Mit tennétek, ha a házastársatok súlyos értelmi fogyatékossá válna?
Szerencsére a kérdés csak elméleti, de szóba került. Én mondtam a férjemnek, hogy mondjuk egy olyan mértékű agysérülés után, ami a szellemi képességeim teljes elvesztésével járna és gyakorlatilag csak vegetálnék, kifejezetten kérném, hogy ne maradjon mellettem.
Mint barát, ismerős, ha gondolja, meglátogathat, de a házasságot bontsa fel és kezdjen új életet.
A szüleim gyógypedagógusok, tőlük kérdeztem meg, hogy ilyen mértékű szerzett vagy veleszületett szellemi fogyatékosság esetén képes-e az érintett bármit felfogni a külvilágból, embereket felismerni, stb - azt mondták, hogy nem, mivel a memória is károsodik.
Tehát nekem mindegy lenne, hogy ott van vagy nincs ott, úgysem fognám fel. Sőt, ha lenne rá jogi lehetőség, előre intézkednék az eutanáziámról.
Viszont ő azt mondta, hogy nem hagyna ott, mellettem lenne.
Ez a "leélem vele az életemet" nagyon álszent duma. Ha fogyatékos gyerek születik a családba az apa 95%-ban lelép előbb vagy utóbb és nem egyszer az anya is. Nem én találtam ki, pl Czeizel Endre is ezt mondta, ő pedig elég tapasztalt. Pedig ott a gyereked, a saját véredről van szó.
Ha fiatalon történne egy ilyen a pároddal hidd el nekem az itt felszólaló erkölcscsőszök 95%-a ugyanúgy új életet kezdene ahelyett, hogy értelmi fogyatékos vagy szobanövény szintű valaki mellett éljen. Sokan bele sem gondolnak micsoda teher gondozni valakit nap mint nap éveken át, aki magatehetetlen, katatón vagy ilyenek. Mikor tudod, hogy soha az életben nem javul semmit és melletted elmegy az élet. Szerelem ide vagy oda az egészséges fél ígyis-úgyis meggyűlöli a másikat. Nem akarattal. Egészségügyben dolgozom és sokszor látom a gyerekeket, akik hozzák az idős, szenilis, demens, magatehetetlen szüleiket és bár gondozzák, de az állandó küzdelem kiül az arcukra. Az ingerültség, ahogy a szülőhöz szólnak, a menekülés, mikor otthagyhatják pár napra a kórházban. Eleinte visszás volt de az évek tapasztalatai után mind jobban átérzem milyen nehéz.
Úgyhogy én nem tudnék a párom mellett maradni, mint nő, feleség. Őt is arra kérném, hogy lépjen tovább. Nem az a szerelem, ha elsorvadsz valaki mellett.
Igen, én is erre gondoltam, hogy társként nem tudnék tovább funkcionálni. Ha arra lennék képes, hogy a nyálamat csorgassam ki a számon és fel sem fogom, hogy mi történik velem, akkor már nem velem lenne, hanem úgymond a porhüvelyemmel.
Én az olyan súlyos agysérülésről beszélek, amikor már gyakorlatilag csak a légzést és a keringést irányítja az agy, de tudati funkciója már nincs. Amikor egy aranyhörcsög is jobban tud kommunikálni, mint a sérült.
Neki miért lenne jó? Látni egész nap, hogy egy pontot nézek a falon és se kép, se hang? Nekem miért lenne jó? Fel se fognám, hogy ki ő.
Nem olyan betegségre gondoltam, ami testileg támad, de a szellemet nem érinti.
Szintén más ez már 80 évesen, amikor úgymond "már nincs hova" ugrálni, de fiatalon... pont azért szeretem, hogy ne kötelezzem arra, hogy egy vegetáló test rabszolgája legyen még 30-40 évig.
Nem tudom, mit csinálnék. De valószínű, hogy több év után belefáradnék abba, hogy egy "üres" testtel vagyok. Nem hagynám magára és nem hanyagolnám el, de az ápolását szakértőkre bíznám, és új életet kezdenék.
Az élet élni akar, én is élni akarok. Nyilván nem lenne egyszerű és nem kevés idő lenne újrakezdeni... De annyi minden van még, amiért érdemes élni.
ma 15:03
Kedves válaszadó, én nem léptem le, pedig 22 év fiatalnak számított akkor....
Én azt láttam, hogy lelkileg anyám eléggé megroppant attól is, hogy a halála előtt ápolta a nagymamámat. Nagyon szerette, nagyon sokáig gyászolta.
Viszont a halála előtti 2-3 hónapban már erősen demens volt, minket sem ismert meg. Természetesen az annyiban más volt, hogy egy 85 éves ember mellett már ki kell tartani, hiszen sajnos valószínű, hogy utolsó hetei vannak hátra.
De 30-40 évesen lehorgonyozni egy - valakinél olvastam egy nagyon találó megnevezést - üres test mellett. Hááát.
Teszem hozzá, hogy egyszer a férjem mondta, hogy ha valaha impotens lenne (majd korral, vagy bármi miatt),akkor ragaszkodik a nyitott kapcsolathoz, mert nem akarja elvárni, sőt ellenzi, hogy ilyen miatt én életem végéig cölibátusban éljek.
Pedig ez is elméleti téma volt csak.
Egyik ismerősöm férje lebénult és kicsit az agya is leépült.
Meg tudták beszélni, hogy neki ez így nem lenne élet, de barátok maradtak, hiába házasodott újra a nő. Sokszor meglátogatta a kórházban, az új férjet se zavarta.
Ezek olyan dolgok, amit csak igazán érett emberek tudnak jól kezelni.
Én sem várnám el páromtól, hogy velem maradjon, tönkre tegye az egyetlen életét, ne legyen rendes családja, élete.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!