Tudnál egy családban, saját magaddal élni?

mivel alapesetben nem kettőzödne meg minden, így a csúnya háború van érvényben, azaz a válszod igen helyett nemre változik :)

ha jól értem, pont az a lényege a kérdésnek, h hogyan tudnál önmagaddal összezárva, egymáshoz alkalmazkodva élni. még egy számítógép oké, az életszerű, de még egy plazma már kevésbé :)

Tényle érdekes kérdés, magam sem tudom, hogy jönnék ki magammal. Talán lehetnénk jó barátnők is, közösen vásárolgatnánk, megnézhetném magamat kivülről, milyen vagyok, sütnénk, főznénk, nagy segítség lenne, ha meg tudnánk beszélni, hogy kinek mi a feladata, ezt azt hiszem, a legelején tisztázni kéne. De amikor elkap a hiszti és csapok, vágok, egyébként utálom is magam érte, hát akkor nem szeretnék magammal találkozni, igencsak nagy verekedések, hajtépések lennének...

Úgy gondolom, hol ilyen, hol olyan lenne a kapcsolatunk, az biztos, hogy nem unatkozna mellettünk a férjem, vagy inkább a férjünk? Talán a legjobban a párom járna jól, amikor durci vagyok, akkor eztán nem a férjemen vezetnénk le, hanem egymáson, amikor meg jó paszban vagyok, akkor ketten is kényeztetnénk...

Azt hiszem nem tudnék magammal együtt élni. Vetélytársnak, vendégnek, idegennek érezném.

Most itthon vagyok, egyedül, és jól elvagyok. Nem vagyok túl szorgos, de így hogy nem lát senki, nem zavar. Mire a férjem hazajön, összekapom magam. :)

Volt olyan szitu, hogy barátnőm nálam vendégeskedett, és a mostani állapottal ellentétben csillogott-villogott a lakás, mert szégyelltem volna magam, ha látja sokszor milyen lusta és rendetlen tudok lenni. Pár napig volt csak nálam, de teljesen kikészültem, hogy egy percre nem tudtam nyugodtan leülni, nem tudtam mással foglalkozni, pl. megnézni az email-eimet, és válaszolgatni, mert úgy éreztem szórakoztatnom kell őt, meghogy bunkóság lenne, ha én élném ugyanúgy az életem, mintha egyedül lennék...

Ebből gondolom hogy ha magammal kellene együtt élnem, ugyanígy lenne, csak gondolom nem 3 napra szólna a dolog, így az elején még minden szép és jó lenne, de egy hét után szerintem kiborulnék/kiborulnánk :D.

De aztán lehet hogy magam is meglepődnék, és végre lenne egy igazi barátnőm aki megért.

Mondjuk ha tizenéves lennék, és még a szüleimmel élnék, akkor nem lenne gond. Nagyon magányos gyerek voltam, akárki, akármilyen hülyeségét képes lettem volna tolerálni, csak végre ne magam legyek. Viszont így hogy ketten vagyunk a férjemmel, ő egésznap távol, én egésznap itthon... így már nem hiszem hogy működne.

27N

Húhaaa :) Hát nem tudom,lehet igen,de lehet nem..Én hamar felkapom a vizet,durcizok olyankor egy sort,és ha magammal élnék,akkor ez ugyon úgy eljátszódna a másik énemben,szóval eldurciznánk egymást mellett :D

Mindenesetre kipróbálnám,érdekes lehet.

Nem, mert utálom magamat úgy, ahogy vagyok, elsősorban külsőségek terén. Tükörbe is gyűlölök nézni, nemhogy egész nap lássam magamat kívülről, halljam az undorító férfias hangomat... :S Szerintem megölném a másik énem, mert annyira utálom, hogy úgy néz ki, ahogy.

És rossz természetem van, így is nehéz velem a páromnak, nemhogy ha ketten lennénk. Fejvesztve menekülne.

23N