Mit tegyek, hogy a kedvesem valamennyire túl tudja magát tenni ezen a szörnyű dolgon?

Lehet, hogy jó lenne neki, ha hasonló csapást átélt szülőkkel tudnátok beszélgetni. Vannak gyász csoportok.

Vagy esetleg, ha beszélgetnétek a világképetekről, arról, hogy mi van a születés és a halál előtt és után szerintetek és mi az élet értelme.

Szerintem próbálj meg beszélni vele erről. Mondd el neki, hogy te is hasonlóképpen érzel, és hogy ezt együtt kell megoldanotok. Az is lehet, hogy nem akar majd beszélni róla, ekkor mondd meg neki, hogy számíthat rád, mindig itt leszel mellette, és ha bármiről beszélni szeretne, vagy el akar költözni, te akkor is támogatod. Próbáld meg rávenni új dolgokra, amiket még nem próbáltatok ki együtt (karaoke, közös activity a barátokkal, menjetek el együtt táncolni, lepd meg egy vacsorával...)!

Részvétem!

Ennel nagyobb fajdalmat atelni nem lehet egy edesanyanak.

Kozosen vagy gyermeketek mar? Ha nincs, ez meg tul korai lenne talan. Mert arra gondoltam, hogy egy kisbaba biztosan ujbol mosolyt tudna csalni az arcara.

Annak ellenere, hogy a feleseged mar soha de soha nem lesz olyan, mint elotte volt.

De egy kisbaba biztosan sokat segitene. Bar, van aki megegyszer nem meri bevallalni.

Pszichologusnal voltatok mar?

Ha a feleseged nem megy el pszichologushoz, te keressel fel egyet, es a tanacsaival biztosan tud neked segiteni.

Ez iszonyat, nagyon de nagyon sajnalom(((

Most nehéz mindkettőtöknek. De Te jó úton jársz. Én is biztos vagyok benne, ha én lennék az a halott kisfiú, én sem azt kívánnám, hogy az édesanyám állandóan engem sirasson, szomorú legyen miattam. Viszont az egy év nem túl sok egy ilyen súlyos fájdalomra. A gyásznak megvan a maga ideje. Egyszer nekem azt mondta erről valaki, hogy az egy év azért "jó" a gyászra, mert végigélhetjük a természet egy körforgását, az ünnepeket mind -Nélküle. Bárkit is gyászoljunk, addig mindig Vele voltak ezek az események, most pedig Nélküle vannak. Ezt kell megértenünk és elfogadnunk. Ezért jó az 1 év. Ha azonban ez letelelt, tovább kell lépnünk. Meggyászoltuk, ahogy kellett.

Beszéltél a pároddal erről? Ő is úgy látja, ahogyan Te? Vagy vádolja még magát valamivel? El tudta fogadni a történteket valóságosnak? Ezek mind olyan kérdések, amik nem ide valók, egy nyilvános fórumra, de magadnak feltetted már Őket biztosan. Ha úgy érzed, Ő nincs teljesen rendben ezzel, csak az eszével tudja, amit arról mondtál, hogy mit szeretne a gyerek, de a szívében valami más van, akkor azon segíteni kell. Van, hogy tudunk valamit a fejünkben, de a léleknek több idő kell. Vagy segítség. A lelket igazából gyógyítani nem kell és nem is lehet. Csak meg kell neki mutatni az utat, a valóságot. Legalábbis én így vélem. Ha látod a valóságot, az erőt ad a cselekvéshez. Akkor nem kell rajta túl sokat gondolkodni.

Először is sajnálom ami történt. Szomorú történet...

Viszont: én úgy gondolom nem hiába esnek meg az ember életében ilyen dolgok. Mindenkinek az életében vannak kemény dolgok és ez nem véletlen! És miért élünk, mi az életünk célja? Csak ez az egy válasz van rá: Csak ez hogy megismerjük azt, aki bennünket alkotott! Semmilyen más cél nincs senki életében sem, mint ez amit írtam.

A lényege ennek a sok szörnyűségnek ami így történik mivelünk, hogy rájöjjön minden egyes ember külön - külön, hogy nem tud Isten nélkül létezni és szüksége van Isten segítségére!!! Csak ilyen szörnyű helyzetekben kezd el (talán) gondolkozni rajta az ember, hogy nem igaz hogy ne létezne Teremtő és nincs senki aki ilyenkor segíthetne az én lelki szerencsétlenségemen???

Ajánlom nektek a Bibliát, amit ha igaz hittel és tiszta szívvel olvastok megfogtok lepődni. :) Rengeteg kincset tartogat az minden ilyen ember számára. A lelkibetegséget CSAK Isten tudja meggyógyítani és nem a pénz és nem ember! És lelehet pontozni (bár nem érdekel a pontozás) kedves hitetlenek és Istentagadók mert volt, van és örökké VAN Isten aki minden bajban segít az olyan emberen aki keresi Őt tiszta szívéből: mert szereti azt akit megalkotott! És igazi gyógyulást kívánok a feleségednek és neked. :)

A legtöbb amit tehetsz, amit most is teszel, hogy így ilyen kedvesen mellette állsz, törődsz vele, és fogod a kezét ebben a nagyon nehéz időszakban. Akkor is, ha a nyaralás után sem tud még mosolyogni, akkor is, ha mindig szomorú. Lesz egy nap, meglátod, amikor enyhülni fog egy kicsit a fájdalom szörnyű érzése a számára. Az biztos, hogy feldolgozni egy gyermek elvesztését a lehetetlenséggel egyenlő, édesanyaként én azt sem tudom, hogy lélegezni tudnék-e tovább egyáltalán...

Próbáljatok tényleg elköltözni, és maradj ilyen türelmes és kedves vele mindig.