Ez olyan furcsa nekem. Ismertek a környezetetekben ilyet?
az a helyzet, hogy 20 éves vagyok, a szüleim pedig mindketten 35 évesek. 15 évesen hoztak engem össze, akárhol ha említem hát senki nem hiszi el, aztán mikor meglátják őket akkor sem hiszik el, hogy ők a szüleim. sokszor ciki anyának és apának hívni őket. minden barátom tegezi őket, és a szüleim az összes osztálytársam szüleit magázzák :( na mindegy nem is ez a lényeg, hanem hogy sokszor úgy érzem, hogy nagyon el vagyok engedve, cigizek, gyakran bulizok, van hogy lógok, és még egy icipici letolást sem kapok, ez lehet azért van mert még ők is buliznak, mert végül is nagyon fiatalok, ez érthető is, talán most kellene rajtam dolgozniuk :)
na de van előnye is, mert anya a legjobb barátnőm, és tényleg még soha sem volt olyan dolog, amit nem mondhattam volna el neki, vagy féltem volna elmondani, és mindig mindenben mellettem van :)
igen ezen én is sokat gondolkoztam, hogy ez így tényleg nagyon ritka, mert 13 éves koruk óta együtt vannak, szóval számomra is hihetetlen, és ha látnátok együtt őket, mint két tini, akik halálosan szeretik egymást :)
na de sokat köszönhetek a nagyszüleimnek is akik sokat vigyáztak rám, hogy a szüleim tudjanak tanulni, és olyan körülmények között éljünk, mint ahogy.
Egyáltalán nem furcsa. Örülhetsz, hogy a szüleid fiatalok és megértenek.
A környezetemben csak hasonló volt. Az általános iskolában az egyik osztálytársnőm nagyanyja az én Édesanyám osztálytársa volt. Mondjuk a kislány eléggé el is züllött, mert sosem szóltak rá és mindig mindent megkapott... De az írásodból Te eléggé felelőségteljesnek tűnsz. Örülj, hogy ennyire jófej szüleid vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!