Igaza van a páromnak, nem vagyok felelős a testvéremért?

19.43: nekem is valami hasonló jutott eszembe, jól megfogalmaztad.

Én továbbmegyek: A szülők sem kötelesek feláldozni mindent egy fogyatékos gyerek miatt. (Pedig ott még erősebb a gondoskodási ösztön/ elvárás, mint a testvéreknél. ) Nem egy olyan példa van, hogy a szülők (vagy ha vki egyedül nevelte, akkor a szülő) feladtak mindent: karrier, hobbi, lakóhely, szórakozás...stb. Ez hosszú távon nagyon nehéz, nem mindenki viseli el, a vége nem egyszer az, hogy az ember megutálja a saját gyerekét, úgy érzi, hogy elvette az életét. Ezután persze megutálja saját magát is, hogy hogy gondolhat ilyet. Depresszió, öngyilkosság...stb. Nem éri meg. Persze, a szeretteinkről gondoskodunk, hiszen ez a család egyik feladata, de a gondoskodás nem jelenthet önfeladást!

Röviden (és nyersen): Szerintem a szüleid önzőek. Én soha de soha nem kérnék ilyet a gyerekemtől!

Szia,

szeretnék elmondani neked egy torténetet tapasztalatbol. A nagymamam két szellemi fogyatékos testvérével maradt tobbé-kevésbé egyedul, miutan dédim meghalt (addig o élt veluk, marmint dédim, mivel az o fiai voltak). Azért mondom, hogy tobbé-kevésbé egyedul, mert azért mamamnak vannak még mas, egészséges testvérei is, rokonsag, stb., de nagyrészt mégis o volt veluk, hozzajuk koltozott, otthagyva a sajat hazat. Mamam ekkor mar ozvegy volt, a beteg tesoi, ahogy oregedtek, egyre tobb gond volt veluk, plusz fiatalabb korukban azért sok mindent rajuk lehetett bizni, dédiméknek allataik voltak, meg nagy kertjuk, foldjeik, és a fiuk segitettek nekik, még lovat is tudtak szerszamozni, fat vagni, felmosni, mikor mar dédim nem birt hajolni, ilyesmik. Es ezzel elfoglaltak magukat, ketten egymas kozt elbeszélgettek a maguk modjan. Mamam egyrészt egybol, ahogy hozzajuk kerult, mar nem is adott nekik ilyen hazimunkakat, pedig még birtak volna (na nem lovat szerszamozni, akkor mar rég nem volt lovuk, se mas allatuk); masrészt nagyon haragudott rajuk, mert a viselkedésukkel idegesitették ot, ami azért értheto, hosszutavon ez olyan nehéz dolog, hogy akinek nincs benne része, annak fogalma sem lehet rola, és én pl. biztosan képtelen lennék ra. Mamam azért is duhos lehetett, bar ezt sosem mondta, mert ott kellett hagynia miattuk a hazat, mindenét, bar o dontott igy. Aztan, ahogy a "fiuk" (mi igy hivjuk oket, mert olyanok, mint a gyerekek) egyre idosebbek lettek, egyre jobban unatkoztak, elojottek az korral jaro nyavalyak, egyikuk mar csak pépeset tudott enni, mert kihullottak a fogai, nem részletezem. Aztan o meg is halt, nem akarok hazudni, hetven- vagy nyolcvanegynéhany évesen. A masikuk is most mar hetven éves. Mamam végigkuszkodott veluk nagyjabol husz évet, még ha volt is segitsége. Mostanra mar teljesen megkeseredett, mar neki is pihennie kellene, de o maniakusan ragaszkodik a munkahoz, legyen az a kertben, konyhaban, barhol. Kozben mar kiegyenesedni is alig bir. Es igy volt a testvéreivel is: bar mindig terhet jelentettek neki, soha egy percre sem hagyta magukra oket, még a testvéreinek is alig engedte, hogy vigyazzanak rajuk, mikor egy hétvégére elment pl. egy gyogyfurdobe - szamomra teljesen érthetetlen modon.

Hogy ebbol az egészbol mit szursz le, az a te dontésed. En ugy latom, hogy mamam onként, mintha valamiért vezekelne, tonkretette a lehetoségét egy nyugodt nyugdijas életre, és emiatt aztan beteg testvéreit okolta, még ha ezt igy nem is mondta ki.

Nagyon nehéz ezt vallalni, és kockaztatni, hogy kifordulsz onmagadbol a tul kemény élet miatt, amit magadnak valasztottal, de mégsem birod el.

Ugy gondolom, nem szégyen, ha segitséget kérsz majd, pl. egy otthonét, apolokét, hiszen ettol te még jo ember maradsz, és szeretni fogod a testvéredet.

A kommented alapján úgy érzem, a szüleid már kőkeményen beléd verték, hogy te azért vagy a világon, hogy a bátyádról gondoskodj.

