Hogy gondolják ezt a mai gyerekek?

Ezt a szülők rontják el, a gyerek nem lustának születik, csak lustává van nevelve.

Nálunk rosszabb a helyzet, én a szakdolgozatomat szeretném végre rendesen megcsinálni, nagyon nehéz téma, és ezért szeretném, ha nem pattogtatnának állandóan (amúgy szívesen segítek, de ez is fontos), meg is írtam, hogy ilyen is van, mégis le lettem pontozva (nem tudom, ki által), úgy tűnik, már a tanulási igény se fontos. Nekem fontos.

Szia!

Szerintem nem kamaszkorban kell a gyereket "bedobni a mély vízbe", egyszerre felelőségre nevelni, hanem szépen fokozatosan, kicsi korától rászoktatni. Abban a korban még szívesen segítenek, játéknak fogják fel, és ha nagyobbak lesznek úgy megszokják, hogy fel se merül bennük az, hogy ne csinálják meg.

Azért ellenpéldát is tudnék mondani, hogy nem mindig a gyerek a hibás. Ismerek egy olyan fiút, aki tényleg kiteszi szívét-lelkét és a szülei mégsem elégedettek vele. Egész nap tanul(szinte felfoghatatlan, hogy mennyit), segít otthon és amikor egyszer-egyszer meg meri engedni magának, hogy most csak lehuppan a kanapére és nézi a TV-t fel van háborodva.

En sem ertem meg h gondolkodnak igy. Mi is felnottek vagyunk mar van egy 8 eves kislanyunk es egy 10 eves fiunk. A fiu megcsinal mindent amit tud vagy amire megkerjuk megteszi (jatek elrakas, segits valamiben ilyen olyan dolgok) de a lanyunknak nem lehet parancsolni a szobajat sem takaritja ki semmit nem csinal pedig nem igy volt nevelve es meg az anyannak azt mondta h "anyu takaritsd ki a szobamat ha azt akarod h meg szeresselek" a felesegem egesznap ki volt akadva h tudott ilyent mondani.

Mi kis korunkba 5-6 evesen amikor a szulok, nagyszulok mentek krumplit kapalni s vittek magukkal mert nem volt mas valasztasuk (nem hagyhattak otthon) akkor kellett segitsunk vagy pl en 10 evesen mar 50 kilos zsakokkat kellett emeljek s igy segitettem a nagy szuloknek ha visza szoltam valamit akkor olyan nyaklevest kaptam h egy hetig egy iranyban jartam most pedig nem szabad a gyerekhez utni mert bezarnak vagy jol megbuntettnek hova megy el a vilag mi tortenik itt. Jobban vannak nevelve az oregebbek (20-25 evesek) mint a mai fiatalok (8-12 evesek)

Szia!

Szerintem a probléma ott kezdődik, mikor bekerül a Te jól nevelt gyermeked egy olyan közösségbe(iskola, sőt már az ovi is), ahol a gyerekek zöme el van hanyagolva(a szülő egész nap dolgozik, este olyan fáradt, hogy inkább ráhagy mindent a gyerekre). Na, ilyenkor jön az, hogy a jól nevelt csemetét kicikizik, mert Ő jól nevelt. A gyerekben egyre inkább nő a megfelelési vágy, de nem Nektek akar megfelelni már, hanem az új társainak.

aztán már csak azt veszed észre, hogy a gyerkőc csúnyán beszél, Te rászólsz, Ő annál jobban csinálja. Aztán megkéred valamire, amire a válasza NEM! Mert ciki a többiek előtt!

Szerintem a szülőknek a mai világban már kevesebb beleszólásuk van - sajnos - a gyermekek nevelésébe, vagyis nevelődésébe. Ugyanis annyi minden van rájuk hatással (társadalom, média, óvoda, iskola, barátok, nagyszülők, szomszédok), hogy nem kapnak egy adott normát, amit elsajátíthatnak. Nyilván nagy a felelőssége a szülőnek is, de nem minden esetben lehet a szülőt okolni az elutasító viselkedésért.

Mondjuk van életkori sajátosság (2-3 éves korban a dackorszak, és később a kamaszkorban az önállósodási próbálkozások), amik megmagyarázzák ezt a magatartást, de többnyire sajnos rossz példát tanulnak el. Néha nem is tudatosan.

Én mindigis szerettem segíteni itthon, talán azért, mert

- édesanyám soha nem elvárta, hogy magamtól megcsináljam, hanem mindig kért, hogy segítsek

- dicséretet, és elismerést kaptam, ha valamit elvégeztem, különösen ha jól végeztem el

- feddést kaptam, ha nem végeztem el a feladatomat

- ki volt osztva családon belül, hogy kinek mi a dolga, és önként lehetett választani. "Szeretek felmosni" - akkor a felmosás a te feladatod lesz

- megvolt az ideje a munkának és a pihenésnek is, és soha nem kellett felcserélni a kettőt, vagy elegyíteni

- nem halmoztak el mindenfélével, annyi játékunk/ruhánk/eszközünk stb. volt, amennyi épp szükséges volt, és amivel tudtunk játszani

- megtanultam adni, és osztozni (4 bátyám van)

Ezek szerintem mind közrejátszottak abban, hogy jólnevelt, becsületes, és szerető gyerek voltam, és maradok, míg élek.

Hogy te mit tehetsz? Alakíts ki egy rendet, légy következetes, amit elvársz, azt kérd is számon, amit nem vártál el, ne tégy úgy, mint ha elvártad volna, ne légy se túl szigorú, se túl engedékeny, viszont ha valamire azt mondod: "nem", az legyen is "nem", és a férjed is tartsa magát ehhez, a gyermek ne tudjon egyik szülőtől a másikhoz vándorolni, hogy "lehet? :$"

A munkát ne vele végeztesd el, hanem közösen tevékenykedjetek, ne felejtsd el megdicsérni, és elismerni a munkáját, ha valamit magától csinál meg, vedd észre (ezt én sokszor számon kértem édesanyámtól, mert ezt az egyet a mai napig elmulasztja sajnos.)

És figyelj oda, hogy milyen környezet veszi körül, kitől mit tanulhat. Beszélgess sokat vele, érezze, hogy fontos vagy neki. Nem csak az első 5 évben, hanem ameddig gondot viselsz rá.

:)

23/L

Utolsónak: van abban valami, amit írsz, de a saját életemből tudom, hogy nem feltétlenül működik mindig. Amilyen értékrendet otthon megtanultam, az tinikoromra sem veszett ki belőlem teljesen. Mondjuk én nem voltam az a tini, aki ivott-dugott-drogozott naphosszat, velem az volt a gond, hogy mindig mindenkinek megmondtam a véleményemet. És sajnos sokszor igazam volt. :)

A kérdezőnek: ha kiskorától természetes az, hogy együtt csináltok meg mindenfélét, akkor később sem fog tőle idegenkedni, legfennebb átmenetileg. Tapasztalatból tudom. A leglázongóbb korszakomban is természetesnek vettem, hogy én mosogatok ebéd után, mert édesanyám hullafáradtan érkezett haza. Más kérdés, hogy dühöngtem magamban, hogy rabszolga vagyok bla-bla, de azért megcsináltam. :D