Anyának van igaza vagy nekem szerintetek?

Szerintem neked. Bár ezt úgy mondom, hogy egyrészt nekem csak anyukám van, gyerekem még nincs, másrészt nem tudom, milyen hangnemben mondtad neki.

De önmagában érthető, hogy egyedül akartál sétálni.

Neki biztos jól esik, hogy ilyen bizalmasan megosztod vele a gondjait, szívén viseli és szeret veled beszélgetni. Ettől belelkesült, és szívesen ment volna veled sétálni.

Ha normálisan válaszoltál, hogy te most épp egyedül szeretnél, de majd később dumálhattok, akkor nem volt oka megsértődni – de a sértődés ettől még egy spontán reakció, csalódottságában becsúszott neki.

Akkor kérj tőle bocsánatot, ha ridegen adtad tudtára.

Amúgy ennyi idősen én se mindig tudtam kezelni, hogy anyu annyira szívén viseli a sorsom, hogy akkor is beszélgetni akar róla, amikor én inkább magamban rendezném. De mára már megtanultam. Egyszerűen néha beszélni kell, ha épp nem esik jól, akkor is összefoglalom pár mondatban, amire kíváncsi, aztán legfeljebb megmondom neki (normálisan), hogy egyedül szeretnék lenni – de ha már nagyjából tudja, mi a helyzet, akkor átmenetileg ki van elégítve ez az igénye, és megérti, miért akarok egyedül lenni.