Igaza van a páromnak, nem vagyok felelős a testvéremért?

És Még valamit: nem mehettél táborba? Azt beszélik a fejedbe, hogy nem lehet gyereked? és még nem borítottad rájuk az asztalt, kislány?!

Menj el egy nőgyógyászhoz, és menj el egy genetikai tanácsadásra, és máris meg fogod tudni, hogy nagy valószínűséggel lehet gyereked. És hogy nem lenne okos?! Még az is lehet, hogy te fogsz életet adni a következő korok egyik zsenéjének! Ahol szellemi fogyatékos van (a Gauss-görbe bal oldala), ott nagyon hamar meg szokott jelenni a másik oldal is.

Tényleg rettenetesen önzőek a szüleid. Csak mert született egy fogyatékos gyerekük, akik hősleg vállaltak - holott beadhatták volna már a legelején is otthonba és ne lettek volna ezzel senkinél sem rosszabbak, mert nem kötelező vállani egy iszonyúan nagy terhet, egy fogyatékos gyereket -, tönkretettek téged, az egészségest. Hát szégyelljék magukat! :((

Javaslom, hogy mielőtt kimégy, keress meg egy pszichológust még otthon, aki segít egy kicsit kivakarni téged a szüleid által rád rakott hamis felelősségtudatból. nagyon jőót tenne, különben nagyon hamar haza fognak rángatni téged a láthatatlan lelki madzagokon keresztül, amit szépen szőttek-fontak hozzád az elmúlt évtizedekben.

Ez egy olyan kérdés, hogy mindenki egyetért, ami nagyon ritka itt.

Kislány, gondolkozz el ezen, és ébredj fel!

Nekem is van egy szellemi és testi fogyatékos bátyám, a szüleim mégse várják el, hogy feláldozzam érte az életem. Erkölcsi kötelesség ide vagy oda, nem is biztos, hogy meg tudnám tenni. Rengetegszer én látom el, gyerek és fiatalkoromban folyamatosan gondoztam iskola után, amíg a szüleim dolgoztak, de nem feltétlenül bírnék vele egyedül hosszútávon (nem jár, és cipelni elég nehéz).

A szüleim már kinéztek neki egy barátságos otthont, ahová kerül, amikor nem tudjuk ellátni, én pedig anyagilag is támogatni fogom, és látogatom sokszor. Az intézménnyel semmi baj nincs, apukám ismerőse az igazgató, megbízható hely. Mi ezt így oldjuk meg.

Nem szeretem azt mondani, hogy én megmondtam, de itt van...indult a bűntudat-ébresztő kurzus anyukád részéről.

Csak azt tudom mondani, amit korábban, ne hagyd magad!!

Nem a barátod mosta ki az agyadat, hanem a szüleid korábban.

(Nem egészen ilyen eset, de rólad eszembe jutott Judi Picoult: A nővérem húga c. könyv - abban a kislányt azért szüli meg az anyja, hogy a beteg nővérének folyamatosan csontvelődonora legyen, így az egészséges kislánynak a kórházban telik az élete, és egyszer csak fellázad...)

Nem a barátod mosta ki az agyad, ő mutatott rá a valóságra. Legalább látod, milyen önző szüleid vannak! Ők lényegében azért szültek téged, hogy legyen, aki vigyáz a testvéredre, ha ők nem bírják. Mi az önzőség, ha ez nem az? Az ő élete így is úgy is csak vegetálás. Tökmindegy, hogy otthon pátyolgatják, vagy egy intézetbe, de társaság szempontjából talán jobb is az intézet. Főleg, hogy a családnak sem mindegy, hogy rámegy az életük egy valljuk be, teljesen hiábavaló tevékenységre, vagy szakértő kezek közt lenne a bátyád és nektek is lenne életetek. De ok, ők választottak: felnevelik, gondozzák. DE EZ AZ Ő DÖNTÉSÜK! AZ Ő ÉLETÜK! A tiédet meg a sajátod szerint kell élned. Szerintem épp itt a legjobb alkalom, hogy lelépj ezektől az önző, önjelölt mártíroktól és éld a magad életét! 26 évet már elvettek tőled, többet ne engedj! Külföldön legalább boldogulhatsz, és ha akarod, támogathatod is őket. Ha nem tennéd, én azt is megérteném. Nem tudom őket becsülni azért, mert a tesóddal kínlódnak már 30 éve. Ez szerintem nem a szülői szeretetről szól, csak mások felé mutatják, milyen önfeláldozóak. Ha szeretetből gondoznák, akkor meg nem értem, az egészséges fiatal lányukat miért nem szeretik úgy, mint őt? Mert ha ilyenre rákényszerítenek, akkor téged ők nem szeretnek, az 100%.

Láthatod, a válaszadók döntő többsége a párod pártját fogja. És üzenem anyukádnak: a mi agyunkat nem mosta át a párod! Józan eszű ember véleménye ez!

Így ismeretlenül is együtt érzek Veled! Nekem is hasonló hozzáállásúak a szüleim (nekem nincs testvérem) azért, mert önállóan próbálok élni és dönteni a férjemmel.. Csak próbálom a saját életemet élni és ezért az elmúlt hetekben olyanokat kaptam, amit soha nem gondoltam volna( pl. hogy hazudok, nem vagyok önmagam és régen nem ilyen voltam). Annyi változott, hogy nem azt csinálom, amit Ők mondanak, hanem a férjemmel (akivel elvileg egy család lennénk vagy mi..) közösen döntünk és élünk..

Szóval átérzem, hogy mi kavarog benned és csak sok erőt tudok kívánni, mert ez Nekem sem egyszerű (és nem elkeserítésképp, de szerintem Nálad ez még nehezebb) de próbáld meg a saját életedet élni úgy, hogy megmondod a szüleidnek, hogy számíthatnak rád mindig, de nem élhetsz kalitkában, vannak álmaid, vágyaid, érzéseid, amiket át akarsz élni.. Lehet bután hangzik és néha kételkedsz a saját döntésed helyességében, de szerintem arra kell gondolnod, hogy attól, hogy kipróbálsz, átélsz dolgokat a szüleidnek és a tesódnak nem ártasz, sőt..hiszen nem leszel egy megkeseredett, bezárkózott emberke (ahogy az egyik hozzászóló is írta azt hiszem a nagyijáról). Tarts ki, a szüleid is meg fognak érteni (csak idő kérdése).

Még annyi, hogy az elválás ejt sebeket rajtad és rajtuk is, ez sajnos törvényszerű az ennyire irányítani vágyó szülőknél, de ha igazán szeretnek, önállóan is szeretnek..

Ne legyél elkeseredve, és ne hagyd, hogy visszahúzzanak a szüleid a szolga szerepbe.

Csak azt tudom mondani, amit előttem mondtak: nem a barátod, hanem a szüleid mosták át az agyadat kiskorodtól kezdődően.