Mit tegyek? Kibírhatatlan ez a fájdalom!

Én is átéltem egy családtaggal, ha elfogadod a tánacsaim, leírom én hogyan vészeltem át, hátha segíthet neked is!

1. Sírj, sírj, sírj, amennyit csak tudsz, semmiképp ne "tartsd" magad, add át magad a szenvedésnek, ettől lassan elkezd csökkenni a fájdalom.

2. Ha könnyebb, hogy beszélsz még hozzá, tedd azt, én sem vagyok bolond, de még egy szem gyümölcsöt is vittem a temetőbe ami a kedvence volt...nem, nem hittem, hogy megeszi, de egyszerűen jól esett!

3. Ami a legnagyobb közhely, de biztos, az IDŐ gyógyír, hidd el! Mindig lesznek pillanatok, amikor majdnem ugyanúgy fáj, de ritkábban, és valahogy természetesebb lesz az egész, mindig sokat fogsz rá gondolni, de egy csendes szeretettel, és nem ezzel a tomboló fájdalommal! Hidd el, így lesz, most pedig nem tudok mást mondani, szenvedj, és ne nyomd el, máskülönben hegesen gyógyul... Kitartás! És végül egy link, nem túl tudományos megfogalmazásban ugyan, de a gyász szakaszai(ennek máshol is utánanézhetsz), sokat segít, hogy érted mi történik, és elhiszed, hogy mindig jön a következő fázis...

Előző mindent nagyon jól ír.

A gyász szakaszait nem linkelte, linkelek ide egy oldalt erről: [link]

Még azt tenném hozzá, hogy amin most átmész, teljesen normális: hogy rosszul vagy, ha belegondolsz, mennyi mindenkit fogsz még elveszíteni. Nagyon közeli családtagokat is... Ezt nagyon nehéz elfogadni. Sőt azt, hogy mi magunk is meghalunk egyszer. Elképzelhetetlen...

Mi a fantáziád a halál utánról?

Mert a halálhoz való viszonyunk döntően meghatározza az élethez való viszonyunkat...

Ja, igen, köszi második! Azért belinkelem én is utólag, mert ez valahogy olyan hétköznapi, közvetlen hangvételű, és rövid, bár ahogy említettem ennél fogva nem is annyira "tudományos".

[link]

Szia!

Fogadd őszinte részvétem!

Nekem is meghalt Anyu nemrég, pedig Ő is küzdött... Én sem értem, miért kellett így történnie. Nagyon átérzem, hogy félsz, én is 20 éves vagyok, én is attól félek, hogy mi lesz, ha Apu is elmegy, itt a Hugom, mi lesz akkor velünk... A lényeg, hogy ne tartsd Magadban a fájdalmat, mert az nem is tesz jót és jót is tesz a léleknek, ha kiadja az ember, ami bántja. Remélem, hogy van, aki meghallgat Téged! Nagyon sajnálom, ami történt! Ha gondolod, nyugodtan írj privát üzenetet. ...de nem szeretnék tolakodni, csak felajánlottam. Nagyon sok erőt kívánok!! Tudom, hogy borzalmas, én is nagyon szenvedek:/ Sokat beszélgetek Anyuval (a Barátnőmmel is, Ő 2 éve szenvedett autóbalesetet), olyankor kicsit úgy érzem, hogy itt vannak velem, közelebb érzem Őket magamhoz. Ki is szoktam magamból írni a bánatom, néha az is segít. Van, hogy konkrétan Hozzájuk írok, tehát E/2 személyben. Mást nem tudok hirtelen mondani, mert még én is keresem a kiutat.

Kitartást kívánok Neked!

Előttem már mindent leírtak.

Nekem ez a vers segített sokat, sokszor olvastam, sírtam, és végül a helyükre kerültek a dolgok bennem, igaz, h két éve történt, de ma már sokkal könnyebb elviselni a hiányát.

Henry Scott: A szomszéd szoba

A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog...

valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába.

Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk

egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.

Nevezz csak nyugodtam a megszokott nevemen, beszélj

velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is

beszéltél. Ne változtass a hangszíneden. Nevess

ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken.

Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel

a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne

árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba

kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést.

Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a

folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt,

hogy nem kell rám gondolni. Várod rád, itt vagyok

a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj.