Mi a véleményetek erről az egészről? "Anya probléma"
Egyetlen gyermeke voltam anyámnak.A születésem után jött rá, hogy apám csalja.Bár már előtte problémák lehettek, mert terhesen is dolgoznia kellett.Egészségügyis volt.Várandósan(!) járt családokat látogatni......
Össze is szedett valami himlőt, aminek rám nézve is volt némi negatív következménye.
Lényeg, hogy még kis koromban szétmentek.Gyerekkoromban voltak rossz közösségbeli élményeim, amik miatt félénk, anyás gyerek lettem.Nos, anyám szerint ebben én vagyok a hibás, mert ha 1000 gyerek be tud illeszkedni közösségbe, én nem tudtam, akkor nyilván én vagyok a hülye.(Bölcsődei rossz élményeim voltak és kórházban is voltam többször is, ezek az élmények nagyon negatívan érintettek ráadásul ott volt a szüleim válása is, mindez épp abban a korban, ami az egyik legkritikusabb a beilleszkedés szempontjából is, és egyikről sem én tehettem).
Egyébként ovis korom óta az a fóbiája, hogy engem pszichológushoz kell vinni.Vitt is, ovis koromban is, tini koromban is, aztán még felnőtt koromban is rábeszélt, mert meggyőződése, hogy nem vagyok normális.Ezt egyik orvos sem igazolta, sőt, nem értették, mit keresek náluk.Én sem éreztem "dilisnek magam", viszont őszintén szólva anyám hülyeségei után kész felüdülés volt egy értelmes orvossal elbeszélgetni, mert anyámmal sosem lehetett igazán...Ő nem szeretett "lelkizni"(így nevezte azt, amikor komolyabban szerettem volna elbeszélgetni vele).
De ez még nem minden, volt ám velem más baj is.Kiskoromban keveset ettem , sovány voltam, ezzel is orvoshoz cipelt és mindenféle étvágyjavítókkal tömött, mondván, másképp éhen halnék..Aztán mikor felnőttem és rendesen ettem, akkor volt olyan, hogy eldugta a ruhásszekrényébe az élelmiszert, amit vett, "nehogy felzabáljam a gyermekem elől"...Egyrészt, nem zabáltam, csak valamivel többet ettem mint kisgyerek koromban, másrészt nem a gyerekem elől "zabáltam el".Szóval ezután már azt hallgattam, hogy " felzabálom az életét", pedig csak annyit ettem,az övéből, amennyivel megkínált...
Gyerekkoromban az volt a baja, hogy önállótlan vagyok, ki sem mozdulok.Mikor nagyobb lettem és elkezdtem társaságba járni, akkor meg utánam járkált és elmondott mindenféle csavargó ku*vának.
Beszélgetni nem szeret velem, mert az én témáim nem érdeklik, de gyakran a fejemhez vágja, hogy hozzá sem szólok, velem nem lehet beszélgetni.
Én mindig rosszkor kértem meg mindenre, mindig terheltem valamivel, de valahányszor a szomszédasszony megkérte valamire, akkor fáradtság nélkül eleget tett a kérésének.
azt mondja, én nem kértem tőle szépen.De hogy nem!Csak olyankor egyik fülén be,, a másikon ki.
Az egyik, ami nagyon felháborított az volt, hogy sok évvel ezelőtt elmondtam neki, hogy szeretnék gyermek felügyeletet vállalni.Erre azt mondta, "és mit csinálsz vele, ha sírni fog, falhoz vágod?"(Akkor még nem volt saját gyermekem).Nos, azóta dolgoztam már gyermekekkel és kicsik is, nagyon is imádtak, a kedvenc dajkájuk voltam, ezek szerint még sem vágom falhoz őket...
Írhatnék még példákat, de szerintem ennyi is épp elég.Ok nélkül teljesen bizalmatlan, rosszakat feltételez rólam, csak a hibát látja benne.Meg is romlott teljesen a kapcsolatunk.
Szerintem neki kellene pszichológushoz menni, de persze erről hallani sem akar.Mi indíthat egy szülőt arra, hogy bemagyarázza magának, hogy az ő gyerek csak hülye lehet?
Egyébként sokszor hazudott már nekem,hitegetett, abszolút nem vesz komolyan, nem tisztel.Cinikus.Nem állíthatom egyértelműen, hogy nem szeret, mert voltak szép gesztusai is, viszont már egyáltalán nem tudok eligazodni rajta.Sajnos iszik is,amióta csak ismerem, bár akár iszik, akár józan, ugyanúgy áll hozzám.Már nem is tudom, mit gondoljak róla?Ezért írtam le , kíváncsi vagyok kívülállók véleményére is.Légy szíves átgondolt, normális válaszokat adjatok.Köszönöm.
Hát igen, de neked volt testvéred, én meg egyedüli gyerek vagyok és felettébb furcsa, mikor egy nőnek csak egy gyereke van, de még azt az egyet sem tudja elfogadni, megérteni...
Mondjuk, az enyémben sosem volt igazi empátia.De azt láttam, hogy mikor engem baj ért, akkor nagyon sajnálta magát....is.
Igen, nálunk is van sajnos olyan is, hogy úgymond ellenem hangolja a gyermekem.Persze a maga körmönfont módján.Pl jól felidegel valamivel, erre a lányom is ideges lesz, aztán szépen beszól az anyuka, hogy "Már a gyereked is utál","Itt fog hagyni a gyereked is" , stb.
