Hogy tudnánk lelki sérülés nélkül lezárni ezt a kapcsolatot és miért nem merjük lezárni?

Sajnos nincs szakítás lelki sérülés nélkül. Az ember nem csak akkor sérül, ha úgy ér véget a kapcsolata, hogy ő még teljesen szerelmes, hanem akkor is, ha már elmúlt a szerelem, sőt esetleg el is mérgesedett a viszony. Ilyenkor nem a másik fél elvesztése miatti fájdalomtól sérül, hanem attól a kudarctól, hogy nem sikerült egy kapcsolat, felülkerekedtek a problémák, és jön egy újabb egyedüllét. Az emberben nem mindig tudatosul ez, de legbelül sérül.

Itt csak annyit tehetsz, hogy leültök, és a lehető legnormálisabb hangnemben, és a legtömörebben elmondod, hogy sajnálod, de jobb, ha szétváltok, mert a közös emlékek nagyon kevesek ahhoz, hogy hosszú távon összetartson titeket. Ha pedig együtt maradtok, akkor annyira elharapódzik a dolog, hogy mindketten kifordultok magatokból, és akkor már esély sem lesz arra, hogy békésen váljatok el, és barátok maradjatok, a kapcsolat pedig egy rossz emlékként fog megmaradni.

Ha ennyire tisztán látod, hogy ez reménytelen ügy, akkor kezdd el te a Nagy Beszélgetést. Épp azt mondd el, amit nagyjából leírtál. És azt hangsúlyozd, hogy addig fejezzétek be inkább, amíg békésen, a másik megalázása nélkül tovább tudtok lépni mind a ketten.

A "vonzódás", amit írsz, ez esetben inkább a megszokott, és megnyugtató biztonság iránt maradt meg. Ahhoz, hogy ismered a másik minden tulajdonságát, szokását, gondolatát. De ha épp a LÉNYEG hiányzik a kapcsolatotokból, akkor ez nagyon kevés.

Ha együtt is éltek, akkor annak, akinek mennie kell a közös otthonból, technikailag is nehezebb lesz az új élet, vagy a kapcsolat előtti folytatása. De túl sokáig akkor sem érdemes húzni az "addig maradsz, amíg jólesik, de már csak barátilag", mert rögzül egy köztes állapot. Nincs már az ex sem, de a közös fedél miatt nem lehet más sem.