Az eszemre vagy a szívemre hallgassak?

Szerintem az eszed is és a szíved is ugyanazt akarja, így lényegtelen melyikre hallgatsz :) te amitől tartasz/tartottál az a félelem a bizonytalantól, mert itt olvasod a sok primitív,aggyal igen,de ésszel nem rendelkező kérdezők és némely kommentelők írásait a kiélésről meg a sok maguk által át nem rágott hibás döntéseikről.

Ha ezen aggódsz, soha nem mész férjhez. A mai világ nem így működik. Gondolj bele, nem mész hozzá, jön egy lángoló ész nélküli szerelem, ami tart fél vagy 1 évig majd lecsillapodik, aztán marad a dögunalom 2 emberrel akik lehet tenni se akarnak egymásért mert belefáradtak az esetleges gyereknevelésbe és kiégtek. Mert olyan csak a Dicaprio filmekben van hogy lángol míg meg nem hal....

És megjegyezném még, hogy már rég szétmart volna a lelkiismeret, hogy ennyire kételkedem a másikban, kibeszélem igaz ismeretlenül de akkor is, ő meg mit sem sejt róla, és boldog velem.

Sokkal nehezebb egy ilyen kapcsolatot kialakítani, és ilyen egymáshoz illést, elfogadást érezni, megteremteni, mint lángolva szeretni. Az csak a hormonok műve, és egyáltalán nem biztos hogy amikor elül a rózsaszín köd, akkor olyan pasit látsz majd magad előtt akivel el tudod képzelni a jövőt és a nagy családot. Én semmiképpen nem dobnám el ezt az értékes embert magamtól, de attól óva intelek, hogy pár éven belül gyereket szülj. Mert lehet hogy mégis bekopogtat a nagy szerelem az életedbe, és késő lesz akkor gondolkodni mikor van már két pici gyereked. A huszas éveid elejét nem babázással kell tölteni, hanem csavargással, jó értelemben a pároddal, utazással, kirándulással, szórakozással, gondtalansággal, és kb 25 éves korod körül ha még mindig úgy gondolod, alapítsatok családot. Persze ez az én véleményem, 18 évesen szültem a szerelmemnek gyereket, házasság, még egy gyerek, aztán 16 év házasság után válás, és 35 évesen találkoztam azzal az emberrel akinek igazán érdemes lett volna szülni, és vele családot alapítani. Szóval a szerelembe esés sem biztosíték semmire, mert minden szerelemtől jöhet még egy nagyobb is. De ha jól vagy valakivel, boldoggá tesz, megnevettet, bízhatsz benne, az nagyon nagy kincs. Remélem jól döntesz, de sajna ezt majd csak 10-20 év múlva fogod megtudni. Kockáztatni kell, és nem kell a nagy szerelmet túlmisztifikálni. Ha jön jó, ha nem akkor boldog vagy ha az eszedre hallgatsz. Csak ne kapkodj el semmit!!! 38/nő

Én 20 éves vagyok lassan 1 éve vagyok együtt a parámmal, hasonló helyzetben, mint te. De nem hiszem, hogy jövőre összeházasodnék vele. Hiába szeretem és tisztelem és minden barátunk azt mondja, hogy mi vagyunk a tökéletes pár. És nem nagyzolok, tényleg ezt mondják. Az elmúlt idő alatt múlt héten volt egy kisebb vitánk és ennyi. De szerintem fiatalok vagyunk, élni kell, látni a világot. Valóban szerelmesnek lenni. Én nyártól külföldre költözöm, vár még rám az egyetem, a karrierem felépítése, rengeteg utazás, amibe még nem férne bele egy házassag. Persze te mondjuk más fajta ember lehetsz, mint én, mert számomra inkább az utazás, a karrier, maga az élet fontos, családot majd csak egy 10

év múlva szeretnék. - bocsi közben véletlenül benyomtam a küldést :-). Mindenesetre neked kell eldöntened. Én így látom a dolgokat. De persze mások vagyunk, különböző értékrenddel és vágyakkal. Én nem hiszek a nagy szerelmekben,mert számomra a mostani kapcsolatom működik a legjobban, ami a kölcsönös szeretetre és tiszteletre épült.