Hogyan állhatnék talpra?

Áh, ez 3 napja történt, eddig csak ágyban fekve sajnáltam magam. :) Most állok neki a munkakeresésnek, és kb 2 hét alatt találnom is kéne valamit, ami ilyen depressziós állapotban nem lesz könnyű.

A régi helyemre nem vennének vissza, de nem is mennék, mert csak még jobban kikészülnék idegileg.

Nincs senkim, a barátaink az ő barátai voltak korábban, sz'al ez így nem játszik, a saját barátaim meg valahogy az évek során eltűntek, pedig én kerestem őket sokat, de irigyek voltak az életemre (jó állás, jó pasi, közös otthon, házasság, stb). A szüleim maximum lelkileg tudnának támogatni, de abból kb az lenne, hogy "olyan elviselhetetlen a természeted, persze hogy nem kellesz senkinek, itt vagy 27 évesen, sose lesz senkid."

Hogy miért hagyott el? Azt mondta a barátjaként szeret, nem szerelmes belém és sose volt az, és ő még túl fiatal, és meg akarja találni az igaz szerelmet.

#15,

köszi, kedves vagy. De nem Ő tette tönkre az életemet, hanem én saját magam, ezzel tisztában vagyok. Hát van olyan, hogy azt hiszed, szeretsz valakit, csak idővel rájössz, hogy mégsem. Nekem kellett volna észrevennem, hogy valami nem kóser, dehát a szerelmes ember hülye.

De bízom abban, hogy ha innen sikerül felkelnem, akkor bármit túlélek. És itt a feltételes módon van a hangsúly, mert nem nagyon hiszek benne, hogy ezek után még nekem is lehet normális életem. (Talán meg sem érdemlem.) De azért igyekszem. :)