Hogy gondolják ezt a mai gyerekek?

11:32-es vagyok,még annyit, hogy amint írtam, hogy a "nem" legyen határozott nem, mindkét szülő részéről, természetesen vonatkozik az "igen"-re is. Ha te valamit megengedsz neki, akkor a párod is engedje meg.

És persze mindkettő azon alapszik, hogy megbeszélitek egymással.

Nem csak a gyermekkel való kommunikáció a meghatározó egy kis ember fejlődésében, hanem a szülők egymás közti kommunikációja is.

És persze azon is múlik, hogy otthon milyen példát látnak. Én pl. soha nem láttam, hogy a szüleim dolguk végezetlenül leültek volna újságot olvasni, vagy tévézni, bármi.

Sőt, mi sem ülhettünk ott napestig, meg volt az ideje a tévénézésnek is, pontosabban arról volt szó, hogy kiszelektáltuk (mert azért nekünk, gyerekeknek is volt beleszólásunk) a műsorokat.

Egyébként mennyi idős a gyermeked?

Persze azért van ellenpélda is. Én 16 éves lány vagyok. Anyu,Apu dolgozik, ma is én főztem meg az ebédet. Utána elmosogatok, rendbe teszem a konyhát és nekem természetes, hogy mivel itthon vagyok nyáron ezért segítek. Tegnap például vasaltam,előtte kitakarítottam az egész lakást stb. Emellett jó tanuló is vagyok. És nem vagyok egy ilyen kis papucs, mert barátom is van már 3 éve. Mindent össze lehet hozni csak akarni kell...és sokszor tényleg nem csak a szülőn múlik. Én a segítséget kérés nélkül ajánlom fel, és nem várom el, hogy a sokezres ruhák,cipők,könyvek az ölembe hulljanak.

Nem tudom ki ért velem egyet, de én ezt így gondolom.

Köszönöm, hogy elolvastad.

Nem teljesen ide tartozik, de egy példa jutott az eszembe.

Egyszer a villamoson egymással szemben utazott egy idős néni és egy anyuka, ölében az óvodás korú kisfiával. A kisfiú lóbálta a lábát és folyton megrúgta a néni térdét, aki egy ideig tűrte, igyekezett helyezkedni, de a fiú csak rúgta és rúgta. Végül a néni nem bírta tovább és az anyukához szólt: Asszonyom, legyen szíves és szóljon rá a fiára, állandóan megrúg.

- Nem szabad korlátozni a szabadságában – válaszolt az anyuka meglepően.

Ezt meghallva egy bakancsos, bőrkabátos, borostás egyetemista fiú, aki épp ott állt mellettük zsebre dugott kézzel, kivette a rágót a szájából és jól beleragasztotta az anyuka hajába.

- Mit csinál?! – értetlenkedett a nő. – Tönkre teszi a hajamat...

- Ja, hölgyem, engem sem korlátoztak a szabadságomban gyerekkoromban...

Szóval tudom, nem teljesen ide kapcsolódik, de egy gyereket már kiskorában nevelni kell...

Sajnos, az én szüleim totálisan szarul csinálták. Hárman vagyunk tesók, két fiú között én a lány. Amikor már voltunk akkorák, hogy segítsünk, nekem mindig kellett. Mosogatni, főzni, takarítani, mosni, bevásárolni. A bátyámnak meg semmit. Ha én is leültem a tv elé, apum rögtön kiparancsolt a szobából, hogy menj, segíts anyádnak. Persze, kamaszkoromban is nekem kellett megcsinálni mindent, mondván itthon vagy. Persze, anyám ehhez hozzászokott és már nem csinál semmit a háztartásban. Hiába tettem meg mindent, mindig azt kaptam, hogy nem csinálsz itthon semmit! Már sok sok éve nem lakom otthon a tesóim pedig igen, de nem segítenek semmit. A bátyám még arra sem volt hajlandó, hogy megnézze, hol kell bekapcsolni az automata mosógépet. Most már panaszkodik apám, hogy nem segítenek a fiúk semmiben (ez sem igaz, mert az öcsém igyekszik), és anyám is milyen lusta. Egyszer ott voltunk hétvégén, próbáltam az öcsémnek megmutatni, hogyan kell mosni, vagyis szétválogatni a ruhát stb., erre apám elkezdett velem ordítani, hogy ne károgjak, végezzem a dolgomat. Na, azóta nem megyünk ott alvós hétvégére.

A gyerekeket egészen kis koruktól kell arra nevelni, hogy segítsenek, akár fiúk, akár lányok. Én nem tudom elképzelni, hogy a 28 éves fiamnak is én húzom át az ágyneműjét, mert ő lusta hozzá. A házimunka természetes kell, hogy legyen, és nem az anyát vagy az apát cselédnek nézni. Szerencsére a páromat kicsi korától arra nevelte az anyósom, hogy a házimunka hozzátartozik az élethez és nem nyavalyogni kell rajta, hanem megcsinálni.