Hát nem! Hallgass a barátodra, menj külföldre, éld az életed, és ne legyen lelkiismeret-furdalásod, amiért ezt teszed. Nem vagy a bátyád szolgája, de ezt először neked magadnak is el kell hinned - és ne hagyd, hogy a bűntudat-ébresztő kurzussal támadjanak le a szüleid! Ha a bátyád állapota romlik, erőszakos, úgyis szakszerű ellátásra, intézeti elhelyezésre lesz szüksége, attól, hogy ezt biztosítod neki, még nem hagyod cserben - de a saját életedet is élni tudod.

Édes kislányom!Engedd meg a megszólítást, hiszen azt hiszem nagymamád lehetnék.

Azt hiszem ez a kérdés most kissé szétveri az egész eddigi gondolkodásmódodat.A szüleid arra neveltek, hogy csak és kizárólag egyetlen feladatod lehet az életben.A bátyád gondozása.Ezért nem mehettél táborba, tanfolyamokra járatnak, megmagyarázták, hogy még saját gyereked sem lehet.Most szembesülnöd kell azzal, hogy ez így nem igaz.

Egyetlen életed van neked is, nem rendelheted alá a bátyádénak.Azt írod, néha erőszakos.Gondold végig, te lány vagy, gyengébb nála.El kell tűrnöd, hogy esetleg megtámadjon? Meg tudod védeni magadat, ha teljesen egyedül leszel vele? Hogyan fogsz dolgozni járni, miből élsz?

NEM! Ezt nem tehetik veled a szüleid.Elhiszem, hogy szereted a testvéredet, de nem kötelességed alárendelni az egész életedet.Menj a barátoddal,éld a saját életedet!A bátyádat pedig intézetben kellene elhelyezni, ahol ellátják, gondoskodnak róla.Ott látogathatod, amikor csak akarod.

Ne hagyd, hogy a szüleid ennyire elnyomjanak.Egyébként tán halni készülnek?Amíg ők élnek, addig ők látják el.A sérült gyermek ellátása a szülőknek sem kutyakötelessége, erre a célra hozták létre az intézeteket.Tiszteletre méltó az a szülő, aki ezt vállalja.De semmiféle tiszteletre nem méltó, ha szül egy másik gyereket,akit kimondottan a sérült szolgájának nevel.

Igaza van a barátodnak. Menj csak ki vele!

A szüleid az önzőek, mert a nyakadba akarnak varrni egy beteg testvért, holott te nem vagy a szülője! Neked a saját életedet KELL élned, és nem azzal törődni, hogy vele mi lesz. Amíg élnek a szüleid, addig semmi gond, ha pedig nem, akkor be lehet adni spec. otthonba. Ami azér tis jó, mert ott nagyon jól tudják őket ellátni.

A szüleid rendkívül önző és buta, földhözragadt ezer évvel ezelőtti gondolkodású emberek. Azzal, hogy olyan felelősséget varratak a nyakadba folyton, és bűntudattal neveltek a testvéred miatt, már eddig is iszonyú sokat ártottak neked.

Tudom, hogy nagyon sok ember zsigerből ítélekzik és a szívélhez kapva azonnal lepontoz, de nem érdekel. Ezek tények és észérvek. Senkinek sincs joga tönkretenni egy egészséges másik ember életét, csak azért, mert történetesen van egy beteg testvére. Aki ezt teszi, az az önző!

Nyugodtan menj csak ki külföldre a barátoddal és éld az életedet. Ha a szüleid meghalnak (ami még igensoká lehet, tehát aljas árzelmi zsarolás azl, hogy "jajmilesz, ha meghalunk"), és nem lesz senki, aki a tesvéred felől gondoskodjék, akkor te egy külföldi háttérrel a hátad mögött valószínűleg sokkal jobb anyagi körülményeket tudsz neki teremetni, jobb ellátást, mintha otthon tetted volna magad mártírrá és tönkre. Teljesen fölöslegesen.

Nem vagy felelős a testvéredért, mert nem vagy a szülője!

Ha akarod, akkor látogathatod az otthonban. De ne tedd magad tönkre. Segíteni nem tudsz rajta, sem neki, ahhoz spec. segítség és ápolás kell, egyedül annykit tehetsz a nagy márírkodásban, hogy magad is tönkrezúzod.

Elhiszem, hogy a szüleid egyrészt aggódnak a beteg tesó miatt, de azt is elhiszem, hogy önzőek és irigyek rád, a fiatal emberre és a nyakadba akarnak varrni valamit, ami nem a te felelőséged - csak azért, hogy otthon tartsanak.

Neked a jövendő életedet kell(ene) megalapoznod, a saját leendő családodra gondolnod, és a majdani gyerekeidet (ha akarsz) ápolni, nevelni, gondozni és azokért felelősséget vállalni! Az tényleg a te felelősséged lesz - a tesó nem.