Szerintetek kinek van igaza?
Figyelt kérdés
Szóval én egy 19 éves lány vagyok /most érettségizem/. Első barátommal már több mint fél éve vagyunk együtt és nagyon szeretjük egymást. Voltak kisebb bukkanók de túléltük. Most, hogy itt a nyár alig vagyok otthon lassan 1 hónapja csak hazamegyek reggel vagy kora délután és este megyek vissza barátomhoz. Édesanyám nem nézi jó szemmel, hogy nem alszok itthon mert érettségi van. DE! Megmondtam, hogy itthon nem tudok tanulni mert 2 szobánk van az én szobámba van a szgép ahova apukám kb 5 percenként bejárkál a másik szobában pedig vagy tv-t néz vagy zenét hallgat. Így nem lehet tanulni. Barátoméknál csend van és nyugalom sőt kertes ház így ki is tudok ülni a szabadba. Anyukám ezt nem érti meg, hogy sokkal jobb úgy nekem. Folyton letámad sőt a barátomat is szidja ami nekem fáj. Barátommnak nem mindig van munkája így anyagilag is rosszul áll de ez a tény csak anyumat zavarja. Már többször elmondtam neki, hogy működik a munkahelyén a dolgok de nem képes elfogadni azt, hogy igen van olyan időszak amikor nincs munka. És anyukám már egyből támad vissza pedig nem is ismeri a körülményeket se. A másik most hétvégén nagynénémtől elkértem a lakását mert nem volt otthon és ő szívesen odaadta. Barátom nem aludhat nálunk mert kicsi a szobám és alig férnénk el. Anyumnak elmondtam, hogy most, hogy lesz erre ő milyen dolog az, hogy elkéred másnak a lakását? Én ezt, hogy gondolom? Milyen az, hogy ti másnak az ágyneműjébe fetrengtek majd és ehhez hasonló dolgok. Ugyanakkor nagynéném szívesen odaadta a lakást. Az én szobámba én alig férek el nem, hogy 2 ember :/ Egyszerűen nem tudom felfogni mi baja van...:S Szerinte elkövetem ugyanazt a hibát mint anno nővérem, hogy ő tartotta el a pasiját. Igen én is adtam már pénzt a barátomnak benzinbe, cigire. És?! Szerintetek? :/2012. jún. 18. 17:54
11/14 anonim válasza:
De arra válaszolj: miért kell a nénéd lakása, ha a barátodnak van saját? ahol ráadásul olyan idilli minden, hogy tanulhatsz is.
ha nálatok csak nyomorogni lehet, mert pici a lakás, miért akarod mégis oda hurcolni? annyira mégsem jó az ő lakása, vagy mi?
12/14 A kérdező kommentje:
Nem hanem azt szerettem volna, hogy ő is lehessen u.m. nálunk kicsit. Ennyi.
2012. jún. 19. 15:19
13/14 anonim válasza:
És ha a nénéd lakása, az már a tiéd? az már olyan, mintha kicsit nálatok is lennétek? hát ekkora baromságot sem hallottam még.
14/14 A kérdező kommentje:
Jó hallod senki nem mondta, hogy az enyém a lakás. De már lejárt sztori hagyjuk. Leérettségiztem és már anyum se ideges.
2012. jún. 19. 17:35
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!