Nem tudom feldolgozni hogy örökbe adtam a gyerekem. Mit tegyek?
Az egész 16 évvel ezelőtt kezdődött, amikor megismerekdtem az akkori párommal (én 20, ő 22 éves volt). 2 hónap után teherbe estem, nem terveztük a babát. Én addig kollégiumban laktam, mivel engem a szüleim sosem szerettek, ezért egyértelmű volt hogy az én babámat sem fogják elfogadni, tehát rájuk nem számíthattunk. A párom szülei örültek a babának, csak ők meg olyan anyagi helyzetben voltak, hogy kenyérre is alig telt. Ekkor még a párom is tanult, ő mellette dolgozott is, amiből az iskolát fizette. A párom 6 hónapos terhesen elhagyott, nem tudta feldolgozni hogy kisbabánk lesz. Abortuszról már lekéstünk ezért egyetlen választás maradt: örökbe adni a babát. Én felneveltem volna egyedül is, ha lett volna miből. Megszületett a baba, örökbe adtuk, én visszakerültem a szüleimhez. Dolgoztam, és amint tudtam rögtön mentem is albérletbe. Egyedül voltam, nem telt úgy el éjszaka (és még ma sem) hogy ne sírtam volna. Amíg a szüleimnél laktam, rengeteget szidtak, elhitettek velem mindent, semminek néztek, egész életemben csak azt kaptam tőlük hogy fizették az egyetemet. Pszichológushoz sosem mentem, egyszerűen nem lett volna pofám ezek után odaállítani, hogy örökbe adtam a kisfiam. 4 évvel utána megismerkedtem egy másik férfival, együtt voltunk 5 évig, de elhagyott, mert én megmondtam neki hogy nekem a lelkiismeretem nem enged még egy babát, ő pedig gyereket szeretett volna. Eltelt a szülés óta 16 év, teljesen belebetegedtem, egész álló nap arra gondolok még ma is hogy mit csinálhat, jól van e, és odáig fajult ez, hogy arra is szoktam gondolni hogy vajon él e még (mert hát milyenek a mai fiatalok) :( Főleg a születésnapján és ünnepekkor nagyon nehéz. Úgy szeretném átölelni, tudni hogy jól van. Nem lehet úgy élni hogy fogalmam sincs hogy néz ki vagy hogy nem e kallódott el a fiam. Szörnyű érzés hogy nem tudom őt elképzelni. Én nem akartam örökbe adni, de 16 évvel ezelőtt ezt rámkényszerítették, és (tudom hogy ez nem kifogás) de elég naiv is voltam. Nem tudok elmenni szórakozni, mert folyton az jár az eszembe hogy lehet hogy ő nem boldog, és akkor én miért legyek az? Nagyon sajnálom őt, nagyon hiányzik, de megkeresni nem tudnám, (bár szívem szerint ezt tenném), mert nem szeretném mégjobban felkavarni őt ezzel. Most is arra gondolok hogy vajon mit csinálhat, hol élhet és hogy boldog e. Nem tudok elszámolni a lelkiismerettel. Ma már biztosan másképp csináltam volna. :(
Nem sajnáltatni akarom magam, nyugodtan szidjatok le, nagyon megérdemlem!!
válasza: válasza:szerintem valamennyit segíthetne rajtad az, ha önkéntes munkát vállalnál - olyat, ahol gyermekekkel foglalkozhatnál: árvákkal, hátrányos helyzetűekkel, sérültekkel
akkor volna kire kivetítened azt a rengeteg szeretetet, ami benned maradt
persze, nehéz lesz - de el kellene kezdened tenni is valamit, ha nem akarsz 2-3 éven belül szellemileg teljesen belerokkanni a dologba
válasza:Ha gyerek nélkül éled le az egész életed, azzal magadat bünteted, teljesen feleslegesen.
Magadra maradnál és magányosan élnél még további évtizedeket? Mert egyik pasi sem fogja elfogadni hogy azért nem szülsz neki mert nem igazságos....az nem lett volna igazságos, ha megölöd a magzatot annak idején, vagy ha nyomorba szülöd. Hidd el, annak a gyereknek jót tettél. Családot adtál neki, azzal hogy örökbe adtad, hiszen a nevelőszülei akarták őt, szeretik is biztos nagyon! Tiniélete van most, szórakozik, tanul, haverozik.
Ha felkeresnéd most, azzal nem hiszem hogy jót tennél. Beleavatkoznál a már meglévő életébe. Esetleg a saját megnyugvásod érdekében keresd fel a szüleit, beszélj velük, hogy tudni akarod hogy van a fiú, mindene megvan-e, és ennyi. A gyerek lehet azt sem tudja, hogy örökbe fogadták. Sokan csak felnőttkorban mondják el a gyereküknek, amikor már túl van a kamaszéveken és megértő.
