm mindenkinek eddig, főleg kedves utolsó válaszolónak! Nagyon elgondolkodom azon, amit írtál....egyidősek vagyunk....sokszor én is elvesztegetett időnek érzem az elmúlt 10 évet vele.
Ma nagyon durván földbe döngölt lelkileg :-( Most éppen megint nem látom értelmét a közös életnek.
8,5 évem ment rá egy bipoláris depresszióban szenvedő nőre.
Annak idején az,hogy nagyon lelkes,boldog,eltér a többitől nagyon megfogott,sajnos. Mert amikor mélypontjai voltak,és rendszeresen gyógyszer ellenére is 10 napos ciklusok váltották egymást,már kiszámitható volt.Élveztem,mert kényelmes volt,kiszámithatatlan nőkkel szemben.Viszont amikor mélyponton volt,nem néztem betegnek,sajnos veszekedtem vele,minél jobban akartam jobb legyen,ő rántott le magához majdnem,akár egy antiszociális személy.
Nem értettem miért fordulnak el tőlem a barátaim is,mert elmarta a viselkedésével.Fájt,mikor egy sokkal rosszabb kapcsolatba menekült,ma már megkönnyebbülés. A gond,annyira megszoktam ezt a hullámvasutazást,hogy a normális nőkkel nem tudok mit kezdeni,és bánni velük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!