Nem tudom feldolgozni hogy örökbe adtam a gyerekem. Mit tegyek?
Az egész 16 évvel ezelőtt kezdődött, amikor megismerekdtem az akkori párommal (én 20, ő 22 éves volt). 2 hónap után teherbe estem, nem terveztük a babát. Én addig kollégiumban laktam, mivel engem a szüleim sosem szerettek, ezért egyértelmű volt hogy az én babámat sem fogják elfogadni, tehát rájuk nem számíthattunk. A párom szülei örültek a babának, csak ők meg olyan anyagi helyzetben voltak, hogy kenyérre is alig telt. Ekkor még a párom is tanult, ő mellette dolgozott is, amiből az iskolát fizette. A párom 6 hónapos terhesen elhagyott, nem tudta feldolgozni hogy kisbabánk lesz. Abortuszról már lekéstünk ezért egyetlen választás maradt: örökbe adni a babát. Én felneveltem volna egyedül is, ha lett volna miből. Megszületett a baba, örökbe adtuk, én visszakerültem a szüleimhez. Dolgoztam, és amint tudtam rögtön mentem is albérletbe. Egyedül voltam, nem telt úgy el éjszaka (és még ma sem) hogy ne sírtam volna. Amíg a szüleimnél laktam, rengeteget szidtak, elhitettek velem mindent, semminek néztek, egész életemben csak azt kaptam tőlük hogy fizették az egyetemet. Pszichológushoz sosem mentem, egyszerűen nem lett volna pofám ezek után odaállítani, hogy örökbe adtam a kisfiam. 4 évvel utána megismerkedtem egy másik férfival, együtt voltunk 5 évig, de elhagyott, mert én megmondtam neki hogy nekem a lelkiismeretem nem enged még egy babát, ő pedig gyereket szeretett volna. Eltelt a szülés óta 16 év, teljesen belebetegedtem, egész álló nap arra gondolok még ma is hogy mit csinálhat, jól van e, és odáig fajult ez, hogy arra is szoktam gondolni hogy vajon él e még (mert hát milyenek a mai fiatalok) :( Főleg a születésnapján és ünnepekkor nagyon nehéz. Úgy szeretném átölelni, tudni hogy jól van. Nem lehet úgy élni hogy fogalmam sincs hogy néz ki vagy hogy nem e kallódott el a fiam. Szörnyű érzés hogy nem tudom őt elképzelni. Én nem akartam örökbe adni, de 16 évvel ezelőtt ezt rámkényszerítették, és (tudom hogy ez nem kifogás) de elég naiv is voltam. Nem tudok elmenni szórakozni, mert folyton az jár az eszembe hogy lehet hogy ő nem boldog, és akkor én miért legyek az? Nagyon sajnálom őt, nagyon hiányzik, de megkeresni nem tudnám, (bár szívem szerint ezt tenném), mert nem szeretném mégjobban felkavarni őt ezzel. Most is arra gondolok hogy vajon mit csinálhat, hol élhet és hogy boldog e. Nem tudok elszámolni a lelkiismerettel. Ma már biztosan másképp csináltam volna. :(
Nem sajnáltatni akarom magam, nyugodtan szidjatok le, nagyon megérdemlem!!
válasza: válasza:Igen, 16:46 nagyon jól írja. Az elveszett éveket nem lehet pótolni, de rengeteg közös élmény várhat mèg rátok.
Tanultam pszichológiát, sok gyerkőcöt ismerek egy nevelőotthonbòl, és hidd el, h meg fog bocsátani.
válasza:"Nem sajnáltatni akarom magam"
Dehogynem. Mást sem csinálsz. csak sajnálod magad! Ide is azért jöttél, hogy simogassuk a kis buksidat. Hát én nem fogom! Ha ennyire nem tudtál élni a gyerek nélkül, miért nem kerested meg, ahogy itt már írta olyan, aki megtette.
Ha pedig nem tetted meg, akkor fejezd be a nyavalygást, és lépj tovább, ennyi!
válasza: válasza: válasza:Figyelj, ha ténylegesen lemondtál a babáról és örökbefogadták, akkor nem fogod tudni megkeresni. Ez a magyar jogrendszer...Semmilyen információt nem fog neked adni a gyámügy, kivéve ha nyilt örökbe fogadás történt, tehát ismerhetted a családot aki befogadta. Bár ez esetben azt is tudnád, hogy jól van a fiad.
