Hogyan védjem meg a férjem?

"A szüleimet annyira szeretem és tisztelem, hogy nem merek ellentmondani nekik, nehogy megbántsam őket."

Ez nekem nem stimmel. Annyira szereted őket, hogy elhallgatod előlük a saját gondolataidat, érzéseidet. Hol itt az a nagy szeretet?

Nem kell elküldeni őket a p*csába, szépen is meg lehet mondani, hogy megértem, hogy ti így gondoljátok, de én biztos vagyok benne, hogy a férjem mindig megpróbált veletek rendesen viselkedni, ha meg is bántott azt nem szándékosan tette, és nagyon jó apa. Én szeretem őt, fogadjátok el ti is.

Ennyi. Azért, mert a szüleid, még nem jelenti azt, hogy mindig igazuk van. És azért, mert nem értesz velük egyet, még nem jelenti azt, hogy nem szereted őket.

a vőlegényem az apai nagymamámmal egy kisvárosban nőtt fel, eleven kisgyerek volt, és a nagymamám kitalálta, hogy akkor "felnőttnek" egy szemét, sz.r alak. apai ágon a családomban ezt el is terjesztette szépen (a hátam mögött, úgy, h nem is ismeri, és nem is hajlandó megismerni)

2 hónapja voltunk együtt, amikor a nagynéném előjött ezzel az egésszel, pl., h a párom anyja gyogyós (mert pörgős, soha sem áll meg, stb). hónapokig nem beszéltem vele, miután jól leteremtettem, hogy mégis mit képzel magáról, nem is ismeri.

nagyanyám karácsony napján lőtte el a történeteit, hogy milyen rossz gyerek volt, és h biztos szemét, sz.r, bunkó, stb., és h mit keresek én mellette, mert h én egy okos kislány vagyok, lehetne eszem, stb., stb... elmagyaráztam neki, h amíg nem beszélt vele egy percet se, addig ne alkosson róla véleményt, és ha ilyen is lenne, amilyennek ő leírta, és amilyen amúgy nem, akkor se lenne joga így beszélni róla, mert én választottam, nem neki kell döntenie, és vagy lenyeli a békát, vagy mehet a jó büdös...

apukám úgy érezte, h elvett tőle a szerelmem, és ott szidta, ahol tudta. ezt egy darabig tűrtem, mert tisztelem édesapámat, és tudtam, h nem azért teszi h nekem rossz legyen, hanem h olyan legyen a kapcsolatunk mint régen. és persze nem is tudatosan tette. 4 hónapja voltunk együtt, apa olyat mondott, h elszakadt a cérnám. neki is jól beolvastam, hogy mégis mit képzel magáról, rohadtul nincs köze hozzá, ha nem tetszik, akkor elköltözök, és akkor csesztetheti saját magát, mert engem már nem fog tudni...

azóta kuss van. senki, ismétlem, senki nem mondhat rosszat Róla. mert az enyém, és én szeretem, nekik nem kötelező. és nem kell megpróbálni megutáltatni velem, mert nem fog menni! egyedül édesanyám az, akinek a véleménynyilvánítás úgymond megengedett, mert neki építő kritikái vannak, nem érzelemből bírál. (ha a szüleidnek is ilyen van, akkor meg lehet fogadni, ha jóindulattal mondják, de akkor is meg kell védeni a férjed!!)

szeretem a családomat, mielőtt valaki nekem esne. viszont tudom, h ő lesz a férjem, ő lesz a gyerekeim apja, a családfő a családomban, a támaszom, a társam, és egyszerűen kötelességem h megvédjem. és ez fordítva is működik. senki nem él vele, nálad jobban senki sem ismeri, és egyébként sincs joga senkinek bírálni egy másik embert.

egyébként alig múltam 18. ő az első kedvesemről van szó. nem teljesen biztos, hogy el fog venni, és nem teljesen biztos, hogy ott egyáltalán fogunk egyszer tartani, ahol ti. hogy olyan kötelék lesz köztünk, amit ember szét nem választhat. ne lapíts! elsősorban feleség vagy, csak utána lánygyermek. legyél már normális feleség! elhiszem, hogy nehéz, de neked hogy esne fordított esetben?? remélem, ez valamennyire észhez térít.