Hogy lehet ezt lezárni?

én is jártam hasonló cipőben. egy ideig sírtam, dühöngtem(magamban), hogy mekkora egy r.ohadék stb, aztán elfogadtam a helyzetet, a barátokkal töltöttem az időmet eljártam velük bulizni és pasiztam ezerrel. most úgy vagyok, hogy minden hónapra jut egy(vagy kettő) jelölt. persze egyik sem komoly kb olyan most az életem mint az édes november c. filmben a főszereplő nőé.

olyan ez mint a gyász igazából. el fog múlni, csak idő kérdése.

Én is így jártam, de csak túlélő üzemmódba lehet kapcsolni. Úgyis rájön mekkorát veszített, ha tényleg így van, nem kell ezért külön tenned. Egyedül magadért tehetsz. Gondolj arra, hogy csak az a pillanat a tiéd, amiben vagy éppen, és hozd ki belőle a legjobbat. Ha valaha lesz még dolgotok egymással, majd ő jelentkezik.

Csak gyászolni lehet...

Ez nem gyerekes, meg agyatlan, ez normális! Erre nyomós érveket tudok felsorakoztatni.

Ha 45 évesen lennél ugyanilyen helyzetben, akkor is ezt éreznéd.

Bár nem írad, milyen hosszú kapcsolat volt, 3 hónap után is még simán jelen van a gyászfolyamatnak valamelyik fázisa.

Nekem ma van pont 3 hónapja, hogy szakítottam egy 4 éves kapcsolatból. Függetlenül attól, hogy én hagytam el, nagyon nehéz és borzalmas volt, mintha a legnagyobb kicsemet kihajítottam volna a kukába, bántanom kellett akit szerettem, és tudtam hogy nincs visszaút stb stb. Nálam így zajlott/zajlik a feldolgozás:

A kegyetlen (nonstop sírós) időszak 1-2 hét volt, utána egy kicsit lájtosabb (néha sírós) időszak újabb kb. 2 hét (mialatt összefutottam vele, beszélgettünk is és eléggé felkavart), aztán fokozatosan enyhült, csak simán szomorú lettem mikor eszembe jutott, közben bejött a képbe egy új pasi kb. másfél hónapja. A vele való viszonyra nincs hatással ez a késői szakasz (inkább ő van jó hatással a felejtésre). Szóval a szakításnak most van 3 hónapja, jól vagyok, nagyon sokat gondolok rá, de már nem fáj. Viszont mivel 4 évig társak voltunk, nem sikerült még megszoknom, hogy nem kommunikálunk. Sikerült nem haraggal elválni (az őt ért sérelmek ellenére), de ez így egészséges most, mégis megszokhatatlan. Ezért nem telik el úgy nap, hogy ne agyalnék azon, vajon ha ő ezt meg azt látná, tudná stb, mit reagálna, mit gondolna stb (például az új pasimról...), és vajon kíváncsi-e rá, mi van velem, és vajon ha összetalálkoznánk, elmondanám-e neki, vagy kibírnám, hogy ne, és így tovább, szóval a gondolataim jelentős hányadát ez teszi ki, hogy a volt barátom mit szólna ha...

Mivel évekig nagyon szoros, érzelemdús és bensőséges kapcsolatban voltunk, semmi furcsát nem találok abban, hogy ezen jár az agyam. Szerencsére sokkal kevesebbet, mint az új pasimon :) (akibe (még) nem vagyok szerelmes, de a régibe meg már nem).