Egy nem gyászoló miért nem tud együtt érezni egy gyászolóval?

3 hónapja vesztettem el valakit, akit imádtam. Végig kellett néznem a szenvedését, és a halálát. Az drága nagyimról van szó.

Nem sikerült még feldolgoznom az elvesztését, sokszor jön rám csak úgy a semmiből a sírás. A barátommal együtt élünk, általában csak este találkozunk, addig dolgozik. Magamban szoktam lerendezni ezeket a dolgokat, pityergek egy sort, kesergek, keresem a miértre a válaszokat. Próbálom úgy átvészelni a gyászt, hogy ő ebből ne sokat lásson. De néha akkor jön ki rajtam, amikor itthon van. Tegnap is így volt. Tegnap ismét temetésre kellett mennem, egy ismerős édesanyja halt meg. Ez felszakította a még így is vérző sebeket. Ingerült voltam, rosszkedvű. Megkérdezte mi bajom, és elmondtam, hogy nem vele van problémám, és ne vegye magára a viselkedésem. Tudta, hogy a mama miatt vagyok ilyen. Erre mit csinál? Piszkál, csipked, hergel. És utána felkapja a vizet, amikor egy óra b.aszogatás után erélyesebben leállítom. Elmondtam neki, hogy a baszogatás helyett jobban esett volna ha átölel és megpuszil. Nem érti meg mi bajom. Nem fogja fel, hogy már attól rosszul vagyok, hogy csak a mamára gondolok, ezáltal nem tudok róla beszélni. Hiába mondom el neki mennyire hiányzik nekem, úgysem tudja átérezni. Csak egy kicsit lenne türelmesebb. Neki minden baj. Ha sírok a mama miatt az a baj, ha nem beszélek róla az a baj. Nem tudom mit csináljak. Kérlek adjatok tanácsot, hogy mivel értessem meg vele, nem megy egyik napról a másikra. Mindig azzal jön, hogy mostanában nem sírtam. Persze, előtte nem. Erősnek kell mutatnom magam előtte, mert látom rajta, hogy kb így érez: "Na, már megint bőg". Most akkor mi a francot csináljak?