Igaz, hogy sokkal nehezebb azzal lezárni egy kapcsoaltot, akivel együtt is éltünk, viszont együttélésnél sokkal hamarabb elmúlt a szerelmi köd fázisa?

Pont itt van a tévedés! Úgy gondolod, hogy a különleges élmények fűznek össze, a mindennapiak meg semlegesek ilyen szempontból.

Abban igazad van, hogy együttélni a másikkal nem tűzijátékok sorozata, sokkal inkább taposómalom. De! Ezek a mindennapi apróságok ezer szállal kötnek a másikhoz, szemben a ritkább, de élvezetesebb programokkal. Első esetben a másik fél ismeri minden rezdülésemet, nagyobb bizalommal vagyok iránta, sokkal inkább el merem engedni magam a jelenlétében (nem kell "viselkednem"), azaz jóval bensőségesebb, meghittebb a kapcsolatunk. Fájdalmasabb is volna az elválás, még ha a szerelem már el is múlt.

Második esetben biztosított az állandó "sziporkázás", de hidd el, az emberek fontosabbnak tartják az első esetben felsoroltakat, mert azok a valódi kötődés jellemzői.

Plusz a hosszú együttjárás valamelyikük (vagy mindkettejük) részéről az elköteleződés igényének hiányát jelzi! Vagyis egy alacsonyabb szinten ragad meg a kapcsolat.

Szia!

Szóval amikor valakivel együtt élsz az olyan dolog ami a belsődből fakad valami elindult,hogy vágysz a másik közellétére és beengeded abba szférába ami csak a legszűkebb családi tagjaid ismernek.Valami olyan biztonságot adsz a másiknaknak, amit nem lehet egy olyan embernek adni akivel sokat vagy de nem éltek együtt.Az pedig,hogy a szerelem az idő múlásával szeretetté válik szerintem egy nagyon szép dolog és megnyugtató és hiszem ezerszer erősebb kötelék mint a szerelem.

Tudod ahhoz tudom hasonlítani mint amikor nekem édesapámék mondták,hogy amikor megszületik a gyermekem akkor majd megdobban bennem az apa érzés és álltam a kiságy felett és nem volt semmi elteltek az évek és a tudatalattimban minden dolog a gyerekeimről szólnak.Megtanultam apának lenni és ez valami gyönyörű érzés.

Amúgy szerintem senkit nem könnyű elengednie az embernek, csak vanak dolgok és időszakok amikor az ember máshogy éli meg a párja távozását.

Az elválás fájdalmát nem lehet megspórolni egyik esetben sem:)

A fenti eszmefuttatásokba azt még bele sem kalkuláltuk, hogy érzelmileg milyen hőfokon működött fénykorában az adott kapcsolat. Millióféle a fokozat, amivel a másikért lángolunk vagy éppen csak parázslunk... Utóbbinál már jóval kisebb az elválás bánata.

Lehet úgy élni együtt, ami már inkább testvéri, mint szerelmi, de még rosszabb, ha már csak "szobatársi" a viszony...

És lehet úgy fenntartani egy kapcsolatot -legalábbis egy darabig, ha érthető okokból nem tudnak együttlakni-, hogy majd' megvesznek egymásért.

Szóval a variációs lehetőségek végtelenek. Miért érdekel ennyire? Jobb lenne, ha konkrétabban fogalmaznál:)