2 és fél hónap után még mindig nem bírtam lezárni magamban, Meddig fogok még szenvedni?

Már lassan 3 hónapja szakítottunk, vagyis ő szakított vele, mondván, hogy soha nem volt belém szerelmes, csak jó volt velem és az a vonzalom is elmúlt, amit még talán az elején érzett. 2 évet voltunk így együtt. Én akkor majdnem belehaltam. Azóta már voltak jobb időszakaim, voltak napjaim, heteim is, amikor egész jól éreztem magam, úgy éreztem, lassan le fogom zárni, kezdtem beletörődni. De az utóbbi 1-2 hétben valamiért megint mélyponton vagyok, nem bírok szabadulni az önmarcangoló gondolatoktól, hogy én rontottam ezt el, talán tehettem volna valamit és ettől megbolondulok. Nagyon szerettem ezt a férfit, gondolom mondanom se kell, vele akartam leélni az életemet, ő jelentette a biztos pontot az életemben. Lekötni lekötöm magam, dolgozom, megyek ide-oda, optimistán nézek a jövőbe de aztán rámtör ez a depresszió és ilyenkor a torkom is szorít és potyognak a könnyeim. Ő természetesen már rég túllépett rajtam. Teljesen el vagyok keseredve, annyira nyomorultan érzem magam, halálosan haragszom rá, átkozom, hogy remélem ezt még visszakapja valakitől, de közben még mindig szeretem és csak rá vágyom. Úgy érzem, megrekedtem ebben a helyzetben és soha nem mászok ki belőle, örök életemben rajta fogok pörögni és soha nem leszek már boldog, soha többé nem tudok már szeretni ennyire senkit. Nem tudom egyszerűen elmondani pontosan mit is érzek, kavarognak bennem ezek a dolgok. Tudom, hogy ez egy veszteség, amit fel illene dolgozni egy idő után, de normális az, hogy lassan már 3 hónapja otthagyott és még mindig itt tartok, hogy vergődök? Nem keresem, előbb törném le a kezem minthogy felhívjam vagy nézegessem a nyamvadt fb profilját. Még a közös ismerősök postjait is tiltottam, nehogy meglássam a bejegyzéseit. De ennek ellenére is őrülten hiányzik, sokszor álmodom róla éjszakánként. Tudom, hogy ki kell vernem a fejemből, de úgy érzem, erre soha nem leszek képes, pedig hangsúlyozom, hogy azóta nem is láttam és nem is beszéltem vele! Én nem vagyok normális? Lesz ebből kiút? Nyitott szemmel járok, de senki nem tetszik, senkihez nem tudok kötődni. Nagyon megköszönöm, ha írnának nekem olyanok, akiknek sikerült túlesni ezen.