Mit gondoltok erről? A nagymama jobban szereti/szerette a kutyáját, mint a gyermekeit, unokáit?

A pontosság kedvéért, én vagyok a 22 éves unoka.

Nagymamám 15 éves west highland white terrierje 2 hónapja halt meg, úgy, hogy konkrétan "megölték" a kutyát. Itt arról volt szó, hogy tisztességes elaltatásra nem volt pénz, ezért a végelgyengült, reszkető, napok óta nyüszítű és járni nem tudó kutyába belenyomtak 2 patron inzulint a nagybátyámmal, mert nagyi nem bírta nézni, ahogy szenved.

Azóta a nagyi állandóan a kutyáról beszél (a kertben temették el az összes cuccával (játékok, ágyikó, stb...) együtt, fölé virágokat ültetett, szentélyt csinált neki. Minden nap 2-3 alkalommal kijár oda, és beszélget a kutyával.

A család ettől már kezd besokallni, 3 gyereke van (köztük az apám), a tulajdon férje halálát 10 éve le se sz*rta.

A kutya egész kicsiként került oda, elejében ő utálta, aztán volt a kutyának egy műtétje, mert szétszakadt az ínszalagja, akkor került be a lakásba, aztán már a nagyanyám ágyába.

Már akkor nagyon utáltam azt a kutyát (pedig nekem is van kutyám, akit nagyon szeretek, de ő mégiscsak egy állat!), féltékenységi jeleneteket rendezett, ha nagymamámnak puszit adtunk, ilyesmi... arról nem is beszélve, hogy az egyik unokatestvéremnek ugyan ezen ok folytán széttépte a száját a kutya (20 öltés az arcába és a szájába). Akkor nem lett elaltatva, mert nagyika sírt.

Az idő során elfogadtam, hogy a kutya fontosabb, mint mi, de hogy még a halála után is ennyire tényező legyen????

Még annyit, hogy nagyi kb fél éve lakik egyedül, addig mindig nála lakott egy fia. Most, hogy egyedül van, minden nap vagy 3-4 órára vendége. Tehát az egyedüllétre se lehet fogni.

Hogyan tudnánk észhez téríteni, és levakarni róla ezt a dögöt?