Hogyan mondjam el, hogy nem bírom elviselni a lányát?

Keresztanyám egy hétre hozzám zsuppolná az unokatestvérem, aki most tölti be a hármat.

De nem bírom a kisasszonyt. Úgy viselkedik mint egy kis grófnő, affektál, nyafog... brrr...

Van sajátom, aki két éves, plusz még háromra vigyázom, akiből kettő az ő korosztálya, velük nagyon elvagyok.

Példa a nyafogásra: nagyszülőktől jöttek a szüleimhez (a keresztanyám és anyukám testvérek), a nagyszüleim pedig mirelit gyümölcsöt küldtek. A nénémnek odabent jutott eszébe, hogy ki kell venni a kocsiból a hűtőtáskát. El is indult, utánamegy a lány és tudakolja, hova tart. Mikor megmondta neki a néném, így reagált: Anya... Én szeretnék... Kimenni veled... a kocsihoz... De... most meleg van... Ezért... most ne menj ki... mert én nem megyek... (a pontok hatásszünetek, nem fuldoklik, bár először azt hittem. Ezekhez a szavakhoz kapcsoljátok hozzá egy újszülött vak kismacska hangtónusát. Ja, a kocsi amúgy öt méterre állt a bejárattól)

A néném végül kiszökött, amikor pedig meglátta a lány a hűtőtáskát, dührohamot kapott. Üvöltött, toporzékolt, megütötte az anyját, tépkedte a könyvet, a játékokat.

Az anyja engedélyével fenyítettem.

Na azóta a néném azt akarja, hogy egy hét alatt ezt kikupáljam belőle. Nem érti meg, hogy neki nem kéne engednie ezt, és akkor a kishölgy viselkedne. Nem tudom mit csináljak. De ha elvállalom, a férjemmel Xanaxon fogunk élni egy hétig.