Mi a véleményetek erről az egészről? "Anya probléma"

Egyetlen gyermeke voltam anyámnak.A születésem után jött rá, hogy apám csalja.Bár már előtte problémák lehettek, mert terhesen is dolgoznia kellett.Egészségügyis volt.Várandósan(!) járt családokat látogatni......

Össze is szedett valami himlőt, aminek rám nézve is volt némi negatív következménye.

Lényeg, hogy még kis koromban szétmentek.Gyerekkoromban voltak rossz közösségbeli élményeim, amik miatt félénk, anyás gyerek lettem.Nos, anyám szerint ebben én vagyok a hibás, mert ha 1000 gyerek be tud illeszkedni közösségbe, én nem tudtam, akkor nyilván én vagyok a hülye.(Bölcsődei rossz élményeim voltak és kórházban is voltam többször is, ezek az élmények nagyon negatívan érintettek ráadásul ott volt a szüleim válása is, mindez épp abban a korban, ami az egyik legkritikusabb a beilleszkedés szempontjából is, és egyikről sem én tehettem).

Egyébként ovis korom óta az a fóbiája, hogy engem pszichológushoz kell vinni.Vitt is, ovis koromban is, tini koromban is, aztán még felnőtt koromban is rábeszélt, mert meggyőződése, hogy nem vagyok normális.Ezt egyik orvos sem igazolta, sőt, nem értették, mit keresek náluk.Én sem éreztem "dilisnek magam", viszont őszintén szólva anyám hülyeségei után kész felüdülés volt egy értelmes orvossal elbeszélgetni, mert anyámmal sosem lehetett igazán...Ő nem szeretett "lelkizni"(így nevezte azt, amikor komolyabban szerettem volna elbeszélgetni vele).

De ez még nem minden, volt ám velem más baj is.Kiskoromban keveset ettem , sovány voltam, ezzel is orvoshoz cipelt és mindenféle étvágyjavítókkal tömött, mondván, másképp éhen halnék..Aztán mikor felnőttem és rendesen ettem, akkor volt olyan, hogy eldugta a ruhásszekrényébe az élelmiszert, amit vett, "nehogy felzabáljam a gyermekem elől"...Egyrészt, nem zabáltam, csak valamivel többet ettem mint kisgyerek koromban, másrészt nem a gyerekem elől "zabáltam el".Szóval ezután már azt hallgattam, hogy " felzabálom az életét", pedig csak annyit ettem,az övéből, amennyivel megkínált...

Gyerekkoromban az volt a baja, hogy önállótlan vagyok, ki sem mozdulok.Mikor nagyobb lettem és elkezdtem társaságba járni, akkor meg utánam járkált és elmondott mindenféle csavargó ku*vának.

Beszélgetni nem szeret velem, mert az én témáim nem érdeklik, de gyakran a fejemhez vágja, hogy hozzá sem szólok, velem nem lehet beszélgetni.

Én mindig rosszkor kértem meg mindenre, mindig terheltem valamivel, de valahányszor a szomszédasszony megkérte valamire, akkor fáradtság nélkül eleget tett a kérésének.

azt mondja, én nem kértem tőle szépen.De hogy nem!Csak olyankor egyik fülén be,, a másikon ki.

Az egyik, ami nagyon felháborított az volt, hogy sok évvel ezelőtt elmondtam neki, hogy szeretnék gyermek felügyeletet vállalni.Erre azt mondta, "és mit csinálsz vele, ha sírni fog, falhoz vágod?"(Akkor még nem volt saját gyermekem).Nos, azóta dolgoztam már gyermekekkel és kicsik is, nagyon is imádtak, a kedvenc dajkájuk voltam, ezek szerint még sem vágom falhoz őket...

Írhatnék még példákat, de szerintem ennyi is épp elég.Ok nélkül teljesen bizalmatlan, rosszakat feltételez rólam, csak a hibát látja benne.Meg is romlott teljesen a kapcsolatunk.

Szerintem neki kellene pszichológushoz menni, de persze erről hallani sem akar.Mi indíthat egy szülőt arra, hogy bemagyarázza magának, hogy az ő gyerek csak hülye lehet?

Egyébként sokszor hazudott már nekem,hitegetett, abszolút nem vesz komolyan, nem tisztel.Cinikus.Nem állíthatom egyértelműen, hogy nem szeret, mert voltak szép gesztusai is, viszont már egyáltalán nem tudok eligazodni rajta.Sajnos iszik is,amióta csak ismerem, bár akár iszik, akár józan, ugyanúgy áll hozzám.Már nem is tudom, mit gondoljak róla?Ezért írtam le , kíváncsi vagyok kívülállók véleményére is.Légy szíves átgondolt, normális válaszokat adjatok.Köszönöm.