Törődjek bele hogy kicsúszott az irányítás a kezemből a férjem elképzelése és a gyerekek miatt? Egy anya "jó léte" nem számít egyáltalán?

Leírnám bővebben, már nem biztos hogy jó kategóriában teszem fel a kérdést. Világéletemben saját magam szerveztem az életemet, ha valami nem fért bele az elképzeléseimbe, nem nyavajogtam, keményen dolgoztam kerestem a kiugrást és nem szenvedtem egy szituációban sem. A férjemmel vettünk egy házat pár éve. Nem jó helyet választottunk mint utóbb kiderült, mivel visszafelé fejlődik a település kb., bölcsit ovit megszüntették. 3 gyerekem van, a nagyobbakat 15kmre levő oviba hordjuk. A legkisebbel még itthon vagyok.Munkalehetőség nuku, szórakozásról ne beszéljünk, semmi nincs.

Bölcsi se lesz a kicsinek. Ha visszamegyek dolgozni akkor fizetős bölcsibe vihetném max.

A házon hitel is van és szocpol is. 3 kicsi gyerekünk van.

A férjem dolgozik (szereti a munkáját) építi a karrierjét, önkénteskedik is.Anyagilag szűkösen állunk, a lakáshitel sok, a rezsi szintén rengeteg (ennek se néztünk kellően utána hogy itt minden nagyon drága, a gáz a villany, a víz). Az autónkon hitel van. A férjem 20 kmre jár dolgozni, az is viszi el a benzint.

Minden hónapban fillérezünk. Hó végén azt se tudom, hogy lesz.

Segítségünk nincs. (nagyszülők nincsenek, illetve aki van az nem jöhet szóba)

Nekem a szakmámban nincs állás, nem is lesz a közeljövőben itt. Ez egy nagyobb város melletti kistelepülés. A városban sincs a szakmámba vágó állás. Eladó lehetnék. Ez nem baj, csak iszonyú keveset lehet vele keresni.

Most ha főállású anya lennék, és mellette 6 órát dolgoznék az utazással és a gyerekek összeszedésével 8-9 órát vesz igénybe, mivel jogsim és kocsim nincs.A bölcsi mint fentebb írtam fizetős.

Anyagilag pedig rosszabbul állnánk vele mint most (még gyeden vagyok) mivel 15 ezer az utazási bérlet.

Felvetettem a férjemnek hogy adjuk el a házat ő erre azt mondta (amiben igaza is van,) hogy pang az ingatlan piac és a szocpol se járt még le és így buknánk rajta.

Amiben szintén valamilyen szinten igaza van, de a szocpol lejárta még 6-7 év.Az ingatlanpiac fellendülése meg még ki tudja mennyi...lehet 15 év. Az nekem így most borzasztó soknak tűnik.

A szomszédságról nem is beszélve, ezt nem részletezném, de vannak konfliktusok, pletyka és állandó rosszindulat.

Tehát a lényeg hogy ha eladnánk a házat akkor albérletben élve a városban rengeteget spórolhatnánk, nem kéne se a kocsi mindennapos használatra se nekem utazási bérlet, a gyerekek is egy helyen és közel lennének.Nem szakadnék 5 fele mire összeszedek mindenkit. A 15 féle közért közül abba mennék ahol olcsóbb valami (korábban mindig úgy spóroltam, most ezt nem tudom megcsinálni egyszerűen örülök ha a helyi méregdrága boltban bevásárolok).

A rezsi FELE annak amit itt fizetünk. Én se készülnék ki idegileg.

De ő ezt nem látja be és valahol értem a szempontjait, de ő reggel elmegy és este7kor hazaér. Sokszor hétvégén sincs itt. Értem és tudom látom hogy értünk dolgozik (is) de én is jót akarok magunknak nem rosszat.

A megoldás tényleg ez hogy itthon ülök, fillérezek szorongok, aggódok, élére állítom a forintot, magamra sose jut semmi, mert ugye a gyerekek az elsők, 6-7-10 évig? Aztán 40-45 évesen mikor már a gyerekek nagyobbak lesznek akkor "kezdek bele" másba?