Betegség probléma?

Sziasztok!

Anyukámnak van egy olyan betegsége, hogy csak felügyelettel tud közlekedni kinn az utcán. Ha egyedül van, akkor bepánikol. Mindenhova én kísérem el.

Ezzel nincs is gond, de az már nagyon idegesít, hogy soha nem kér, hogy menjek vele. Magától értetődőnek veszi, hogy én ott vagyok. Az sem érdekli, ha esetleg valami programom van, akkor is alap, hogy vele kell mennem. Egyszer egy vizsgámat is halasztanom kellett, mert ő bejelentkezett dokihoz a megkérdezésem nélkül. Soha nem szól előre, ha valahova menni akar, mindig aznap rendelkezik, hogy hova kell kísérnem.

Még soha nem kért meg, hogy kísérjem el. Soha nem vette figyelembe, hogy talán más programom van.

Be kell valljam, ez nagyon rosszul esik. És mikor próbálom neki ezt elmondani, mindig ő az, aki sírva fakad, és azzal jön, hogy én nem is tudom, hogy ez neki mennyire rossz, és hogy ettől mennyire szenved. Eléri, hogy még én érezzem magam szarul, amiért esetleg a 3 héttel előre lebeszélt baráti programon részt szeretnék venni.

19 évig bírtam szó nélkül, de most már nagyon idegesít. (6 éves korom óta kísérgetem) Nővérem is hívja, hogy "anyu gyere ide, anyu gyere oda", pedig tudja jól, hogy anyu csak velem tud menni, egyedül nem. Ő persze nem jön el érte. Neki eszébe sem jut, hogy akkor nekem is ott kell lennem anyuval, holott semmi kedvem.

Mit lehet ezzel kezdeni? Van ebből egyáltalán valami kiút? Hogy fogok tudni elköltözni valaha? Nem lesz pofám itt hagyni őt egyedül. De hogyan érhetném el, hogy egy cseppet is értékelje, azt, hogy vele elvagyok mindig, míg a nővérem világ életében nem foglalkozott vele?

Ma nagyon besokalltam. :(

25/n