Miért ilyen a fiam? Mit rontottam el?

Én is ilyesmi voltam, mint a fiad (bár kicsit azért szociálisabb, de nem sokkal), most 23 vagyok és normális ember. Képzeld, én is csak 17 évesen csókolóztam először, mert nem ez volt az életemben a legfontosabb, nem úgy, mint a mai kis hülyéknek 12 évesen.

Örülj, hogy a fiad egy rendes, kreatív, olvasott ember lesz.

"Nincs semmi értelmes hobbija, elfoglaltsága. Egész nap csak olvas, gépezik, rajzol, fest, valamit folyamatosan ír, nem hajlandó elárulni, hogy mit. "

akkor ezek szerint van hobbija, és jól elvan. csak művészlélek. igyatok meg együtt egy sört és próbálj úgy beszélgetni vele, mint egy fiatal felnőttel.

Nem olvastam el a többi választ, úgyhogy lehet hogy olyat írok amit már írtak egyszer.

Szóval, utálom az ilyet, mikor a szülő erőlteti a gyerekre azt az életet ami szerinte helyes lenne az ő korában. Mindenki azt csinál, amit szeretne, erőltetéssel általában csak ellenkezést érsz el. Másrészt pedig valószínűleg jó oka van eltávolodni az emberektől. Mert a korabeliek sokan felszínesek, és elítélnek mindenkit, aki egy kicsit is másképp él mint ők, és általában elég gonoszak is velük. Ezért van annyi önbizalomhiányos és szégyellős tizenéves.

Hagyd egy kicsit békén, ha úgy érzi, majd biztos megnyílik neked, vagy valakinek. De nehéz bízni az emberekben és nem várhatod hogy rögtön bízzon benned, ha eddig nem foglalkoztál azzal hogy más, és most rögtön letámadod (mert gondolom nem csak most lett ilyen, hanem már jó ideje).

Csak éreztesd vele, hogy szereted és ne használj rá ilyen jelzőket hogy katasztrófa meg hogy szerencsétlen. Fogadd el úgy ahogy van. És amúgy meg változnak az emberek. Lassan megunja a folytonos gépezést meg ilyeneket(különben ne legyél benne biztos hogy a neten nem kommunikál senkivel, csak mert nem köti az orrodra), és elkezd máshogy élni.

Szóval ennyi. Egy, szintén zárkózott 14/L