Miért érzem úgy, hogy 20 évesként én vagyok az egyetlen felnőtt a családban?

Azért érzed ezt,mert így is van.

De lehet,hogy amint elválnak a szüleid,jobb lesz.Talán hagyni kéne hogy nekifussanak a válásnak,mert hidd el külön sokszor egyszerűbb.

Viszont neked nem kell felt. ott lenned,és arra figyelni,mikor veszekednek,és segíteni nekik.Felnőtt emberek,és hidd el egy idő után ők is belefárdanak ebbe az egész helyzetbe és abbahaggyák.Szerintem ne avatkozz közbe.Menj a szobádba,és foglalkozz azzal,ami elvonja a szüleidről a figyelmed.

sok sikert :-)))

Annyit tehetsz, hogy kivonod magadat az események hatása alól, és nem veszel részt ezekben a veszekedésekben.

Amit leírsz, az általános probléma. Azért nem lehet 50 évesen emberként viselkedni, mert vagy valami egyéb célja van ezeknek a veszekedéseknek, ami még a veszekedők számára sem világos, vagy pedig puszta ellenszenvből fakadó összeütközések két egymást megunt ember között.

Nagyon helyesen látod, hogy minél előbb el kell költöznöd, ha egészséges felnőttként akarsz később működni.

Fontold meg azonban a következőt. Gyerekként elsajátítottál a szüleidtől számtalan viselkedési, reagálási mintát, számos értékítéletet és hiedelmet, hiszen a személyiséged "felépítésében" nekik döntően fontos szerepük volt. Kizárt dolog, hogy nem hatottak rád azok a tulajdonságaik, amiknek a leírt viselkedéseik a következményei.

Ez számodra azt jelenti, hogy bár szerencsére képes vagy racionálisan felülemelkedni ezen a viselkedésen és kritizálni azt, azonban abban nem lehetsz biztos, hogy nem "örökölted" tőlük ezeket a hajlamokat (nem genetikai, hanem nevelési értelemben) nem nyilvánvaló módokon. Később megtapasztalhatod, hogy esetleg bizonyos körülmények között, pl. nyomás alatt "előtör" belőled az, amit racionálisan, világos pillanataidban elutasítasz (pl. veszekedés és dühöngés, de az is lehet, hogy ennek passzív tükörképe, mondjuk pánikszerű reakciók). Nem biztos, de lehetséges, hogy benned, ahogy az angol mondja, "a kártétel már megtörtént".

((Mondok egy példát: egy embernek az esete, akinek ordítozó, veszekedő szülei voltak. Ő már gyerekként megfogadta, hogy nem lesz ilyen. Helyesen döntött. Kudarc vagy konfliktus esetén végül felnőttként ő is dühöng és ordítozik, de csak akkor, ha egyedül van. Máskor nem, hanem ehelyett pánikba esik vagy emészti önmagát. tehát egy káros reagálási minta - az, hogy problémára nem problémamegoldással, hanem dühvel vagy szorongással reagál - megvan, csak speciálisan nem abban a formában, mint a szüleinél, mert attól a gyerekkori elhatározásával összhangban elhatárolta magát. Példa vége.))

Ezért, ha úgy ítéled meg, hogy a családi élményeidben sok ilyen kellemetlen momentum van, súlyos "örökséget" kaptál a gyerekkorodban érzelmi tekintetben, akkor a későbbiekben ne félj pszichológusi tanácsot kérni vagy az önismereted fejleszteni, ha családi vagy egyéb személyes nehézségeid vannak. A legfontosabb lépést persze mindenképpen megtetted, ti. azzal, hogy felismered a magatartásuk irracionális jellegét.

A témában (hogy ti. mi történik egy ilyen ordítozósdiban) relevánsak lehetnek Eric Berne népszerű művei, ezek nem rosszak, de vigyázni kell velük, mert csak látszólag egyszerű a szövegük, és neofreudiánus koncepciójukat nem mindenki ismeri el. Vagy persze van egy csomó könyv a családok pszichológiájáról, a házastársi vitákról (Cseh-Szombathy) stb. stb.

Szegénykém! :(

Jó, hogy ilyen megfontolt tudsz maradni. Megértelek, tényleg borzasztó ezeket az idétlen vitákat hallgatni. Egy időben az én szüleim is rengeteget balhéztak, a lehető legnagyobb hülyeségeken, amiken már 4 évesen se értettem, hogy hogyan lehet összeveszni. Mondjuk nálunk szerencsére kinőtték ezt a hülye szokásukat, de akkor is iszonyú volt örökösen a veszekedést hallgatni. Szerencsére nekem is vannak nővéreim és főleg az 1el idősebb, sokat foglalkozott velem, vigasztalt és igyekezett szegény helyretenni a vitákat. Aztán 20 évesen ő is elment, de még mindig úgy emlékszik a szüleimre, hogy borzasztó velük élni és borzasztó emberek. Ezt nagyon sajnálom, mert úgy érzem nem így van, mert nekem lehetőségem volt jobban megismerni őket. Vigyázz nehogy te is beleess ebbe a csapdába, hogy mostantól "leírod" a szüleidet. Valószínűleg rengeteg, hosszú éveken át húzódó probléma áll a háttérben a veszekedéseik mögött. Remélem, te sose kerülsz ilyen helyzetbe és a lenyugszanak a kedélyek. A testvéreddel pedig mindenképpen tarts össze, annyira sokat számít a mai világban, ha van egy közeli családtagod, akire mindig számíthatsz. Kitartást Neked!