És bár a gyerekem szeret engem, azért néha meglátszik a mama rossz hatása...
De amúgy már a gyermekem születése előtt tudtam, hogy anyaként sem leszek elég jó a szemében, ahogyan semmi másban sem voltam megfelelő soha, csak mindenben a legrosszabb.
az az érdekes, hogy egy átlagos(normális) szülő inkább akkor is csak dícséri a gyerekét, ha az maga az ördög.Bármilyen baj is van vele, mégiscsak a szülő szive csücske.szerintem ez a normális.
Nem értem, mi a ráció abban, ha egy szülő direkt csak panaszkodik a gyerekére, ha sajnálják, annál boldogabb?
08:46
Ez érdekesen hangzik, tudnál még erről írni kicsit?Esetleg valami link, ahol az alkoholisták lelki világát elemzik?
Én ehhez nem értek, mivel én nem iszom, mindig is elleneztem az ivászatot.
Egyébként inkább "csak" zugivó.Ha van pénze, akkor iszik, ha nincs pénze, kibírja valahogy.Egyébként nagyon igyekszik titkolni, tagadni, hogy iszik, de csak a hülye nem látja, hogy időnként van benne egy kis löket...
Nem vagyok pszichiáter,de rengeteg hasonló életvitelű gyermekkel/felnőttekkel beszélgettem már.
Én a sok történetből amik szinte ugyanazok,azt a következtetést vontam le,hogy a szülők viselkedése sokszor az őt ért bánat vagy sérelem miatt a gyermekük szívja meg.Ahogy nálatok is.Anyudat az édesapád elhagyta,becsapta,rosszul bánt.Te megszülettél,de nem azzal az örömmel vagy tudattal ahogy egy új életnek kéne világra jönnie.A születésed napjától kezdve akárhányszor rád néz,az apád jut eszébe,aki bánatot,fájdalmat okozott neki.Tudatosan nem téged akar bántani,csak éppen ahogy mondják "rajtad csattan az ostor"
Anyud amikor neked azt mondja,hogy életképtelen vagy,voltaképpen nem rád gondol hanem apádra.Amikor egy tervedet lefitymál,és szerinte felesleges belevágnod,akkor sem rád gondol,hanem apádra.Nem hiszem hogy anyukádnak a pszichológus tudna segíteni.Nem fog tudni,mert 20-30 év bánatot,sérelmet,fájdalmat nem lehet pár kezeléssel megoldani.Legfeljebb kapna pár tablettát.
Sokszor beszélgettem olyan gyerekekkel is (igaz már ők is nagyobbak vagy felnőttek voltak) akik hasonló bánásmódban részesültek.
Volt olyan aki ilyen gyerekkor miatt,nem tudta meg,hogy milyen az ha valakit őszintén,szívből szeretünk,ha bízunk benne.Így ő is hasonlóképpen viselkedett a gyerekeivel.Volt aki azt mesélte,hogy gyerekkorában valahogy egy láthatatlan burkot vont maga köré,és elég jól viselte az anyja dolgait.Álomvilágba menekült,lepergett az anyja viselkedése.Ma ezek a gyerekek túl léptek rajta,nem foglalkoznak vele.Volt aki egész életében az anyját hibáztatta az elfuserált életéért.Bármit elrontott felnőttként,bármi nem sikerült neki,akkor csakis az anyja volt a hibás a rossz gyerekkorért.
Bár nem vagyok dilidoki,de igyekeztem tanácsot adni.
Ahogy most neked is.
A múltat nem fogod tudni megváltoztatni,az már mindig a múltad marad.Én mindig azt mondom,hogy minden rosszban van valami jó.pL: az én esetemben az anyám egy agresszív alkoholista nő volt aki csak verni tudta a gyerekeit.Én úgy nőttem fel,hogy megígértem magamnak,hogy soha nem leszek részeg,soha nem ütöm meg a gyerekeimet.Bevált.Sosem ittam,sosem ütöttem meg a gyerekemet.
A te esetedben pl: Tudatosan élhetnél úgy,hogy te soha nem leszel ilyen anya,és soha nem fogod a gyerekeid terveit megkérdőjelezni.Ki tudja,hátha egyszer a te lányod/fiad elmondhatja majd,hogy "- Anyám bármit terveztem,csináltam mindig támogatott"
A múltat nem tudod megváltoztatni,de a jövődet te magad alakítod.Attól,hogy anyud árnyékában élsz,hogy tudod mi volt a rossz a nevelésében,ez nem változtat meg semmit.Nem a múlton kell rágódni,hiszen az marad olyan amilyen.A jövődet kell úgy alakítani,hogy ne a keserű emlékek rabja legyél.
Az írásodból azt vettem ki,hogy családos,felnőtt ember vagy. Akkor tessék a saját életedet élni ezentúl.Ha anyud még ma is csak keserűség számodra,akkor tessék jó messzire elköltözni tőle,élni a saját életedet,és évente egyszer-kétszer ünnepekkor meglátogatni anyudat.
Ha már nem leszel állandóan mellette,akkor a te agyad sem fog állandóan anyád körül forogni,és nem mindig a múlton rágódsz majd..
Nem árt tudnod,hogyha nem vagy erre képes,ha nem szakadsz el a régi életmódodtól,akkor te is egy elkeseredett ember leszel.
Sajnálom hogy ilyen anyák is vannak. Bár egy anya sem tökéletes, bár nagyon igyekeznek.
Egy könyvet tudok ajánlani: Susan Forward: Mérgező szülők
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!