Szülj egy másik babát, egy férfinak aki szeret, és éljetek családként. Ha magadat nyomorítod, azzal magad alatt ásod a sírt. Semmi értelme sajnáltatni magad, és önsajnálatból mindenkit elűzni.
válasza: válasza:Tényleg, csak gratulálni tudok. Honnan veszitek a bàtorságot, h pálcát törjetek felette? Bűnteti ő saját magát rendesen...
15:39 tökéletesen megfogalmazta a lényeget: jót tettèl a kisfiaddal. Kapott tőled egy normális èletet.
Többen jól írták, h nem szabadna most felzaklatni a srácot, de beszèlhetnèl a "szüleivel".
Javaslom, h vegyèl egy füzetet és estènkènt amikor ràdjön a sírás, abba írd le az èrzéseidet. Mintha csak hozzá beszèlnèl..., írd le a gondolataidat és bármit, amit szeretnél vele megosztani. Két év múlva nagykorù lesz..., ha úgy adódik, még a füzeteket is átadhatod neki. Abból majd tudni fogja, h mennyire szeretted/szereted.
Én látok arra lehetősèget, h egyszer még anyunak szòlìtson. Ehhez azonban össze kell magad szedned. Minden nap szakíts arra időt, h lélekben készülsz a találkozásra.
válasza:Egyetértek azzal a válaszolóval, aki azt javasolta, próbáld felkutatni a szüleit, és ha sikerül megtalálni őket, náluk érdeklődj, hogy s mint él a fiad. Tudja-e, hogy örökbefogadott gyerek? Ha igen, tud-e rólad? Ha igen, elítélt-e a tettedért, vagy sikerült-e elfogadnia a tényeket? Vajon ő is kíváncsi-e rád? Kérdezd meg a szülőket, ha nyitottak feléd, hogy elmondanák-e a gyereküknek (és gyerekednek), hogy te mennyit gondolsz rá? Bízd rájuk magad, hogy tudnak-e neked segíteni, mert tény, hogy egy 16 éves srác eléggé szélsőségesen reagálhat...
Megjegyzésem a másokat könnyen hibáztatni tudók hozzászólásaival kapcsolatban:
1. senki se cselekedhet mások helyett;
2. utólag bárki könnyen okoskodik;
3. lehet hibát elkövetni az életben, mert nincs olyan ember, aki még ne tett volna ilyet. A probléma ott van, ha az ember nem tanul a hibájából.
4. ezt persze könnyű kijelenteni, de vajon hogy kell tanulni belőle? A módszerek is egyediek...
Nézz magadba: ha megtudnád, hogy a fiad jól van, szép, teljes életet él, vállalkoznál szívesen arra a gyerekre, akivel kapcsolatban már szabadon dönthetnél, hogy szeretnéd megszülni és felnevelni? Hogy bizonyíthasd magadnak (is), hogy meg tudsz felelni önnön (és a fránya társadalom) elvárásaidnak?
Ha viszont nem sikerül utánajárnod, magától a lelki válságod majd vajon elmúlik?...
Mindkét eset arra van, hogy javíthasd életed nagy hibáját.
Már az is javítás, ha nekiindulsz. És ha nem is sikerül, legalább ennyivel beljebb lehetsz a lelkiismereteddel.
Én azt vallom, hogy a bátraké a szerencse...
Nem biztos, hogy egyből az öledbe hullik, de tudod... erre most elmesélek egy másik történetet: Egy házaspár régóta szeretett volna babát, de nem jött össze nekik. A lány évek után végül saját magát diagnosztizálta, és rájött, hogy nem nőgyógyászati, hanem belgyógyászati okai vannak, hogy folyton elvetél... Bátran közölte az orvosával, hogy ez a meglátása. Az orvos eleinte nem akarta kezelni őt ezek alapján, de végül ráállt, mert a lány eléggé körüljárta a dolgokat, és vállalta a felelősséget (!)... Rá 2-3 hónapra ismét teherbe esett, majd 9 hónap elteltével megszületett a kisbabájuk! Annyi év vágyakozás után... És tudod, most mi történt? Bár még nem tervezték, de a nagy kálvária után spontán terhes lett a lány, és boldogan várják a másik jövevényt... Ez a lány megoldotta a saját problémáját, és a gyümölcseit már élvezheti...
Kívánok neked örömteli elhatározást, kitartást, elfogadást, megértést, és hogy megnyugodjon a lelked. Lehet, hogy épp egy csöppség is tudna ám segíteni ebben... már ha épp van melletted olyan férfi, aki szintén szeretné...
Figyelj, hogy másodszor (vagy ki tudja hányadszor, de többedszer) ne hibázz... :)
Ugyanis az élet mindaddig buktatókat rak eléd, amíg át nem látsz saját egódon és önsajnálatodon, és át nem léped önnön korlátaidat...
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!