Ha a gyereked tudja hogy örökbefogadták a szülei, akkor egyedül ő tud téged megkeresni, de csak 18 éves kora után, addig a gyámügyön neki se adnak semmi információt ki rólad.
Én nem akarok pálcát törni feletted, mert hoztál egy nagyon nehéz döntést, amire valjuk be sokan gyengeségből képtelenek lettünk volna. De abban a kilátástalan helyzetben amiben voltál, mennyivel lett volna jobb, éhezni, nyomorogni a gyerkednek. Így meg ha örökbe fogadták...(bár ha lemondtál róla, hozzáteszem te ezt nem tudhatod...) De reménykedjünk benne, hogy örökbe fogadták és jó élete van...
És ha örökbefogadták, akkor kemény leszeek, de el kell fogadnod: ő nem a te gyereked. Lemondtál róla, úgyhogy ne kapaszkodj utána, és engedd el. A gyermek azé,aki felneveli, aki szereti őt, segiti, támogatja mindenben. Ettől lesz valaki anya, nem attól, hogy világrahozod. Gondolj rá szeretettel, kívánd neki a legjobbakat, de engedd el. Bocsáss meg magadnak, mert hoztál a döntést, amit akkor, abban a helyzetben, több mint 10 évvel ezelőtt a leghelyesebbnek itélted meg. Valószínű soha semmit nem fogsz tudni a fiadról, de ez így van jól. Jó ötlet, hogy írj neki leveleket, hidd el nagyon sokat könnyíthet ez a lelkeden, közelebb fogod érezni őt magadhoz, viszont tudd, hogy ő ezeket már soha nem fogja elolvasni.
És szerintem igenis menj el pszichológushoz, mert ha ennyire bünteted magad, és nem tudtad feldolgozni a döntésed, akkor segítségre van szükséged. Ne törj pálcát magad felett, hidd el a pszichológus is azért van hogy segítsen. Úgy pedig nem lehet segíteni, hogy közben elitélsz valakit, megértő lesz veled. Akár hogy is nézzük de veszteség ért téged- még ha önszántadból is- de ezt kell feldolgoznod, megbocsájtanod magadnak.
Engedd el a fiad emlékét, mert csak így lehet tovább lépni!
válasza:Utolsónak igaza van.
Önző dolog lenne belekavarnod a gyerek lelkivilágába és életébe, csak hogy magadon könnyíts. Néhány válaszoló keveri az életet Hollywood-dal. A legkisebb a valószínűsége annak, hogy te felkeresed, ő a karjaidba omlik, a nevelőszülei kávéra invitálnak és egy nagy család lesztek, te a fiúval találkozgatsz, átjársz hozzájuk és barátok lesztek a szülőkkel, a fiú meg tök jó kapcsolatba kerül veled.
Ők egy család, talán nem is tudja, hogy nem köti össze a vér a szüleivel.....talán fogalma nincs, hogy örökbefogadták....miért akarnál belerondítani az életébe azzal, hogy megzavarod a nyugalmát?
Éld az életed, egy új családdal. Ő is éli az ő családjával. Ráadásul jogilag sem tehetnél semmit. Mit tehetnél? Ha látod, hogy jól van, jobb lenne? Akkor meg többet akarnád látni, részt akarnál venni az életében, és ezt a nevelőszülei nem hiszem hogy díjaznák.
Alapíts saját családot, arra még van esély.
válasza:Elolvastam mindent, én azt tanácsolom keresd meg, de először a nevelőszüleit, beszélgess el velük mond el az érzéseidet, és ha hallgató fülekre találsz, megértenek téged, esetleg kérd meg őket, hogy egy délután lemenj hozzájuk, s mutassák be a gyereket, de először úgy mint egy idegent, beszélgetsz vele közömbös dolgokról, látod, hogy nézz ki, s megtudod milyen helyen van!
Szerintem ez sokat segíthet a lelkednek!
Ha van kedved beszélgetni, írj nyugodtan privátot!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!