Gyász, gyász, gyász?

Azt mondják a keleti emberek, hogy a nyugatiaknál fegyelmezetlenebb népség nincs a világon, mert vagy a múltjukon rágódnak, vagy a jövőjük miatt aggódnak, közben a jelent nem tudják megélni. Egy kérdés számos új kérdést vet fel. Mikor tudtad meg a megcsalást? Még életében vagy halála után? Mit nem tudsz megbocsátani? Azt, hogy megcsalt, vagy azt hogy meghalt? Vagy azt hogy meghalt mielőtt a csalást tisztázhattátok volna? Érzel-e valamilyen lelkiismeretfurdalást vele kapcsolatban? Netán olyan érzésed van, hogy valami közöd lehetett a betegségéhez? Az rendben van, hogy azt gondolod, hogy nem érdemelted tőle, de nincs-e ott halványan benne a sejtelem, hogyha te az idődből kicsit többet fordítasz kettőtökre és nem a fürdőmedencét hajtod, akkor talán nem lép félre? Ezeket neked kell tudnod. Az oké, hogy neki egyellőre még nem sikerült megbocsátanod, de magadnak meg tudtál-e? Az önsajnálatot is meg kellene vizsgálnod, mert a gyászban mindig több az önsajnálat, mint a bánat. Ezekre a kérdésekre a válasz benned van. A gyászmunkát pedig(jól látod) a világ legképzettebb pszichológusa sem tudja elvégezni helyetted. Hosszú út előtt mifelénk úgy búcsúztak az emberek: Tartsatok meg engem Jó (!!!)emlékezetben! Öregasszony voltam már, amikor ennek megértettem a jelentését. Azt jelenti, hogy a jó dolgokra emlékezzetek velem kapcsolatban. Azt tedd, és felejtsd el a sérelmeket, már nincs jelentőségük. Ölellek szeretettel.