Lehet, hogy melléfogtam? Mit várhatok egy ilyen férfitól?
Párom 30 éves, de mintha antiszociális lenne. Ragaszkodik a saját kis világához, a megrögzött dolgaihoz és szüksége van egyedüllétre is és ezt hangoztatja is. Nem úgy viselkedik mint más 30 éves, aki alig várja hogy igazán elköteleződhessen valaki iránt, aki mindig a barátnőjével szeretne lenni stb.
3 éve vagyunk együtt, de szinte mindig ő határozta meg hogy mikor találkozunk. Neki a heti 3nap együttlét már sok, de szép lassan alkalmazkodott hozzám. Max. heti 4 napot szoktunk együtt tölteni, de abban is van hogy csak este jön mert sokat dolgozik vagy más dolga van.
Van hogy többet vagyunk együtt, akkor már érzem rajta hogy magányra vágyik. Nem olyan kedves, figyelmes velem és látom az arcán hogy szívesebben lenne egyedül. (szobájába, laptopjával) Van olyan is, hogy úgy gondolja sokat voltunk együtt képes 1 napig nem hívni. Ezek nekem rosszul esnek, de mégis szeretem. Mindig szemet hunyok a dolgai felett.
Elérkeztünk arra a pontra, hogy összeköltözünk. Bár visszagondolva lehet én jobban akartam mint ő. Igazából még csak most rendezkedünk, de már most olyanokat mond, hogy jó hogy 2 szobás a lakás mert tudunk külön is lenni...(Persze ezt viccnek szánja, de én ezt nem annak veszem) Úgy gondolom, hogy kellett ez a költözés ahhoz, hogy tudjam van-e jövőnk. Tudunk-e együtt élni.
Csakhogy ha ő már most így áll hozzá? Miért ragaszkodik ennyire egy 30 éves férfi a magánszférájához, mikor elvileg boldog párkapcsolatban él??? És én egyáltalán nem is vagyok az a tapadós csaj, nem akarom minden percemet velem tölteni. Szervezek külön programokat barátnőkkel stb.
Lehet ő nem is akarja igazán ezt az egészet? Én nem kényszerítettem rá semmit, ő mondogatta hogy már ideje megkomolyodnia és az ő ötlete volt az összeköltözés?
Vagy lehet azt sem tudja mit akar?!
És ezt még meg sem tudom vele beszélni, mert mindig azt mondja amit hallani akarok!
13. vagyok
nem tudom, nálad ez volna-e a helyzet, de hallgass a 10-esre, nagyon igaz, amit mond. a párkapcsolat minden területén. szerintem is gyakori hiba ez a hozzáállás a nőknél: 1."ha a véleményét kérdezem, azt szeretném, ha az lenne a véleménye, amit hallani akarok, még ha ne is őszintén gondolja" 2. "ha valami bánt, nem mondom el napokig, viszont durcás vagyok, mert azt szeretném, h ő kitalálja, nekem mi a bajom"
az idézetek a barátnőimtől származnak. ez vmi borzasztó irritáló lehet, még női szemmel is.
Azt már rég nem játszom, hogy én duzzogok és nem mondom meg mi bajom van, és azt várom hogy ő találja ki. Mert ő ilyenkor azt játssza hogy nem érdekli és majd elmondom, ha akarom. És ilyenkor még idegesebb lettem.
Mindig elmondom ami nem tetszik, ha van valami bajom és ugyan ezt várom tőle is. De ő ritkán mondja el, legtöbbször nekem kell kitalálnom.
Bár abban is lehet valami, hogy azért nem mondja el mert tudja hogy reagálnék rá és nem akar konfliktust.
Köszönöm a válaszokat. Próbálok alkalmazkodni hozzá. De a saját személyiségemet sem tudom feladni. Lehet tényleg túlságosan ragaszkodó lettem. Pedig ugyan olyan szabad szellemű volta mint ő, igényeltem a magányt...szóval ha valakinek nekem meg kellene értenem ezt. de mellette, ragaszkodóvá váltam és legszívesebben minden szabad percemet vele tölteném.
Amúgy meg nem antiszociális, maximum aszociális.
(The more you know...)
A legtöbbet azzal javítasz a helyzeten, ha föltalálod magad, és elkezdesz magadnak önálló programokat szervezni, természetesen meghagyva a lehetőséget, hogy ő is csatlakozzon, de nem elvárva tőle.
Ha egy kicsit kevesebb időd lesz rá, azt jobban fogja értékelni. Ráadásul téged is jobban fog értékelni, hogy nem mész az agyára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!