Vicces családi sztori?

Pároméknál voltam hétvégén és anyósom megkérte párom, hogy segítsen krumplit pucolni az ebédhez. Tudni kell róla, hogy utálja ezt csinálni. Anyósom behozott annyit amennyi szerinte elég lesz, párom pedig közölte: Holnap egyel kevesebben leszünk... Anyósom meg visszaszólt, hogy Jajj ebbe nem lehet belehalni. Párom rám nézett, mert ő úgy értette, hogy holnap már nem leszek ott és nem tudok velük ebédelni, anyósom meg úgy, hogy párom panaszkodik :) Aztán percekig nevettünk rajta :D

Másik sztori :) Nagybátyámék lagziján nagypapám kicsit többet ivott mint kellett volna és el kezdett táncolni. Persze úgy ahogy a tévében látta a "mai" fiatalokat. Addig táncolt amíg bele nem ült egy kisebb tortába :) De őt ez nem igazán zavarta, és folytatta :) Nagymamám szólt rá, hogy "Pista, hát beleültél a tortába" Papám meg vissza, hogy "Nem baj Mari, modern tánc!"

Még egy esküvős. Unokatesóm polgári esküvőjén a fotós, aki nekik egy jó barátjuk volt véletlenül pukizott miközben az anyakönyvvezető mondta a beszédet. Alig lehetett hallani de a menyasszony ezen úgy el kezdett röhögni, hogy néhány percre le kellett állni, hogy összeszedje magát.

Ez a sztori már nagyon régi, kb 5-6 éves lehettem. A szomszédnéni a piacon árult virágot és pont olyan nap mentünk apukámmal amikor ő is ott volt. Apukám már messzebbről kiszúrta és mondta nekem hogy szaladjak oda és kérjem meg, hogy adjon nekem kórót (nagyon szerettek egymással viccelődni). Én meg szaladtam de volt egy másik néni aki nagyon hasonlított rá úgyhogy oda mentem és neki mondtam :) Persze apukám jött utánam és bocsánatot kért a nénitől, de csak nevetett és kaptam tőle egy almát :D

Aztán volt olyan is, hogy általános iskolás koromban második nap ébresztgetett anyukám, hogy menni kell iskolába, én meg mondtam, hogy nem megyek, mert ott már voltam :) Azt hittem, hogy az első nap az csak amolyan próba és utána ha nem tetszik, akkor nem kell menni :)

Kettes vagyok, csak azért kérdeztem - és tényleg bocsánat, hogy pont tőled - , mert már annyira érdekelt, hogy miért érdekel másokat egy tök idegen családja. Érted? Tehát ha én pl. nevetni akarok, megnézhetek ezer és egy sorozatot, filmet, elolvashatok ugyanennyi könyvet, sőt, a net tele van hülyeségekkel. De a barátnőimet is felhívhatom, hogy röhögjünk egyet. Ami sokkal viccesebb, még egy sorozat is, mert ott jobban ismered a szereplőket, mint én a te pasidat, és az viccesebb... remélem, érthető.

Tényleg nem akarok kötözködni, csak soha nem értettem. Meg kicsit szomorúnak hat, hogy egy idegentől várom el, hogy szórakoztasson a családi sztorijaival.

Bár mondjuk lehet benne valami, mert az emberek mindig készséggel válaszolnak, és nem tudom, hogy ez az általános igazság, hogy mindenkinek a kedvenc témája saját maga, vagy manapság ennyire magányosak az emberek, hogy bárhol, bármit elmesélnek bárkinek

Mi tavaly mentünk külföldre rokonlátogatóba, és kivettünk egy kis házat tőlük 1-15 utcával arrébb. Lányom most 3 éves és mivel nagy hó volt (télen voltunk) gondoltuk, hogy szánkón visszük. Én húztam a szánkót, mert a férjem sikeresen eltörte a kezét. Nagyjából félúton jártunk amikor mondtam a férjemnek, hogy kezdem megszokni a lányom súlyát, mert hirtelen nagyon könnyű lett a szánkó. Megfordultunk megnézni a gyereket, de nem volt a szánkón. Hirtelen azt se tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány! Elindultunk visszafelé, és a lányom a földön fekve találtuk mozdulatlanul, mert úgy "becsomagoltam", hogy szegény mozdulni sem bírt és egy élesebb kanyarban kiesett.

Leírom, hogy hogyan is volt felöltöztetve: 3-4 számmal nagyobb pufis overál volt rajta, 2 sál (egy a nyakában, egy pedig a szája előtt) az overál kapucnija és rajta még egy sapka és még a törzse betekerve egy jó nagy plédbe is. Szegény a kezeit nem tudta összecsukni, és megállni sem tudott, mindig eldőlt mint egy "kelj fel Jancsi":)

Mikor elmeséltük a rokonoknak, hogy elhagytuk szegény gyereket útközben fulladoztak a röhögéstől. Persze én azért nagyon szégyelltem magam, hogy elhagyom a saját gyerekem és eszre se veszem, de így visszagondolva nagyon jó sztori:)

A másik ami szintén a lányommal és velem történt még pár hónapos korában volt. Még csak pár napja költöztünk faluba és gondoltam, majd elsétálgatok vele egyet és közben felfedezem, hogy mi merre van. Valahogy elkeveredtünk egy olyan utcához aminek a másik oldalán egy szép nagy orgona bokorral szegélyezett mező van. Amikor vége lett az orgona bokor sornak egyszer csak kb 20 liba jött elő és gágogva jöttek felénk. Én úgy megijedtem, hogy a lányomat kivettem a babakocsiból és elkezdtem rohanni vele, a libák meg utánunk. Képzelhetitek, hogy néztem ki gyerekkel a karomban, n bőgtem mint a h*lye, a 20 liba meg utánam rohant/repült gágogva. Végül becsöngettem egy házba és kijött egy velem kb egykorú (24-25 év közötti) szimpi csaj, kinyitotta a kaput és addig el nem mentem onnan ameddig a férjem nem jött értünk kocsival. Amikor összeszedett minket is, meg a babakocsit is a hazafelé vezető úton könnyesre nevette magát. Pár nap múlva már szinte az egész falu tudta, hogy mi történt velem, és mindenki rajtam röhögött.

A gúnárok valóban ritka genyók:)

Egyszer falusi rokonnál voltunk látogatni, 20 éves lehettem. Udvarban el voltak kerítve a libák. Mondom bemegyek már, megnézem őket közelebbről. Hiába mondta a gazda, hogy hamisak a gúnárok. Mondom mit árthat nekem pár madár:D Mondták jól van, ők szóltak.

Bementem, nekem ugrottak bakker:D És ugyan erősebb meg gyorsabb voltam mint ők, de NEM FÉLTEK!:D Elég sok libacsőr-lenyomatom keletkezett, marha fájdalmas. És szó szerint megőrülnek, hiába rúgtam bele akármelyikbe, végül nekem kellett meghátrálnom, átvetődve a kerítésen:D