Miért vannak olyan emberek, akik azt állítják, hogy egyenesen utálják a gyerekeket? Mi az okuk?

Én szeretem a gyerekeket.

De valljuk be:

a gyerekek nyálasak, pisisek, ragadósak.

Piszkot csinálnak, zajt csapnak.

Túl puhák, szaguk van, és összetapogatnak mindent. Nem mindenki bírja ezt.

Jobb ha bevallja, mintha tettetné.

Van aki a férfiakat nem szereti, van aki a nyugalmat nem szereti, furcsák az emberek néha.

Az is lehet, neki nem születhet, ezért így utasítja el, hogy ne fájjon a hiánya.

Van itt olyan magyar, aki meg a magyarokat utálja. És van ember, aki saját magát!

Nagy az Isten állatkertje.

Majd észre tér.

Szerintem Ők maguk sem tudják, hogy miért.

Ráfogják arra, hogy utálják a gyereksírást, hogy idegesíti Őket a kis apró emberke és nem látják azt, hogy mennyi gyönyörűséget tud okozni. Lehet nem érzik magukat felkészültnek a gyerek fogadására és azzal hárítanak, hogy nem szeretik Őket. Sokan viszont hiúságból nem vállalnak. mert hogy jaaaajjj az alakom, a szabadságom, stb. Az ilyen lehet jobb is, ha nem szül. Biztos meg lehet érteni az ilyeneket, bár nekem még nem sikerült.

Első válaszoló: te is voltál gyermek. Ugyanolyan, amit most leírtál. Mit szóltál volna ha anyukád azt mondja, utállak, mert szagod van,a közeledbe sem megyek?

Én imádom a gyerekeket, a kisbabáktól egyenesen elolvadok. Nem tudom elképzelni az életem legalább egy saját gyermek nélkül. 18/L

Nahát lehet, hogy meglepő, de sokáig énbennem is voltam hasonló érzések.

Elvált, 30-as nőként éltem, egymagam. Anyám, szomszédok, idősebb munkatársnők szinte minden nap odaszúrták, hogy: mikor szülsz már gyereket?

Most erre mit lehetett mondani? Még kialakult párkapcsolatom sem volt, amire alapozhattam volna.

A szembe szomszédomnak meg volt egy átok 12 éves fia, aminek esküszöm még az anyagyilkosságot is megengedték. Össze-vissza vagdalta az autómat a futballabdájával, egész nap hallgatta az egész szomszédság a zene-bonáját, 32 idétlen suhancot csábított az utcába, és összetörték-taposták a virágokat a házak előtt... szóval káosz.

Eljött hozzám a barátnőm, hozta a 7 éves fiát. Egy tálcán az összes létező sütit összemamnyikolta, majd beletörölte a kezét az asztalterítőbe.

Szumma-szummárum ha gyereket említettek felállt a szőr a hátamon.

Aztán férjhez mentem, gyereket szültem, most majd egy éves. Meg a szomszédunkba is költözött egy kis három éves manó, a másiknál meg az unoka-kislány tündéri. A játszótéren meg pufira nevetem magam rajtuk, olyan aranyosak.

Úgyhogy rájöttem, nem a gyerekeket utáltam, hanem a körülményeket. Beáltalánosítottam, hogy ha a szomszéd hülyegyerek ilyen, akkor minden gyerek ilyen. Pedig hát, csak olyanok ők, mint a felnőttek: ezerfélék.

Tényleg van benne valami, hogy ez például egy olyan "megkeseredés" volt inkább.

Nade kutyaharapást ugyi szőrivel kell gyógyítani:o)))

Azért valljuk be, akinek nincs gyereke, tényleg idegesítő lehet, hogy a gyerekek többsége mindenhez hozzá nyúl, mindenbe belekotyog, mindenhol ott van.

És ezt úgy mondom, hogy van gyerekem, akit imádok, de ha pl. a barátnőm átjön beszélgetni, én sem szeretem, ha két percenként ki kell vennem valamit a gyerek kezéből, szóval vagy beszélgetni hívok valakit és olyankor amikor alszik a gyerek, vagy gyerekezni, és akkor rá figyelünk. De akinek nincs gyereke, az általában nem tanúja azoknak a dolgoknak, amiket az emberek valójában szeretnek a gyerekekben, csak annak, ami bosszantó. Legalább is az ilyen "utálom a gyerekeket" típusú emberek szerintem valahogy így lehetnek vele. Bár én se értem, hogy nem emlékeznek ők arra, amikor ők maguk voltak gyerekek, bennem olyan élénken él a gyerekkorom, sőt, néha úgy érzem, még be sem fejeződött igazán :)