Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mennyire gyakori ez? Illetve...

Mennyire gyakori ez? Illetve mit gondoltok ezekről a családokról?

Figyelt kérdés
Előszóban talán annyit irnék, hogy férjem elvesztette a munkahelyét, én pedig gyesen vagyok beteg kisgyerekkel. Ez nem jelent sok pénzt, így fizetésképtelenné váltunk, és ki kellett költöznünk az albérletünkből. Jelenleg egy átmeneti otthonban élünk, ahol ugye több család együtt él. Namármost ezekben a családokban csak az anyuka van jelen, meg a pici gyermekek. Általában 3 gyermekről van szó. Az apák vagy otthagyták a családjukat, vagy börtönben vannak éppen. Az anyák nem is próbálnak dolgozni, pénzt keresni, félretenni (nekünk volt tartalékunk, csak nem sok, így hamar elfogyott) csak egész nap bent vannak az intézményben, tv-t néznek, kotyvasztanak valamit abból, amit éppen találnak, és akiknek hamarosan menniük kell, azon jár az eszük, hogy melyik másik otthonba költözzenek át. Komolyan meglepődtem ezen, hogy még csak talpra sem próbálnak állni, nekik nem fontos a normális környezet, semmi. Lopják egymás ételét a hűtőből, és nézik a sorozatokat. Semmi mást nem csinálnak. Soha nem gondoltam volna, hogy van még ilyen.Nekünk ez egy kényszerpálya, valóban átmenti megoldás, amig össze nem szedjük az albérletre, és kaukcióra valót, aztán már ott sem vagyunk. De nekik ez az életforma. Ti mit gondoltok erről? Én valóban nem értem őket.
2012. máj. 24. 11:12
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
74%
Sajnos elég sok ilyen ember van.Egész nap sírnak,hogy milyen rossz nekik,hogy sosem lesz jobb életük,esélytelenek mindenre,közben meg nem tesznek érte semmit.Ezek mindennél rosszabbak.Én nem foglalkoznék velük,mert csak hazudnak és lehúznak.A kajádat jól zárd el.
2012. máj. 24. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:
Nem adok nekik semmit, lehetőségekhez képest megpróbálom elzárni a holmim. Ételt csak annyit próbálok venni, amennyi el is fogy, bár már vettem észre, ha nem fogyott el a tej, bizony párolgott belőle. De a hűteni való ételen kívül minden más a szobában van lakat alatt.
2012. máj. 24. 11:18
 3/18 anonim ***** válasza:
84%

Azt írod, általában egyedülálló nőkről van szó, akiknek 3 gyerekük van. Nem tudom, hl élsz te kedves kérdező, de ha észrevetted ebben az országban jelen pillanatban még a gyermektelen, nőtlen, diplomás, szakmával rendelkezőket sem veszik fel sehová. Egy utcaseprői állásra több ezren jelentkeztek akik közül rengeteg diplomás is volt!!!

Nem gondolom, hogy jó a hozzáállásuk ezeknek az anyáknak, de lakás, férj, iskola nélkül és 3 pici gyerekkel aligha van esélye munkát szerezni. Én semmiképp nem ítélem el őket, inkább sajnálom, hogy a 21.században Európában ilyen nagy szegénység van.

2012. máj. 24. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
97%

Oda eleve egy bizonyos réteg kerül. Főleg azok, akiknek nem túl fejlettek a szociális készségeik, nem képesek a helyzetfelismerésre (ezért van három gyerek, de nincs apa), se az asszertivitásra.

Mivel az ilyen típus "szolgalelkű", tehát igényli, hogy irányítsák, ennek híján bentragad az éppen fennálló szituációban, ugyanis nincs, aki kvázi parancsba adja, hogy mit csináljon. A kezdeményezőkészség hiánya pedig az általad látott helyzethez vezet.

Ez azzal is összefügg, hogy miért basáskodó férfiak mellett kötnek ki.

2012. máj. 24. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:
Tévedsz. Én sem itélem el őket, azért, mert per pillanat nincs munkájuk.De soha nem is volt, nem is gondoltak rá, hogy kellene valamit kezdeni magukkal. Mikor beszélgettünk, például az egyik anyukával, akinek hamarosan költöznie kell, (őt egyébként kedveljük nagyon, kicsit kisebbek a gyerekei, mint az enyémek, így sok ruhát is kapott, mikor beköltöztünk)semmi elgondolása, célja nem volt. Annyit mondott, hogy kéri a meghosszabbítást a tartózkodásra, aztán, ha az is lejár, akkor majd átmegy másik otthonba. Meg volt lepődve, hogy mi nem ebben gondolkodunk.
2012. máj. 24. 11:26
 6/18 A kérdező kommentje:
4/5 Teljesen igazad van, valóban rájuk illik amit irtál. Levezetve nagyon is logikus, viszont én még mindig meg vagyok lepődve. Hogy valami nem talál munkát, és szegény, rendben van. Azt értem. De hogy nem is akar munkát találni, vagy bármiféle megélhetést, boldogulási lehetőséget....... számomra az a nagyon meglepő. Viszont cserébe ők meg minket nem értenek.
2012. máj. 24. 11:34
 7/18 anonim ***** válasza:
45%

Ismeretlenül könnyű ítélkezni.

Téged is el lehetne ítélni, hogy miért nem keresel munkát, a férjed is lehetne a gyerekkel.....

2012. máj. 24. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 A kérdező kommentje:
Keresek munkát. Férjem talált, de csak maszekmunka, ami nem sokáig tart ki. Én is tudom, hogy nem könnyű munkát találni. És irtam is, hogy nem itélkezem. Csak érdekelne, hogy mennyire gyakori ez a felfogás, és hogy ti mit gondoltok róla.
2012. máj. 24. 11:45
 9/18 anonim ***** válasza:
53%

Én azt nem tudom megérteni,hogy akinek arra nem futja, hogy egyen és hogy fedél legyen a feje felett az minek csinál 3 gyereket.

Mert attól, hogy valakit elhagy a férje, még nem kell teljes anyagi csődbe kerülni, a nőknek épp úgy joga van dolgozni, mint a férfiaknak.

2012. máj. 24. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
Gyakoribb mint gondolnánk. Sajnos a családunkban is van egy a fennt leírt anyukákból (egyedül, 3gyerek). Meg sem próbál elhelyezkedni. Megmondta, hogy ő már szült 3 gyereket, cserébe tartsa el őket az állam. Profi módon tudja, honnan, mit, mikor lehet kérni, igényelni. A szülei szégyenkeznek, nem tudják hol ronthatták el. A szülei és a testvérei is dolgos, rendes emberek, ő csak élősködik. Már kérdeztük többször, hogy nem akar-e elmenni ide-oda dolgozni (ismerősök révén), de közölte, hogy nem kapna annyival többet, mint amennyi segélyét elvennék így inkább nem, ő jól érzi magát így. Otthonról otthonra vándorol és a legrosszabb, hogy a gyerekei úgy nőnek fel, hogy ez a természetes. A legutóbb a nagyobbik lánya megjegyezte, hogy az anyja szerint én hülye vagyok, mert a gyerekem 2 éves kora után vissza akarok menni dolgozni...
2012. máj. 24. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!